Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

én amikor ilyen fiatal voltam, mint te, az összes lányt megsergettem bál végéig, te meg csak nézed őket, pedig ezzel nem sokra mégy, fel kell kérni őket, turbékolni nekik, odasimulni hozzájuk, és szerelmet vallani mindnek sorban, dicsérni a ruhájukat, a szépségüket, és ha egyszer-kétszer rálép valamelyik a lábadra, akkor kell mondani, hogy milyen remekül táncol, mondták. Nézd meg a fiam, ott az a vékony, sovány, majd rámászik a táncosára, és az úgy állja, mintha már meg is történt volna valamikor, neked meg csak csorog a nyálad, mint a jármos ökörnek. Igaz, ha még annyi bátorságot nem is adott a fröccsözés, hogy valamelyik lányt fel merjem kérni, mondjuk a tangóba, állítólag az a legkönnyebb tánc, de már annyi merszem volt, hogy a macerálónak azt mondjam, fogd be a pofád, mert én fogom be! Ekkor aztán megvolt a nagy felháborodás, pedig csak visszasértettem egy részét, amit én kaptam. Szünetben aztán rám uszította a fiát, mert én megsértettem. Összeterelte a haverjait, és kihívott megtorolni az apján esett sérelmet. Kimentem, mért ne. Körülállták és jól pofán vertek. Még tán vissza se ütöttem. A büszke apa a fia haverjait is meghívta egy italra, és veregette a vállukat, hogy ez igen, így kell, büszke vagyok rátok, terád fiam meg különösen, mert jól elbántál ezzel a taknyossal, aki még táncolni se tud, de tátja a száját a legények között. Amikor visszamentem, kértem egyfröccsöt. De még mindig szipogtam, hogy a vérző orrom el ne cseppenjen. A többi fiúk a bál végén vidáman nevetgélve kísérték haza a lányokat, én meg kullogtam egyedül hazafelé. Nem valami jó érzéssel a pofonok és a megszégyenítés után. Ballagtam szép lassan, mindegy, mikor értem haza. Az a legény, aki megpofozott a haverjaival együtt, pont a mi utcánkba kísérte haza a lányt. Nem volt csúnya lány, de olyan hidegen hagyott. Nem érdekelt, legénnyel van-e vagy se. A kapu alatt álltak. A legény megismert, és azt mondja a lánynak: nézd mára keresztfiamat, milyen óvatosan kullog! Mingyán felveszi ez a nyúlcipőt! Na, szedd a lábad, te kölyök! Nem is figyeltem oda a megjegyzésére, nem érdekelt, hidegen hagyott, mintha nem is szólt volna hozzám senki. Hagyjad — mondja neki a lány, ne szólj hozzá, hadd menjen, hát erre lakik ebben az utcában. Állj csak meg! — hősködött a legény. Nem álltam meg, utánam lépett, és megfogta a vállam. Mit akarsz, kérdeztem. Mit? Ezt, és pofán csapott. Éreztem, ismét kicsordul orromból a vér. Én nem akarok verekedni, mondom, hagyj engem békén. Én is meg tudnám tenni azt, amit te, de én nem akarom. Most nincs kedvem semmihez, érted, főleg verekedni nincs. Kirántottam a vállam a markolásából, és elindultam. Na, jól van, te kis kezes bárány, eleget kaptál már, hallottam, ahogy kuncogtak a lánnyal. Tetszett neki a gyávaságom, pedig nem éreztem gyávának magam. Amikor hazaértem, felhúztam a kútból egy vödör vizet, megmostam a kezem, ami a saját véremtől, éreztem, hogy úgy ragad, mintha csirizbe nyúltam volna. Megmostam az arcom, az ingem aljába megtörölköztem, kimostam a zsebkendőm, kiöntöttem a véres vizet a vödörből, és bekopogtam. Anyám nyitott ajtót: te vagy, kisfiam, mondta. Éhes vagy, eszel valamit? Nem, nem vagyok éhes. Akkor feküdj, de ne nagyon zörögj, mert felébreszted a gyerekeket. A nadrágom sötétben is élire hajtottam, rátettem a szék támlájára, a kabátom ráterítettem, és lefeküdtem. Néha még nagyokat kellett szippantanom, hogy el ne cseppenjen a párnára az orrom vére, hanyatt feküdtem, és elaludtam.

így kezdődött a bálozás. Jól megpakoltak, és még ráadásul nem is táncoltam. A nagyapám mondása érvényét vesztette ezen az éjszakán. Mindig azt mondta: tudod, unokám, nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Ilyenkor mindig a lány és a kuncogása jutott eszembe. Hiszen még a lánynak is tetszik. Nem az tetszett, hogy én álltam, hanem az tetszett neki is, aki adta. Talán még emiatt adta boldogan a legények az első csókját is. Ütni kell, hogy én is együtt nevethessek a betört orrú legényen? így csináljam, ilyen legyek? Hiszen annak több a barátja is, aki előre üt, aki megver valakit, akitől félnek, akinek nem mernek visszaütni, aki a barátainak azt meséli, hány pofont

72