Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

vályúból, mint a gyenge, hiába vered az orrát, a többit ellöki a vályútól, a lánytól is elmarják a legényt. A gyáva sose mer közel ülni a tűzhöz, mert attól fél, belelökik és megég, de aki a parazsat is képes a tenyerébe venni, és ha nem fér is a többitől, gyújt magának tüzet, és ahhoz a tűzhöz csak az mehet oda, akit enged a tűz gazdája. Hányszor meghaltam volna éhen, ha nem lopom meg a határt, ha nem vállalom akár a golyót is egy jól megtermett cukorrépáért. Hányszor megszökhettem volna a mostohaanyámtól, hogy megkeressem az édesszüleim, akik pólyáskoromban eldobtak, hányszor kérték, hogy hagyjalak itt benneteket, amikor rámtaláltak huszonnyolc évesen, hányszor lakhattam volna jól abból a tálból, amit elém tettek huszonnyolcéves koromban, de én nem választottam a tele tálat, csak az enyémet, az üreset, mert abból jobban esett a paprikáskrumpli, mint máséból a pörkölt. Ugyan már, Pista, hagyjad már a gyereket! Mit kell neki ilyesmit mesélni. Ilyenkor érted, mikor tele vagy itallal, de józanon csak gyere ide a nevük a gyerekeknek, nincs hozzájuk egy jó szavad, úgy neveled őket, mint téged a mostohaanyád, aki csak akkor szólt hozzád, amikor fel akart benned bukni. Akkor se mást, csak azt, hogy menj az útból, nincs dolgod, menj és hozzál vizet, és inkább kiürítette a földre a kannát, csak ne legyél odahaza, mert nem te kellettél neki, csak a munkád, meg a kereseted. Amit adtak, mikor megnősültél, egy cájgnadrágot meg egy menhelyi kabátot, te meg minden évben arattál, géphöz jártál és napszámba, mert télen mindenki odahaza volt. De te még télen is mentél nekik dolgozni, mert ha két napig nem dolgoztál, már ingyenélőnek neveztek. Olyan voltál a többi testvéred között, mint a nyúzott ürge, ők meg virultak azon a hízókon, amit te kaptál a munkád után. Emlékszem, amikor summáslány voltam, öcséd a szárazkolbászt is fanyalogva ette és te úgy etted a zsíroskenyeret, minta mannát. Öcséd amikor már teleette magát a serpenyőből, te akkor ülhettél mellé az ételnek, ha maradt egyáltalán. Tudom, hogy hívtak. Tudom, hogy mehettél volna a szüléidhez. Itt voltaka húgaid érted, itt könyörögtek neked: gyere bátyánk ebből a szegénységből. De amikor a pesti dámák lejöttek, egy szem cukrot nem hoztak a gyerekeidnek, hanem azt hajtogatták, hogy tak- nyos az orruk, azért nem csókolják meg a te lányod, a te fiad. Le se vetkőztek, ott ültek prémes kabátban és nagykarimájú kalapban, amiken több érték csillogott, mint az egész házad, amit ér. Egy szót se tudtak velem váltani, csak téged nyöszgettek, hogy na bátyánk, gyere velünk, majd eztán jó módod lesz, és elfelejted ezt az egész nyomorúságot, amibe eddig éltél. A szép nagyszál emberek kellenek a csendőrségen és majd a csendőrtiszt bátyád segít neked, hogy bekerülj a csendőrök közé, akiket mindig útál- tál, és borzongott a hátad, amikor ficánkolt a kakastoll a kalapjuk mellett. És úgy tudtál sírni, amikor elment a két húgod, hogy a fiadért nem sírtál úgy, amikor zuhogott rá a föld. Nem te veszítetted el őket, hanem ők dobtak el téged. És amióta megjelentek az életedben, semmivel se törődsz, senkit se szeretsz, csak megvagy itt közöttünk, de nem érzed otthon magad. Ha csak teheted, menekülsz hazulról, és teleiszod magadat, és nem érdekel semmi és senki. Hát élet ez! És most te traktálod tele a fiad az élet küzdelmeivel. Neki még nincs miért küzdeni, de neked lenne, és a te küzdelmed nem az élettel folyik, hanem saját magaddal, saját magadért, nem a családodért. Ha egy pohár bort megiszol, elfeledkezel a családodról. Sose emlékszem, hogy hoztál volna nekik egy tábla csokoládét, de a cigánnyal hazáig kísérteted magad az utolsó filléreden. Te akarsz életmódot mutatni? Kiéből, a máséból? A családod csak olyan lehet, mint a környezete, a rosszról csak rossz ragadhat rájuk. Azt az életformát, amit mások élnek, azt nem tanulhatják meg, mert nem azt látják. Ha azt akarod, hogy más emberek legyenek, mint amilyen te vagy, akkor élj úgy, és azokká válnak ők is.

Apu csak nevetett, és azt mondta, nézd már anyádat, hogy pereg a nyelve, rájött, hogy nagyfia van, nem fél már tőlem se. Ez a bál se múlt el vidámabban, mint a másik. Most is megkaptam a magam pofonjait életre szólóan.

74