Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Adamik Mária: Megtart vagy fogva tart

ember a büfés bácsi, aki kiszolgál, jegyet árul, „pöccint” egyet valamelyik játékasztalnál, székeket hord, tájékoztat. Esetleg az igazgató, amint plakátot fest, termet rendez, persze nem pusztán hivatástudatból, elszámolható a segédmunka, és muszáj, mert több munkaerőnek vannak híjával.

Jobbra egy kis terem, balra a majd’minden faluból ismerős hodályszerű nagy terem, amibe nem nehéz beleképzelni a párttitkár által emlegetett hatalmas táncmulatságokat húsz évvel ezelőttről, de most kong. A polcasinósok is megadják magukat, s a több méternyi távolságban lévő asztalaik mellől egy sarokba verődik az a tízegynéhány ember, a továbbképzős tánctanfolyam hét-nyolc párja — vezető híján a magnó irányításával — reménytelen vállalkozásba kezd, amikor egy vad polkával igyekszenek bejárni a termet. A működő kiscsoportok egyike, a citerások, pedig egyszerűen felmennek a színpadra, s próba idejére magukra húzzák a más célra egyébként sem alkalmas színpad függönyét.

Több kiscsoport jól működik, de a havi programot látva értem, hogy ide a városban tanuló középiskolások, értékeket közvetítő kultúrára vágyó felnőttek nem fognak bejönni.

A népműveléssel, munkásművelődéssel kapcsolatos averziókat pedig nem lenne ildomos Lajosmizsére lokalizálva szabadjára ereszteni.

„Itt 500%-kal több és jobb történik, mint amit ez az istálló miliő mutat vagy hihetővé tesz” — mondja M. A., az igazgató. Bizonyára igaza is van, ha a mércét a mutatkozó igényekhez, elvárásokhoz illesztjük.

Ideológiailag, szociológiailag megalapozott elképzelései vannak az eszményi népművelőről, nyomdafestéket nem tűrő véleménye a mizsei lakosok egy részének múltjáról, származásáról, egy más rétegnek bigott katolicizmusáról.

Hangsúlyozza, hogy mindent úgy ért el, hogy még csak nem is párttag. Neki megéri hosszú évek óta Kecskemétről kijárni, mint ott akár nagy dolgokat csinálni, hisz így van nyári szünete, s pénze több hetes külföldi utakra.

Magabiztossága megalapozottnak látszik, mert például a friss diplomás népművelő szakos tanárnő a jelzők keresésén sem fáradozik a műv. ház tevékenységének minősítésére, de bizonnyal nem fog egy szalmaszálat sem másképpen rakni. Mások szerint egy ideig dolgozott itt egy kedves hölgy, akinek semmivel sem sikerült mást, többet tennie a kultúráért. Ez az igazgató pedig elintéz mindent, amit akar, kapcsolatai vannak. Ha az egyik ajtón kidobják, bemegy egy másik ablakon. A párttitkár szerint is: „nagyszájú ugyan, de jól lehet vele együtt dolgozni.”

Számomra inkább arra példa, hogy az „ál-megfelelések” is jól működhetnek, a felszínen kölcsönös előnyökkel.

Abban mindenki egyetért, hogy pénzt kellene szánni a könyvtárral egy tömbben lévő épület átalakítására. A könyvtárnak is a jelenlegi területének többszöröse kellene, kisebb klubtermek, használható színpad, innen nem messze egy élvezhető akusztikájú mozi. És pénz pedig nincs. Legfeljebb néhány négyzetmétert kaphat a könyvtár, esetleg a mozi színpadán végezhetnek technikai átalakításokat. Majd, ha lesz pénz.

Egyenlőre mindent visz a Gáz.

Sok-sok millióba kerül, de előbb-utóbb a városiakhoz hasonlóan vezetékes gázzal főzhetnek, fűthetnek majd a mizsei asszonyok is. S akinek még mindig marad pénze, ideje, mehet ebből a városiasodó nagyközségből a városiasodott városokba színházba, szórakozni.

A pedagógusok gondolataiból, vélekedéséből is kerüljön ide egy felkiáltás-sóhajtás- csokor:

— a gyerekek rossz értelmű jólértesüItséget hoznak magukkal a városból, felülről nézik az ittenieket, miközben azok átadják, ők meg elfogadják a háromszobás lakást.

54