Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - MŰVÉSZET - Sümegi György - Tóth Piroska: Egy délután Barcsay Jenőnél

Akkor az enyém, Szentendrén nagyobb? Habár az nem múzeum, mert egy élő ember nem mondhatja ezt. Az idő majd ítélni fog. — A Mesternek nemcsak saját műveiből van gyűjteménye, hanem jelentős Mednyánszky- képei is vannak. A nálam lévőket Farkas István műtermében láttam utoljára együtt a többivel. Mikor megtudtam, hogy a Wolfner—Farkas gyűjtemény feloszlóban van, éppen volt a Kossuth-díjamhoz járó 20 000 forintom. Ez nekem, akinek sohase volt egy garasa, akkor óriási összeg volt. Elkezdtem gondolkozni, hogy ezt én csak nagyszerű dologra költhe­tem. Mednyánszky egyedülállóan nagy festő, aki az első világháborút úgy fejezete ki, ahogy a világon senki. Első gondolatom az volt, hogy — mivel magát mindig magyarnak tartotta — nehogy külföldre kerüljön, Mednyánszky-képeket veszek a pénzemen. Nekem a figurálisok tetszettek igazán, ki is választottam vagy tizenkét darabot. Devics Sándor restaurálta a Szépművészetiben. Végrendeletem szerint az államnak hagyom, valamelyik közgyűjteménynek, azt hiszem, a székesfehérvárinak. De ha öreg­ségemre rossz viszonyok közé kerülnék, kénytelen lennék eladni. — A világhírű Művészet/ anatómia újabb és újabb kiadásai nem jelentenek anyagi biztonságot? Hát nem hoz valami sokat. Korábban két és fél forintot fizettek egy könyv után. Csak akkor még túl közel volt a Rákosi-idő, és azt hittem, nem lehet szólni, ugrálni. Aztán mikor mégis fölléptem erőteljesen, akkor kaptam meg a nyolc százalékot. Ma már kilenc nyelvre fordították le. Kína, New York, Budapest, Bécs — mindenütt ezt használják. Legutóbb Szentágothai egy kiállításmegnyitón a nagy nyilvánosság előtt mondta el, hogy ennél szebbet és jobbat a világon még nem csináltak. Ez engem bol­doggá tesz és büszke vagyok rá; de bele is pirultam a dicséretbe. — Mi tette Barcsay Jenőt, a művészt az anatómia szakértőjévé? Amikor 45-ben a főiskolára meghívtak, egyenesen az anatómia tanszékre kerültem. Akkor kérdezte tőlem Szőnyi: Jenő, tudod te az anatómiát? — Nem, de megtanulom! Hiszen egyikőnk sem tudja annyira, hogy tanítani képes lenne. Mindjárt szerencsém is volt — a tanítás szénszünettel kezdődött. így hazamentem, szereztem egy csontvázat, aztán egy modellt, egy nagy táblát és rengeteg krétát. Néztem, rajzoltam, töröltem, így ment reggeltől estig, heteken, hónapokon át. Mire a főiskolán megindult a tanítás, fölkészülten mehettem az órákra. Csak a módszer kialakítására volt még szükségem — ez is sikerült lassacskán. Szerettem a növendékekkel eltöltött időt. Mihályfi Ernő kívánsága volt, hogy anatómia-tankönyvet készítsek. Ez szép, nagy és veszélyes feladat —tudtam jól. De a tanítás során sok-sok tanulói és ábrázoló-bemutató vázlat halmozódott föl, bizalommal fogtam hozzá. Szentendrén, egy sötét, kicsi, nedves szobában éjjel-nappal ezzel foglalkozva hat hét alatt megcsináltam. Bevittem a szerkesz­tőségbe. Máig emlékszem az első kérdésükre :— Mester, hát ön így tud rajzolni? Nem maradtam adós a válasszal: Biztos azért, mert nem vagyok szocialista realista festő. Erre már szörnyülködés következett: — És ezt épp itt jelenti ki? — Csak viccnek szán­tam ... Fél óra múlva már a Művelt Nép Kiadóban megkötöttük a szerződést. Egyéb­ként az Anatómia szerencsét hozott, mert azokban a sűrű években sok mindentől meg­mentett. — Ezek már a főiskolai tanár emlékei. Mire gondol vissza szívesen a főiskolai tanuló évekből? Ehhez előbb Marosvásárhelyre kell visszamenni. A református kollégium derék rajz­tanára, Gulyás Károly — Medgyessy unokaöccse — nem tudni ugyan miből, de fölismert bennem valamit. Egyszer egy gazdag magyar úrhoz vitte el a dolgaimat, neki köszönhe­tem, hogy 1919-ben Pestre kerülhettem és fölvettek a főiskolára. így lettem Vaszary-és Rudnay-tanítvány. 74

Next

/
Thumbnails
Contents