Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - MŰHELY: 75 ÉVE SZÜLETETT ERDEI FERENC - Simon János - Verók István: Életképek Erdei Ferencről: adalékok Erdei Ferenc személyiségrajzához

politikusnak is kellett lennie. így élt és alkotott nagyszerű eredményeivel, soha nem tagadott hibáival századunk nagy magyar társadalomtudósa, aki nemzetközi léptékkel is mérhető.

A harmincas évek elején írja naplójába azokat a sorokat, melyek jelzik eddigi meghatározó élményét, a paraszt és az úri értelmiségi lét közti feszültséget: „Tapasztalati bizonyságot nyert, hogy akit paraszti régiókból (iskola stb.) kiküldenek, az . . . magyar földön, ha nem rendelkezik saját iránytűvel, egészen megbomlik, s tökéletesen elveszti a mértéket. Én is. Csak én új mértéket hozok.” Ezt az új mértéket alkotta Erdei egész életével, nemcsak tudományos és közéleti munkásságával, de emberi tartásával, személyes példamutatásával, jellemével is.

Az életmű feldolgozása során ez utóbbiról esett eddig a legkevesebb szó. Milyen is volt Erdei Ferenc, a parasztértelmiségi, az ember? Teljesítette-e vállalt küldetését, hogy életével, munkájával új emberi mértéket hoz? Valójában arra kerestünk választ, hogy milyen Erdei-kép él ma az egykori kortársak tudatában . . .

Ezek kutatására vállalkoztunk a Kertészeti Főiskola Erdei Ferenc Körében két évvel ezelőtt. Az Erdei Ferenc barátaival, munkatársaival, ismerőseivel készített interjúkkal kétirányú vizsgálatot folytattunk. Egyrészt Erdei Ferenc személyiségét igyekeztünk megközelíteni, — másrészt pedig azt, hogy mit tett ő Bács-Kiskun megyéért.

írásunkat az Erdei Ferenc Kör anyagaiból és publikációkból állítottuk össze.

* * *

Huszonhét éves volt, amikor Kiskunhalason a Győrffy István vezette táj- és népkutató táborban előadásokat tartott a parasztságról. Elveivel híveket szerzett magának, tekintélyét azonban nemcsak az akkor megjelent Futóhomok című szociográfiájának köszönhette, hanem tartalmas és szuggesztív előadásának is.

Az egyik volt táborlakó szerint vonzereje abban rejlett, hogy mindig tűzzel, de mégis szakszerűséggel beszélt. Keményen vitatkozott, de tárgyilagosan és megalapozott véleményekkel érvelt. Személyes habitusának vonzerejét vidám logikája csak növelte. Közérthetően, emberien tudott beszélni nagyon komoly dolgokról is úgy, hogy hallgatói nagyon közel érezték őt magukhoz, elfeledve a szintkülönbséget katedra és közönség között. Ritkán dicsért, mert véleményét mindig megfontolta, szavainak így nagy súlya volt. Tekintélyét növelte, hogy látszott rajta, sugárzott róla az öröm, ha fiatalokkal dolgozhatott együtt.

Erdeiről elmondhatjuk, hogy nézeteivel, elveivel életében mindvégig egy volt, félelemből soha nem fogadta el más elvét. Régebbi tanítványaira — ha fejlődésük során más irányba mozdultak — nem haragudott, bár a nagy emberek hiúsága megvolt benne: szerette megőrizni döntési szuverenitását. Ha környzetében valaki — vagy ő — úgy érezte, hogy együtt tovább már nem tudnak dolgozni, leépültek a kapcsolatok bizonyos elemei. Ez fokozatosan történt, és sohasem drámai módon. Az ember lassanként megértette, hogy vége a kölcsönös barátságnak, ami nem jelentette azt, hogy ellenfelekké váltak. A közös célért más-más úton haladva is, megmaradt a munkatársi jó kapcsolat, s fennmaradtak azok a szálak, melyekkel segítséget lehetett kérni mindkét oldalról. Valószínűleg, hogy a barátságnak e csendes megszűnése hallgatólagos közös megegyezéssel történt: mindkét fél kívánta, mindkét fél számára előnyös volt.

Erdei Ferenc személyiségét kutatva az interjúalanyok vallomásaiból egységes kép állt össze. A különböző jellemzések egymást erősítették, feloldhatatlan ellentmondással szinte nem is találkoztunk, ami arra vall, hogy Erdei kiforrott, határozott karakter volt. Ismerői egyik leghíresebb tulajdonságának kapcsolatteremtő képességét tartották.

63