Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Rácz István: Finnországi levél

Szampóért vívott tengeri csatában a vízbe esett, eltűnt. A második kantelét az öreg énekes egy kis nyírfából faragta. Bolyongván az erdőben, meghallja a nyírfa panaszát: mi mindent kell a rideg természettől s az emberi gonoszságtól elszenvednie. DeVejnő megvigasztalja:

„Ne pityeregj, nyájas nyírem,

ne sírj, fehéröves fácskám, zöld leveled ne zokogjon.

Boldogság borít be téged, édesebbé válik élted, hullatsz hamar örömkönnyet, víg kedvedben kacarászol!”

Ebből a kis nyírfából faragta aztán a kantelét s azt a finnek ma is nyírfából készítik.

De hogy azokban a barázdás arcú, hosszú szakállú, kérges kezű férfiakban mennyi gyengéd szeretet is élt, azt a padlón hempergő porontyok számára készített gyermek- játékok mutatják meg legjobban. A lehulló, haszontalan faforgácsból készítettek bűbájosán kedves játékokat: rénszarvasokat, juhokat, teheneket, hattyúkat. S azokat a nádszálból tekert kis hattyúkat nézd meg jól, mert a hattyú volt az Alvilág szent madara és pontosan ilyen hattyú-ábrázolásokat találtak a kelet-karjalai sziklarajzokon is, mutatván, hogy a hagyomány a maga titokzatos útjain évezredeken keresztül is élve marad.

Ha aztán eleget nézelődtél már a házakban s tovább kószálsz a sziget partjai mentén, fedett csónakfészerekben hatalmas csónakokat láthatsz, amelyeket tizenhat-húsz pár evezős hajtott valaha. Ilyen hajót ácsolt Vejnemöjnen is: padjaira két széltül fiatalokat ültetett, hogy húzzák a lapátot, középre meg az öregek kerültek s aztán így indultak fel Északra, hogy visszaszerezzék a Szampót.

Itt ezek a nagy csónakok azonban nem harci hajók voltak, hanem templomi csónakok. S hogy az mi célt szolgált? Ennek megértéséhez tudnod kell: a finnek nem olyan falvakban éltek, mint amilyeneket te odahaza ismersz, ahol több száz ház is sorakozik egymás mellé s aztán a falu közepén ott áll a templom. A finnek erdős hazájukban nagy területen szétszórt tanyákon laktak. így mindig bajos volt eldönteni: a járásnyi nagyságú egyházközségnek melyik pontjára építsék meg a templomot, hogy azt lehetőleg minden tanya népe egyformán megközelíthesse. A legcélszerűbb volt a templomot a tó partján ácsolni, mivel akkor nyáron vízi úton, télen meg a befagyott tó jegén szánkával könnyen, hosszas kerülők nélkül el lehetett jutni oda. Nos, a vasárnapi templomozás számára — és nem halászatra — építették ezeket a 40—50 személyt, tehát egy-két szomszédos tanya egész népét magába fogadó csónakokat. S most képzeld el ezt a templomjárást: a világos nyári éjszakában már talán éjfélkor, vagy kora hajnalban útnak indultak, szépen, csendesen evezve, közbe persze zsoltárokat zenge- dezve a templom felé. Körülöttük a sima víztükör, a nyári éjszaka varázslatos hangulata ... maga ez a vízi út felért a legszebb istentisztelettel. Megérkezvén aztán a templom partjára, kiszálltak. A leányok az ölükben hozott színes kéregdobozokból kiszedték csipkés főkötőiket, az öregasszonyok vállukra terítették a meleg nagykendőt. Ott a templomdombon gyülekezett lassan-lassan az egész egyházközség s mielőtt az isten- tisztelet elkezdődött volna, a férfiak megbeszélték a világ híreit, az asszonyok elmesélték egymásnak a legfrissebb pletykákat, az eladó lányok pedig csoportba verődve hagyták, hogy a legények szemrevegyék őket és össze-összesúgtak, ha valamelyik fiú feltűnően szemezett a szőke lltával vagy Annikkivel.

Csinos szőke lányokkal is találkozhatsz majd e szép szigeten, hiszen az egyes házakban szükség van olyan őrökre, akik vigyáznak a házra (hajh, azok az enyveskezű turisták!), no meg a kérdésekre szakszerű feleletekkel szolgálhatnak. Ezek a seurasaari lányok többnyire egyetemisták, akik így keresik meg a tandíjukat. Illő módon népvi57