Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Kaukonen, Väinö: A Kalevala és alapjai: fordította Korompay Bertalan
lévő „Eladott leány” énekének változatából. Mármost mivel sok elbeszélő ének főszemélyét „Kalevala fiának” mondják, ezért az elbeszélő énekek közt található verssorhoz „Ott Väinölä irtásain” (Noilla Väinölän ahoiIla) hozzávette ismétlő sorként más összefüggésből ezt a magános sort: »Kalevala tisztásain« (Kalevalán kankahilla); ezt az új páros sort általánossá tette az eposzban, s kiemelte az ellentétet, mely a népdalokban még bizonytalanul nyilvánult meg és csak családi viszonyokra vonatkozott, az egész eposzt átható ellentétté a két nép között; végül pedig az egész eposzt is erről a ritka névről nevezte el. Hasonló, bár nem ilyen nagy horderejű változtatás számtalan van az eposz részleteiben. A változtatás anyagi kiindulása majdnem mindig valamely népdalszövegben ismerhető fel, de az eredeti összefüggés sokszor egész más, mint az, amit az eposz alapján várnánk. Az itt előadott csekély számú példából kiderülhetett, hogy a Kalevala keletkezésének folyamata a világirodalomban csak ritkán felbukkanó sajátságos jelenség, melynek megvannak a maga külön problémái. A Kalevala elengedhetetlen feltétele volt a kar- jalai népköltészet megléte, amelyet évszázadok folyamán magasra fejlesztettek az azt művelő énekmondók. Másik elengedhetetlen feltétele volt, hogy előállt egy lángelme, egy művészi egyéniség, aki megalkotta a nagy egységet. Az ember testi korlátozottságából fakad, hogy semmilyen magános népdal nem emelkedhetik fel a világirodalom nagy népdaleposzai szintjére. Bármily szépek is a karjalai hősénekek és más népdalok abban a formájukban, amint az énekesek őket előadták — ezek között vannak irodalmunk valóságos gyöngyei is —, együttvéve nagyszerű gyűjteményt alkotnak, antológiát, de nem egységes nagyeposzt. Jelent meg belőlük nem egy szemelvény a Kalevala előtt és után, de egy sem ért el megközelítően sem akkora jelentőséget, mint a Kalevala. Közösség, azaz nép és egyén, azaz Lönnrot termékeny együttműködése és egymásra hatása következtében született meg a finn irodalom legragyogóbb terméke, oly mű, mely inkább mint bármely más, keletkezése módját tekintve megérdemli a népeposz tiszteletbeli nevet. Minthogy irodalmunkhoz tartozik, ezért és nyelve miatt is, finn mű az: azonban anyagának szempontjából nézve karjalai-finn eopsz. * * * A másik tárgy,amelyről beszélnünk kell,az a konkrét és reális kultúrjelenség, amelynek fő részét a nagyszámú népdalfeljegyzések alkotják. Lehet a feljegyzés átírása még olyan gondos és pontos: mindig csak hiányosan adja vissza a népi énekesek és adatközlők előadását. A régibb gyűjteményekben ritkán van említés a dallamról vagy azon szertartási formákról, hanghordozási sajátságokról, melyek együtt járnak a saját használatra felmondandó ráolvasásokkal. A népköltészet túlnyomó része — hősénekek, lírai dalok, ráolvasások, mesék, mondák, találós kérdések, közmondások — szóbeli előadásra számít, egy része — varázslatok, játékok — inkább a tulajdonképpeni népszokásokhoz tartozik; éles határt azonban nem lehet, nem is kell köztük vonni. A legrégibb népdalfeljegyzések a XVI—XVII. századi bírósági jegyzőkönyvekben fennmaradt ráolvasások. A XVIII. században egyes nyomtatott művek közölnek mutatványokat. A tulajdonképpeni gyűjtő buzgalom azonban mégis csak a következő század elején ébredt fel, s ez a buzgalom az, mely a Finn Irodalmi Társaság népköltési levéltárát (Kansanrunousarkisto) Helsinkiben a világ egyik leggazdagabb intézményévé tette. A fő anyag — az epikus és lírai darabok, valamint a ráolvasások feljegyzéseinek — kiadása 1908-ban kezdődött, mikora Finn Nép Régi Énekei (Suomen Kansan Vanhat Runot) című mű két első kötete megjelent és 1950-ben fejeződött be, a nagy mű utolsó tulajdonképpeni (azaz még nem kiegészítő) kötetének megjelenésével. Ez együtt 33 18