Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Rácz István: Finnországi levél
Lönnrot, aki mezítláb, mint vándor bátyus kereskedő járta be azokat az istenháta- mögötti tájakat, egy-egy ilyen mesés parasztházra. Ahonnan aztán előjött az őszszakállú öreg gazda s barátságosan invitálta beljebb a messziről jött vándort, hogy megvendégelje, elbeszélgessen vele, ahogy ezt már az íratlan paraszti törvény követelte. Az már Illésünk ügyességén múlt, hogy meg tudta nyerni gazdáinak bizalmát, s azok, kérésére, órákon, esetleg napokon át énekelték nekik az apákról maradt történeteket Vejne- möjnenről, csodakovács llmarinenről, a tragikus sorsú Kullervoról. No de ne maradjunk kívül: lépjünk be mi is a házba, ahol sajátságos hangulat fogad. A térés lakószoba sarkában ott van a hatalmas kemence, ami nemcsak sütésre-főzésre, fűtésre szolgált, hanem a hosszú-hosszú téli hónapokban ez adta a világosságot is. Te talán, belépve egy-egy régi finn házba, szorongva gondolsz arra: ezekben a szobákban, amelyeknek gerendafalát a füst feketére pácolta, s ahova az apró ablakokon át nyári verőfényben is csak gyéren szivárog be a világosság, miképp élhettek az emberek a félévig tartó tél sötétségében? Nos, ne feledd el: a tűzhelyen mindig ott világolt az életet adó tűz és meleggé, meghitté varázsolta a most olyan komornak tetsző otthont. Abban a tágas szobában — én jártam olyanban is, amelynek alapterülete tízszer tíz méter, tehát száz négyzetméter volt! — hamarosan megérzed, magadba szívod a hajdani élet illatát. Igen, az a finom fenyőillat, azt az örökké égő tűz itatta be a falakba. Ha alaposabban körülnézel, érdekes dolgokat fogsz észrevenni. A tágas, teremnek is beillő szobában aránylag kevés bútort látsz. A falak mentén körbefut a fallal egybeépített pad, előtte aránylag kis asztal s egy-két egyszerű pad vagy zsámoly. A szoba jobb felében, ahol a kemence is van, ott volt az asszonyok munkahelye: ott van a guzsaly, a vajköpülő s ott lóg a tetőről rugalmasan felerősített bölcső a kisgyerek számára. A ház másik felén a férfiak munkálkodtak: baltával, faragókéssel vésték a hosszú téli estéken mindazt, amire a háznak szüksége volt: a szánkónak talpat, a ló nyakába igát, de minden edényt, tálat, tányért, kanalat, vajasbödönt, söröskupát is fából készítettek. És milyen mesteri tudással, remek formaérzékkel! Nézd csak meg alaposabban azt az asztalt. Látni fogod: annak lapja nem szabályos téglalap, hanem az megtartotta a fatörzs eredeti formájából adódóan a maga sajátos, egyik végén kiszélesedő alakját. De látsz olyan padot is, ami úgy készült, hogy a fenyőtörzsből a pad deszkáját lehasítva megőrizték a belőle kinőtt ágakat is és ez adja a lóca kész lábait. Mindez talán megsejteti veled: azoknak a régi finn parasztoknak a fa nem puszta „nyersanyag” volt, amin tetszés szerint erőszakot tehettek s alakíthattak kényük-kedvük szerint. Ők tisztelték a fa eredeti formáját, értették a fa lelkét, s amikor behozták otthonukba, valamit megőriztek mindig ősi lényéből is. (Ez az örökség teszi képessé ma is a finn bútortervezőket, hogy anyagszerűen szép alkotásokat hozzanak létre.) Talán feltűnik az is: a szobában nem látsz egyetlen szekrényt sem. Hát akkor hol tartották a ruhaneműt, az élelmet, szerszámokat? No nézz csak ki az ablakon s látod: a ház előtt ott sorakoznak a kis, szépen faragott kamrácskák. És jusson csak eszedbe, mire biztatja Ainot az édesanyja? „Menj fel most a kamrák közé, lépj a legszebbik kamrába: szuszék szorul ott szuszékhoz, láda hever láda hátán. Nyisd ki a legszebbik ládát, tárjad fel tarka tetejét: látsz ott arany övét, hatot, hét gyönyörű gyolcs rokolyát.. Hát igen: a régi finn parasztok nem benn a házban, szekrényfélében tartották a ruhaneműt meg minden más egyebet, amit őrizni kellett, hanem a lakóház köré egész sereg kis kamraépületet építettek,és azokban tároltak mindent. Hogy miért? Mert egyfelől abban a lakószobában, akármilyen tágasra építették is, a hosszú télen ott élt, ott dolgozott 54
