Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Varga Domokos: A finnek a Kalevala tükrében
1984-ben emlékezett meg a világ Lönnrot Illés halálának századik évfordulójáról, most 1985 februárjában pedig a Kalevala megjelenésének 150. évfordulóját ünnepeljük. A kettős évforduló jegyében adjuk közre LÖNNROT ÉS A KALEVALA c. összeállításunkat. VARGA DOMOKOS A FINNEK A KALEVALA TÜKRÉBEN Szokatlan téma. Hogyhogy a finnek a Kalevala tükrében? A Kalevala hőseit ismerjük. Väinämöinenre, llmarinenre és a többiekre mégis furcsa úgy tekintenünk, mint finnekre. Mint a mai finnek egyenesági elődeire. Bár megpróbálhatjuk ezt is. Jellemrajzot készíthetünk a Kalevala minden szereplőjéről, még a csapzott kucsmás csordást, a mihaszna vén marhapásztort is beleértve, akit Lemminkäinen semmibe sem vesz, s aki bosszúból mérges kígyóval szúrja szíven az alvilág fekete folyójánál, veszedelmes zúgójánál. Vagy beleértve természetesen Joukahainent is, aki nem kevésbé alattomos módon próbálja elveszteni a vén Väinä- möinent. De várjunk csak! Itt máris van egy bökkenő. Joukahainen nem is finn, mondhatja valaki. Ha ilyen aljas lesipuskás, akarom mondani, lesinyilas, akkor nem a finnek, hanem a lappok kontójára az. Csak akkor mindjárt itt a következő bökkenő. Mit kezdjünk Ainoval? Aino is lapp volna, Joukahainen édeshúga, aki Väinämöinen miatt vész a tengerbe? Hogyan festhette akkor olyan aranyszőkére és tejszínbőrűre Akseli Gallen Kallela? Hogyan érezhetik a Kalevala finn olvasói is annyira a magukénak, mondhatnám közülük valónak? Nem, ebbe ne nagyon menjünk bele, hogy kik az igazi finn jellemek a Kalevala hősei közül, és kik nem azok! Mert csakugyan, még kiderülhet, hogy a legeslegfinnebb jellem a lapp Aino, aki meghal inkább, semhogy méltatlan módon kelljen élnie. Aki nem adja meg magát az ősi törvénynek, hogy a gyöngék sorsa felől az erőseknek van joguk dönteni. Neki, szegény szűznek csak a belenyugvás jár? Aino kényes fajta. Aino nem tűri, mert nem tudja tűrni, hogy azé legyen teste-lelke, aki nem kell se testének, se lelkének. így éri el a szomorú végzet: Tengerben egy szírt tarkállik, Arany színű szikla fénylik; szeretne a szírihez úszni, kívánna a kőre jutni. Hanem mikor már elérte, mikor már meg is ült rajta, telepedvén tarka szírire, arany színű sziklalapra, az mindjárt a mélybe billent, tüstént a tengerfenékre: ő együtt esett a kővel, szikla szélén szállt a vízbe. Tyúkocska így hullt halálba, szánandó szűz így veszett el. A tanulmányban szereplő Kalevala-részleteket a szerző fordította 3
