Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Gellért Sándor: Két levél: Ady és a Kalevala: A feszültségek feloldása
A FESZÜLTSÉGEK FELOLDÁSA (Levél Anna-Mai ja Raittilanak) Kedves Anna-Maija, nincs annál boldogabb érzés, mint mikor az ember eljut élete feszültségének a feloldásához. Mi volt ez a feszültség nálam? A magyar nép és a magyar nyelv eredetének a kérdése. Ezért tanulmányoztam a finnt. Ezektől a boldog érzésektől áthatva írom most Magának, hogy itt nálunk szép nyári idő van, holott még csak a tavaszban járunk. Ha Suomiban is ilyen idő van, akkor Eeva Joenpelto biztosan kiköltözött már Sammattiba s az erdőben épült szép kacsalábon forgó várában írja a regényeit. És Magácska Tapiolaban min dolgozik? Nagyon csudál- koztam rajta, hogy végig bírta olvasni Sütő Andrásnak a színdarabjait, sőt le is fordította azokat finnre. Én képtelen vagyok színdarabot olvasni, épp úgy vagyok, mint Veres Péter, aki, ha jól emlékszem, így mondta: nem tudok párbeszédben gondolkozni. A magyar irodalom színdarabjai közül csak a Bánk bánt, Az ember tragédiáját és Paulini—Harsányi Háry Jánosát olvastam végig. Én mit csinálok? Ostromlom a halhatatlanságot. írom, írom megállás nélkül könyvemet a magyar nyelvről. Egy-két gondolat-foszlány hadd repüljön most e levél keretében Tapiola felé. Úgy gondolom, Magácskát érdekli. Ady élete és a mi életünk Van Adynak az Egy párizsi hajnalom című versében három olyan sor, amelyik már mellbe vágott, mint kisdiákot az iskola padjaiban. Az egyik az a közbevetett keserű felkiáltás: Hej, sápadok már ezer éve én. A magyar lélek időtlen érzete beszél ebből a sorból. Adynak ezar év az csak tavaly volt. Már az Új versek beköszöntőjében tudtunkra adja ezt, amikor azt írja: Verecke híres útján jöttem én. Ez az időtlen érzet, ez a múltban gyökerezettség, fügét mutatás a halálnak, ugyanakkor szolidaritást is jelent a rég megholtakkal. A másik szembeötlő sor: Gyűlölöm dancs keleti fajtám. Nem is a sor ütött meg, hanem ebben a sorban a dancs szó. Ez már, mondjuk, Anna-Maija Raittilanak szól. Ady nagyon örült, ha kapott valahol egy még nem hallott régi szót, azt mindjárt fel is használta a versben. Ilyen a dancs is. ( = balek, suta, balog, ütődött, gebe, nyomorult). Én csak lóra hallottam, hogy mondják: dig-dáncs ló. A harmadik mondat: Keresek egy csodát, egy titkot. Egy álmot. S nem tudom, mit keresek. Igen, amit szeretne megfogni, megfoghatatlan; a titok, amit szeretne megnevezni, megnevezhetetlen; az álom, amit keres, megtalálhatatlan, A lét és az ember dialektikus feszültségben. Ez az élet. „Hej, sápadok már ezer éve én” Ady az időben. „S nem tudom, mit keresek” Ady a térben. Ez időtlen idő s határtalan tér relációja az Ady szomorú élete. És a mi szomorú életünk. Vikár Kalevalája Mind azt hajtogatják: a Kalevala fő jellegzetessége a gondolat-ritmus és az alliteráció. Hogy arra kell vigyázni. Másra kell vigyázni! Hogy meglegyen a versnek, a fordításnak az atmoszférája. Hangulat nélkül nincs vers. Ezt csak a költő tudja megtenni. Vikár költő volt (láttam két kötet alkalmi versét valamikor). És tudott magyarul: Édes játom, jó barátom, Gyerekkori gyöngykorácsom, vagy: Észak gyér-fogú banyája; Komoly öreg Vejnemöjnen, Fő-főtáltos mindéltiglen. Földes László (egyetemi tanár korában Kolozsváron) mindig így fogadott; Ritka vendég Rácországban Zsigmond, a 32
