Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Kaukonen, Väinö: A Kalevala és alapjai: fordította Korompay Bertalan
idejárul most harmadikul a „folytatás” és a „kitöltés” törekvései mellé az előadás megnyújtása és bővítése. E tekintetben Lönnrot magatartása megváltozott hosszú alkotómunkája idején. A munka korábbi szakaszában igyekszik mindent előadni, amit az énekmondók a hősökről csak tudnak és dalolnak, és miközben valami a görög eposzokhoz hasonló mű megalkotását tartja szem előtt, nehézséget az okoz neki, hogy nincs elég feljegyzés a keze ügyében; ugyanis nem akar mint költő új epizódokat és szövegrészeket költeni. Később, amikor a végleges kiadást készíti elő, anyaga már oly bőven volt, hogy ezt a maga teljességében lehetetlen volt beleszorítani az új mű keretei közé. Egyik ekkor írt levelében említi, hogy anyagából kitelnék akár hét különböző Kalevala is. Viszonyainak és magatartásának változásairól tanúskodik a Kalevala második kiadása előszavának tervezetében olvasható odavetett megjegyzése is: „Az első kiadást a hosz- szúság, a másodikat a rövidség nehezítette meg.” A forma és tartalom egységének törvénye szerint minden változás, mely a vers szövegét éri, legyen az törlés, bővítés vagy egyesítés, elvileg új ének születését: az előbbi ének új változatának létrejöttét jelenti. Ha a változtatások csekélyek, akkor a különbségek jelentéktelenek maradnak, ha ellenkezőleg, nagyok, akkor az a költő, akinek nagy népköltészeti anyag áll rendelkezésére, sikerrel valósíthatja meg saját művészi törekvéseit, már pusztán azáltal is, hogy egyes népdalsorokat és töredékeket összekapcsol egymással, mégha nem is tenne rajtuk különösebb változtatásokat; vagyis mintegy olyan kifejezőeszközül használja az egyes sorokat, mint a szavakat a beszédben. A Kalevala megalkotása nagyrészt ilyen teremtő összeállítás eredménye volt, s ebből következett, hogy az eposz végleges kiadásában nincs néhány sornál hosszabb olyan kiszakított rész, amely teljesen megfelelne valamely népénekes népi előadásmódjának. A verssorok és sorozatok ilyen „összeállításához” még hozzájárult, hogy ismert verssorok más értelmet kaptak, mint a népénekesek előadásában, sőt egészen új sorok költéséről is lehet beszélni. Mindez tudatosan vagy öntudatlanul történt az egységes népdaleposz célkitűzéséhez képest. A változtatások száma tömérdek, a teljesen új soroké iszonylag csekély. Mindkét csoportban vannak olyanok, amelyek az eposz tartalmára lényegesen kihatottak és másfelől jelentéktelenebb változtatások is. Az irodalmi alkotások során csak ritkán észlelhető, előbb vázolt különös módszer felhasználásával különleges anyag alapján és különleges viszonyok fennállása között keletkezett hát a Kalevala, s lett olyanná, amilyennek végleges formájában ismerjük. Nem népdalok szövegének gyűjteménye tehát, habár az ilyen gyűjtemény szerkesztésével kapcsolatban igen szabad és szubjektív eljárásra is lehetne gondolni. A Kalevala és a voltaképpeni népdal szövege közt azonban igen nagy az eltérés. A Kalevalában először is sok olyan ének és énekláncolat található, amelynek vagy egyáltalában nincsen megfelelése a népdalok szövegében, vagy oly mértékben jelentkezik az eltérés, hogy az eposz tervezeteit alapul vevő kutatás nem képes kimutatni azt. Ilyen pl.: az 1. énekben: a levegőég leánya, a víz-anya hánykolódása a tengeren és Väinämöinen születése, a2. énekben: az árpa elvetése és a kakukkolófa meghagyása a tavaszi kakukk részére, az 5. ének vége: az anya sírjából biztatja Väinämöinent, menjen el megkérni Pohjola leányait, a 11. ének: Kyllikki elrablása csaknem teljesen, a 19. éneknek az a része, amelyben llmarinen kiállja hősi próbáit, hogy ezzel elnyerje Pohjola leánya kezét, a 29. ének vége: a szigetről elűzött Lemminkainen bolyongásaival és panaszával, a tartalmilag hasonló 30. ének vége, a 34. énekben: Kullervo menekülése, bolyongása és hazatérése szüleihez, a 32. ének végén Kullervo beszélgetése anyjával, a 38. énekben llmarinen második pohjolai leánykérésének leírása és a 44. énekben a nyírfa kantele elkészítése és megszólaltatása. Az eposz eseménysorozatában a pohjolai lakodalom terjedelmes festése esik a középre a 21—25. énekre. Az epikus népdalokban ennek mindössze egyetlen sor felel 16
