Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Kaukonen, Väinö: A Kalevala és alapjai: fordította Korompay Bertalan

lévő „Eladott leány” énekének változatából. Mármost mivel sok elbeszélő ének fősze­mélyét „Kalevala fiának” mondják, ezért az elbeszélő énekek közt található verssorhoz „Ott Väinölä irtásain” (Noilla Väinölän ahoiIla) hozzávette ismétlő sorként más össze­függésből ezt a magános sort: »Kalevala tisztásain« (Kalevalán kankahilla); ezt az új páros sort általánossá tette az eposzban, s kiemelte az ellentétet, mely a népdalokban még bizonytalanul nyilvánult meg és csak családi viszonyokra vonatkozott, az egész eposzt átható ellentétté a két nép között; végül pedig az egész eposzt is erről a ritka névről nevezte el. Hasonló, bár nem ilyen nagy horderejű változtatás számtalan van az eposz részleteiben. A változtatás anyagi kiindulása majdnem mindig valamely nép­dalszövegben ismerhető fel, de az eredeti összefüggés sokszor egész más, mint az, amit az eposz alapján várnánk. Az itt előadott csekély számú példából kiderülhetett, hogy a Kalevala keletkezésé­nek folyamata a világirodalomban csak ritkán felbukkanó sajátságos jelenség, melynek megvannak a maga külön problémái. A Kalevala elengedhetetlen feltétele volt a kar- jalai népköltészet megléte, amelyet évszázadok folyamán magasra fejlesztettek az azt művelő énekmondók. Másik elengedhetetlen feltétele volt, hogy előállt egy lángelme, egy művészi egyéniség, aki megalkotta a nagy egységet. Az ember testi korlátozottsá­gából fakad, hogy semmilyen magános népdal nem emelkedhetik fel a világirodalom nagy népdaleposzai szintjére. Bármily szépek is a karjalai hősénekek és más népdalok abban a formájukban, amint az énekesek őket előadták — ezek között vannak irodal­munk valóságos gyöngyei is —, együttvéve nagyszerű gyűjteményt alkotnak, antoló­giát, de nem egységes nagyeposzt. Jelent meg belőlük nem egy szemelvény a Kalevala előtt és után, de egy sem ért el megközelítően sem akkora jelentőséget, mint a Kale­vala. Közösség, azaz nép és egyén, azaz Lönnrot termékeny együttműködése és egy­másra hatása következtében született meg a finn irodalom legragyogóbb terméke, oly mű, mely inkább mint bármely más, keletkezése módját tekintve megérdemli a népeposz tiszteletbeli nevet. Minthogy irodalmunkhoz tartozik, ezért és nyelve miatt is, finn mű az: azonban anyagának szempontjából nézve karjalai-finn eopsz. * * * A másik tárgy,amelyről beszélnünk kell,az a konkrét és reális kultúrjelenség, amely­nek fő részét a nagyszámú népdalfeljegyzések alkotják. Lehet a feljegyzés átírása még olyan gondos és pontos: mindig csak hiányosan adja vissza a népi énekesek és adatköz­lők előadását. A régibb gyűjteményekben ritkán van említés a dallamról vagy azon szertartási formákról, hanghordozási sajátságokról, melyek együtt járnak a saját hasz­nálatra felmondandó ráolvasásokkal. A népköltészet túlnyomó része — hősénekek, lírai dalok, ráolvasások, mesék, mondák, találós kérdések, közmondások — szóbeli előadásra számít, egy része — varázslatok, játékok — inkább a tulajdonképpeni nép­szokásokhoz tartozik; éles határt azonban nem lehet, nem is kell köztük vonni. A legrégibb népdalfeljegyzések a XVI—XVII. századi bírósági jegyzőkönyvekben fennmaradt ráolvasások. A XVIII. században egyes nyomtatott művek közölnek mu­tatványokat. A tulajdonképpeni gyűjtő buzgalom azonban mégis csak a következő század elején ébredt fel, s ez a buzgalom az, mely a Finn Irodalmi Társaság népköltési levéltárát (Kansanrunousarkisto) Helsinkiben a világ egyik leggazdagabb intézményévé tette. A fő anyag — az epikus és lírai darabok, valamint a ráolvasások feljegyzéseinek — kiadása 1908-ban kezdődött, mikora Finn Nép Régi Énekei (Suomen Kansan Vanhat Runot) című mű két első kötete megjelent és 1950-ben fejeződött be, a nagy mű utolsó tulajdonképpeni (azaz még nem kiegészítő) kötetének megjelenésével. Ez együtt 33 18

Next

/
Thumbnails
Contents