Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Tornai József: Ádám és Éva napéjegyenlősége: Az idegen Éva: Futás, futás, futás: versek
bújdosásom kora következik: alkonyat fülébe üvöltő farkas ügetése. Futok, undorom, és nem fordulok vissza, mért hullt kezedből sár egymásba-csóvázásainkra? Ami nekem végső egyensúly, neked egy este reménykedése volt: megbántad földühödve s arcomra csuktad ajtód, mint idegen asszony, mint bosszúra-mohó félelem s lested, amint a csillagok belémhasítanak. Tudtad, hogy élő oltárunk káromlója vagy s én, hogy már csak menekülhetek tőled, míg agyamban se látom ablak-fényedet, kialszik véremben a szemed, hangod és szívverésed s a nyárjasokban sötét lesz, aztán még sötétebb. FUTÁS, FUTÁS, FUTÁS A partra kihúzott ladik (emlékszel?), mint darabokra hulló, ragadós halcsontváz: bordái közé fekve, egymás arcával bámultuk az egyre több vízipókot; ez volt a tévedésünk, mert az eső szórt akkor már millió, néma tűhegyet az elsötétülő folyóra, és nem létezett más parancs ott csak a te zászlóként föl csapott térded és a futás egy cél felé, futás, futás, futás, mint valami friss, zápor-fényesített táj karéján, vetések és szélben-fehéredő meggyfák között az idegeidben! Es most? 63
