Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Kaukonen, Väinö: A Kalevala és alapjai: fordította Korompay Bertalan
meg, ha leszámítjuk llmarinen hazatérő útját fiatal feleségével. Ugyanis Vaassila Kiele- vainen tette hozzá a Väinämöinen és llmarinen versenyző leánykérését előadó énekéhez — mely a Kalevala 18. énekének a tárgya — Lönnrot számára ezt a sort: „Azután lakodalmat ültek” (Sitte haat piettiin). Ennek a fonalán keletkezett az egész lakodalmi leírás, melyhez még az is indítékot adott, hogy Lönnrot a Sampo ácsolása, Lemmin- kainen halála, feltámadása és a leánykérés után úgy érezte, nyugodt lélegzetvételre van szükség, mielőtt újabb emelkedés következik, és Pohjola leánya halálán át Sampo elrablására és a Sampóért való küzdelemre kerülhet a sor. E versek anyagát azok az énekek alkotják, amelyeket karjalai lakodalmakon adtak elő, szerves kapcsolatban a lakodalmi szertartással, azonban a pohjolai lakodalomról vagy valamilyen más mennyegző- ről szóló epikus leírás idegen a népénekesektől. A lakodalmi leírás ilyen keletkezéséből következett párbeszédes formája, az, hogy benne kevés a közvetlenül leíró elem. Költöttek benne egyes személyek — a cselédanyóka és a vén ember — és meglehetősen sok az olyan lírai dalszöveg, amely nem tartozik együvé a lakodalmi énekekkel. Néprajzi értelemben véve a pohjolai lakodalom leírása igen eltérő a karjalai lakodalmaktól. A pohjolai lakodalom leírásának — keletkezése szempontjából — megfelel a 40. ének: a medve elejtése és a medvetor. Ennek megfelelő epikus leírás Väinemöinenröl, medvevadászat- és tor népdalokban nem fordul elő. Az ének ugyanolyan módon keletkezett, mint a pohjolai lakodalom: vadászráolvasások és a medvetorokban előadott énekek voltak a forrásai. A Kalevala legszebb énekeinek egyike: az Aino-ról szóló, hosszú fejlődési utat tett meg. A fejlődés egyrészt megváltoztatta az eredeti népdalt, másrészt bizonysága Lönnrot Illés fejlett stílusérzékének. Az eredeti népdalban Anni leányról van szó, szüleinek egyetlen leányáról, akinek Lönnrot adta az ainoa=egyetlen szóból alkotott Aino nevét. Ez szembe találkozik, mikor fürdőseprűgallyakat szed az úton, Osmoi- nen-nal vagy Kalevainen-nal és ez megkéri a kezét. Väinämöinenröl az énekben nincsen szó. Anyja megpróbálja rábeszélni a leányt, hogy legyen a híres ember felesége. De az erre felmegy a legrosszabb dombra, belép a legrosszabb csűrbe, felnyitja a legrosz- szabb ládát, talál benne egy „kis darab kötelet”, és felakasztja magát a csűrgerendára. A népdalnak tartalma alapján ezt a nevet adták: „A leány, aki saját csűrjében felakasztotta magát”. A látszólag csekély névváltoztatás segítségével Lönnrot belevette eposza kezdő részébe Väinämöinen első pohjolai útja indoklásaképpen, összekapcsolta a Vella- mo hal-leánya kihalászásáról és Väinämöinen meg Joukahainen énekversenyéről szóló két énekkel és — azonosítva egymással Joukahainen és a Lapp személyét — megtalálta az indítékot ahhoz, hogy Väinämöinen ezután a tengeren hánykolódik, Joukahainen pedig bosszúból utána lő. Ezen kívül még vagy hat más népdalbeli hősi alaktól kölcsönzött vonásokat Lönnrot, és használt fel lírai dalokból egyes részeket, hogy így Aino énekét, a Kalevala egyik legszebbikét megalkothassa. Lönnrot Illés lírai fogékonysága ugyanily tisztán nyilatkozik meg a Kalevala 44. énekében, amelyben a nyírfa kantele készítése és a hangszer megszólaltatása van elbeszélve. Ehhez az énekhez szinte semmi epikai anyaga nem volt, de részint példát véve a népdalokat szorosabban követő 41. énektől: Väinämöinen muzsikája leírásától, részint különféle más helyekről szedegetve össze elemeket hozzá, mégis elérte, hogy ez az ének — az ő saját alkotása — a finn irodalom egyik remeke lett. Azon részletek közül, amelyeknek Lönnrot művében lényegesen más a jelentésük, mint az énekmondók előadásában, a legfontosabb az a változtatás, hogy „Kalevala” szembe van állítva Pohjolával. Mint földrajzi megjelölés Pohjola az epikus runókban igen gyakori. Mellette, ritkábban Väinölä fordul elő. Először erről akarta elnevezni Lönnrot alkotását is. Magát a »Kalevala« megjelölést Lönnrot Illés csak egyetlen változatból ismerte: a Kanteletar-ban később kiadott, de a hősénekek körével kapcsolatban nem 17
