Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - MŰHELY: 75 ÉVE SZÜLETETT ERDEI FERENC - Romány Pál: Városépítés, településfejlesztés - alternatívák
megyéjének. Nem egyszerűen a lakások építéséről van itt szó. Hadd tegyem hozzá, ebben a megyében nem rövidült meg a többi város sem. Itt mindig a megye hat városára kellett — lehetőleg igazságosan —felosztani a „kereteket”. (Kecskemét ezzel le is maradt más megyeszékhelyektől, ahol a megye keretén —aminek nagysága nem különbözött kellő mértékben a kisebb és nagyobb megyék között — a székhely város mellett csak egy-két másik város osztozkodott.) Nem is azzal nyert Kecskemét, hogy középületeket kapott, hanem azzal, hogy intézményeket, megyei szervezeteket telepítettek a városba, valamint azzal, hogy felnőtt az ipara. A cívisek meglehetősen zárt rendje ezzel gyorsabban felbomlott — s paradox módon — ez is hozzásegítette ahhoz a várost, hogy viszonylag kevés veszteséggel megőrizze régi értékeinek javát, városképét és agrárhagyományait. Egy történettel szeretném illusztrálni az elmondottakat: Még a hatvanas években született a gondolat — Ortutay Gyula publikálta a javaslatot —, hogy Kecskeméten alapítsák meg a parasztfestők múzeumát, gyűjteményét. (Akkor még így nevezték a naivakat.) A város ezt akkor elhárította, hiszen nem fenntartani, emlékeztetni, hanem felejteni akarta paraszti múltját. Alig néhány év múlva azonban már fogadta Moldován Domokos felajánlott paraszt (naiv) gyűjteményét, s erre a célra rendbehozta — de már az új, sokemeletes szalagház tövében!—a Magyar Naiv Művészek Múzeuma számára azt a XVIII. századi parasztpolgár kúriát, amit előtte még lebontásra ítélt mint vizes, nem renoválható, a fejlődésnek (értsd: a szalagház folytatásának) útjában álló házat. Hasonló ötletek még később is felbukkannak, a buldózer-effektus elleni mentő akciókra időnként még ma is szükség van, de az érték megőrzésének, okos hasznosításának ma már széles tábora van a város társadalmában. Egymásra talált ebben nem egyszer a város értelmisége és a város munkássága, de említhetném a diákság és a téesztagság egy-egy közös akcióját is. Az értelmiség gondolkodása, érdeklődése és igényessége, valamint szerepe a magatartásformák alakításában, az ismeretek közvetítésében mindinkább meghatározó. Minderre már utaltam azzal, amikor az új megyei közintézmények, vállalati központok megszervezését az imént említettem. Gondoljunk csak egyedül a Hollós József Megyei Kórház és Rendelőintézetre, a megye legnagyobb értelmiségi munkahelyére. Ennek keretében kereken 1300 orvos, azaz diplomás dolgozik, s egyharmaduk a megyeszékhelyen. A városról és társadalmáról még volna mondandóm, de most nem folytathatom. Még annyit: ahogyan Budapest nem az ország, úgy Kecskemét sem a megye, sőt a kecskeméti főtér még nem a város. Erről talán majd még később. A történelmi városkép megőrzéséről Úgy tűnik, városainkban jó úton van, ám meg nem oldott az értékek védelme. Presztizsérdekek és kimondott ostobaság ellenére, sok vita árán azonban mindinkább érvényesül a közösség, a társadalom érdeke. Alapvetőnek mindig azt tartottuk, hogy megfelelő hasznosítási célt találjunk a védeni kívánt épületeknek, tereknek, utcáknak, kerteknek. Ha jó a cél, akkor könnyebben találhatunk pénzes társakat is. Előfordult, s vállalni kellett azt is, hogy hatósági, hatalmi erővel szerezzünk érvényt a magasabb, a társadalmi érdeknek. Ez történt a nevezetes Ferences Rendházzal és a hozzá épített üzletsorral, munkahelyekkel a Kéttemplom- közben, ahol most a Kodály Zoltán Intézet található. A volt Rendházat a Borforgalmi Vállalat használta, de Kecskemét csak úgy nyerhette meg az intézet telepítéséért folytatott versenyt, ha leendő helyét, méltó környezetét be tudja mutatni és Budapestet megelőzi — a borforgalmi ellenére is. 69
