Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - MŰVÉSZET - Sümegi György - Tóth Piroska: Egy délután Barcsay Jenőnél
Akkor az enyém, Szentendrén nagyobb? Habár az nem múzeum, mert egy élő ember nem mondhatja ezt. Az idő majd ítélni fog. — A Mesternek nemcsak saját műveiből van gyűjteménye, hanem jelentős Mednyánszky- képei is vannak. A nálam lévőket Farkas István műtermében láttam utoljára együtt a többivel. Mikor megtudtam, hogy a Wolfner—Farkas gyűjtemény feloszlóban van, éppen volt a Kossuth-díjamhoz járó 20 000 forintom. Ez nekem, akinek sohase volt egy garasa, akkor óriási összeg volt. Elkezdtem gondolkozni, hogy ezt én csak nagyszerű dologra költhetem. Mednyánszky egyedülállóan nagy festő, aki az első világháborút úgy fejezete ki, ahogy a világon senki. Első gondolatom az volt, hogy — mivel magát mindig magyarnak tartotta — nehogy külföldre kerüljön, Mednyánszky-képeket veszek a pénzemen. Nekem a figurálisok tetszettek igazán, ki is választottam vagy tizenkét darabot. Devics Sándor restaurálta a Szépművészetiben. Végrendeletem szerint az államnak hagyom, valamelyik közgyűjteménynek, azt hiszem, a székesfehérvárinak. De ha öregségemre rossz viszonyok közé kerülnék, kénytelen lennék eladni. — A világhírű Művészet/ anatómia újabb és újabb kiadásai nem jelentenek anyagi biztonságot? Hát nem hoz valami sokat. Korábban két és fél forintot fizettek egy könyv után. Csak akkor még túl közel volt a Rákosi-idő, és azt hittem, nem lehet szólni, ugrálni. Aztán mikor mégis fölléptem erőteljesen, akkor kaptam meg a nyolc százalékot. Ma már kilenc nyelvre fordították le. Kína, New York, Budapest, Bécs — mindenütt ezt használják. Legutóbb Szentágothai egy kiállításmegnyitón a nagy nyilvánosság előtt mondta el, hogy ennél szebbet és jobbat a világon még nem csináltak. Ez engem boldoggá tesz és büszke vagyok rá; de bele is pirultam a dicséretbe. — Mi tette Barcsay Jenőt, a művészt az anatómia szakértőjévé? Amikor 45-ben a főiskolára meghívtak, egyenesen az anatómia tanszékre kerültem. Akkor kérdezte tőlem Szőnyi: Jenő, tudod te az anatómiát? — Nem, de megtanulom! Hiszen egyikőnk sem tudja annyira, hogy tanítani képes lenne. Mindjárt szerencsém is volt — a tanítás szénszünettel kezdődött. így hazamentem, szereztem egy csontvázat, aztán egy modellt, egy nagy táblát és rengeteg krétát. Néztem, rajzoltam, töröltem, így ment reggeltől estig, heteken, hónapokon át. Mire a főiskolán megindult a tanítás, fölkészülten mehettem az órákra. Csak a módszer kialakítására volt még szükségem — ez is sikerült lassacskán. Szerettem a növendékekkel eltöltött időt. Mihályfi Ernő kívánsága volt, hogy anatómia-tankönyvet készítsek. Ez szép, nagy és veszélyes feladat —tudtam jól. De a tanítás során sok-sok tanulói és ábrázoló-bemutató vázlat halmozódott föl, bizalommal fogtam hozzá. Szentendrén, egy sötét, kicsi, nedves szobában éjjel-nappal ezzel foglalkozva hat hét alatt megcsináltam. Bevittem a szerkesztőségbe. Máig emlékszem az első kérdésükre :— Mester, hát ön így tud rajzolni? Nem maradtam adós a válasszal: Biztos azért, mert nem vagyok szocialista realista festő. Erre már szörnyülködés következett: — És ezt épp itt jelenti ki? — Csak viccnek szántam ... Fél óra múlva már a Művelt Nép Kiadóban megkötöttük a szerződést. Egyébként az Anatómia szerencsét hozott, mert azokban a sűrű években sok mindentől megmentett. — Ezek már a főiskolai tanár emlékei. Mire gondol vissza szívesen a főiskolai tanuló évekből? Ehhez előbb Marosvásárhelyre kell visszamenni. A református kollégium derék rajztanára, Gulyás Károly — Medgyessy unokaöccse — nem tudni ugyan miből, de fölismert bennem valamit. Egyszer egy gazdag magyar úrhoz vitte el a dolgaimat, neki köszönhetem, hogy 1919-ben Pestre kerülhettem és fölvettek a főiskolára. így lettem Vaszary-és Rudnay-tanítvány. 74