Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Tornai József: Ádám és Éva napéjegyenlősége: Az idegen Éva: Futás, futás, futás: versek
és föltámadást? Tél rohamoz, tavasz villámlik orchidea-szemérme és mi nem üvöltőnk föl jég-forgácsba, újra megnyílik a nyár többet istennek végtelen, hajnali szerelem-görcsben, még mindig pározva és párázva a semmibe? Az ősz győzelmét látom, férfi és nő hideg szívének zuhanását: alatta erdők, rozsdás folyók, történelmek, városok, vérmintás holttetemek. Csak mi lebegünk fönt arccal a néma isten homlokának, mert akkor már, tudod, ugye? világítunk, világítunk fejünkkel, fogsorunkkal, ujjaink hegyével, elkárhozott ölünkkel kiolthatatlanul. AZ IDEGEN ÉVA Október szélrohamaitól vacogva fölnézek a száműzött hőkölésével ablakodra: ott gyűlölsz, fekete haj-sodrású Éva, kinek ölébe úgy zuhantam, mint a rózsa éjébe, minden szirom mögött új szirmot tapintva a számmal, míg fejemet átvilágította 62 izzó csont-mennybolttá a tisztaság. S most indulhatok sívó parlagokon át,
