Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Rácz István: Finnországi levél
Tegyük hozzá: a szaunában nemcsak kezdetét vette az emberi élet, de rendszerint ott érte végét is. A holttestet többnyire ott mosták meg, ott helyezték el addig, amíg a temetés napja elérkezett. Ha a föld nagyon keményre fagyott s nem lehetett sírt ásni, néha bizony hosszú ideig is pihent a holttest a szaunában . . . Künn, a seurasaari házakban aránylag kevés edényt, szerszámot látsz (s azt is hozzáerősítik a polchoz, asztalhoz), mert a turisták szapora seregében mindig akadna pimasz fickó, aki emlékül elemelne valami könnyen mozdítható tárgyat. Hanem majd a Kan- sallismuseo, a Nemzeti Múzeum termeiben, vitrinjeiben megismerkedhetsz a karjalaiak ruházatával, színesen hímzett főkötőivel, no meg azzal az ezernyi fából faragott holmival, amire a háztartásnak szüksége volt. Láthatsz ott remek tálakat, de még szebb söröskupákat. Különösen figyelmedbe ajánlok egy 1500-ból való díszes, ünnepi söröskupát. Emlékszel még, mit mond Észak úrasszonya leányának, amikor látja, hogy a két kérő, Vejnemöjnen s llmarinen, közelednek a házhoz? ,,Majd ha belépnek a házba, hozzál méhsört egy kupával, keríts egy kétfülű kannát: azt a kannát annak adjad, kit szíved szerint szeretnél. . Hát ilyen kétfülű kanna ez a díszes darab is. Persze látsz majd egyszerűbb ivóedényeket is; köztük madáiforma csanakokat; ezeknek párját megláthatod a több ezer éves leletek között is, ősrégi formát őriznek azok. Ha meg az ékesen cifrázott sajtformákat nézed, talán eszedbe jut, hogyan készülődik Pohjola asszonynépe, hogy elegendő ennivalót készítsen a hatalmas násznépnek a lakodalom idejére: lepényeket tapogatnak, sajtot, vajat gyömöszölnek a díszes formákba. Azokon a hosszú, hosszú téli estéken, éjszakákon a finn férfiak keze sohasem állt meg, hanem faragták, ami kellett. Kezük közül kerültek ki a guzsalyak, orsók, de amikor később a kerekes rokka is ismertté lett, ahhoz olyan „rokkalapátot” is kellett faragniok, amire a kócot, vagy a gyapjút kötötték, s onnan húzták,sodorták a fonalat az ügyes leányujjak. Nos akkortájt a szerelmes legény nem valami boltban vett ajándékkal kedveskedett választottjának, hanem egy tündéri szépen faragott rokkalapáttal mutatta meg: „nem a tenyere közepéből nőtt ki a hüvelykje”, azaz nem ügyetlen fickó, hanem tud művésziesen faragni. Szerelmesének sok-sok estén át készítette a művészinél művészibb, áttört mintájú rokkalapátot. Az egyik legszebb lapáton az életfa ágaira két kakukkmadár telepedett. Te már érted, miről van szó, hiszen a kalevalai népnek legkedvesebb madara a kakukk: annak énekéből hallották ki örömüket, bánatukat. Vejnemöjnen is, amikor irtásföldet készít, egy kis nyírfát meghagy a kakukk számára: „Ahogy a vén Vejnemöjnen térül-fordul, tekint széjjel, kis kakukk kering körülte, figyeli a nyurga nyírfát: „Ezt már élve miért hagytad, földre miért nem fektetted?" Válaszolja Vejnemöjnen: „Azért hagytam nyurga nyírfám ágasodni, magasodni, hogy kedvedre kakukkolhass, riköltözz rajta vidáman! Csattogj, csicseregj, madárkám, rikkants reggel, kiálts este, déltájban is dalolj egyre! Vidámodjon csak a világ, kerek erdő kedvesedjen, parton pengő pénz peregjen, lejtőn vetés lengedezzen!’’ Az is csak természetes, hogy minden szoba falán ott találjuk a kantelét is, néha nem is egyet. Az első kantelét Vejnemöjnen a csuda csuka állkapcsából készítette, de az a 56
