Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Adamik Mária: Megtart vagy fogva tart
vényei voltak. Később — minő csökönyösség — a pedagógusoktól újabb tervekről, reményekről is hallottam. Mivel évekkel ezelőtt szánkba adta Hankiss Elemér a gondolatait a közösségek válságáról és hiányáról; s mivel megannyi fórum kísérelte meg artikulálni a KISZ funkció- zavarainak ezerarcú, így látszólag megragadhatatlan okait; helyénvalónak éreztem a beszélgetésünknek adott pillanatában görcsoldóként „hát, nehéz is ez” féle közhelyet használni. A panasz-zsilip megnyílásával konkrétabb, ösztönösen földhözragadtabb kép rajzolódott. A gondok forrása az, hogy nincs kivel dolgozni. Bár a 14—30 év közötti fiatalok száma 1650, s közülük 540 KISZ-tag is, a községi alapszervezet létszáma tizenegy- n e h á n y! Ők is az idősebbek közül valók. A nagy többség viszonylag zárt vállalati (posta, sütőüzem) szervezetbe tartozik, ahonnan — bár azt sem tudni, hogy benn mi történik — „kifelé” nem jön semmi. Ők azonban mégis csak léteznek Lajosmizsének, nem úgy, mint a középiskoláskorú nemzedék. Ők azok a Kecskemétre, Dabasra bejáró tanulók, akik egyébként többen vannak, mint a városba bejáró dolgozók, akik azonban iskoláikban KISZ-tagok, s nem léteznek Lajosmizse számára. Végső soron érthető, hogy ezeket a tanulókat érdekeik — feladataik, lehetőségeik — a városi iskolájukhoz köti, Lajosmizse nem versenyképes. Tény, hogy nem találkoztam velük másnap a polcasinó rendezvényén, harmadnap az egyébként A Szórakozási Lehetőségként kipipált társastánc-tanfolyamon, sem a sportcsarnokban (a másik nagy lehetőség), sem az utcán hétvégén vagy hétköznap. Az utat a dabasi, kecskeméti autóbuszoktól hazáig nyilván gyorsan megteszik, tanulnak, zárt társaságokban illetve a „katonás bálokon” szórakoznak. Akikkel mégis találkozhattam — s ez sem spontán, hanem „szervezett” helyzetben adatott meg — olyan bejáró szakközépiskolai tanulók voltak, akik passzív elszenvedői ennek az állapotnak, s alig tudták toleranciába csomagolni efeletti rosszallásukat. Az alábbi „helyzetjelentés”-sel — az egyediségén túl — mindannyian azonosultak, sugallván, hogy a „zárt társaságokkal” pusztán csak jelzett lehetőségekkel mégsem élhet minden középiskolás korú. Az egyik lány jól úszott, biztatták, csinálja versenyszerűen. Heti sokszori edzésre hívták Kecskeméten. Időben, pénzben „nem engedhette meg magának”. Lemondott az egészről. Társai a városi középiskolában kulturális élményeikről beszélgetnek. Zavarja, hogy ő ebből kimarad. De — hangzik az indoklás —- ha már, ill. ahogyan az úszóedzésekről le kellett mondania, nem marad benn, ill. nem megy be a városba színház vagy egyéb program kedvéért sem. „Az itteni mú'v. házban legfeljebb operettestek vannak, oda nem megyek, discóval egyszer próbálkoztam, nincs kivel táncolni, oda sem megyek többet. Ha itthon legalább beszélgetni lehetne valakivel! De nincs hol és nincs kivel. Nincsenek kapcsolatok, szólítsak le valakit az utcán? Emiatt is van, hogy sok lány beleesik az első vele szembe jövő fiú karjaiba, bármilyen is az a fiú.” A mizsei kultúrálódási, szórakozási lehetőségekről igen megoszlanak a vélemények, főként aszerint, hogy kiszolgáltatottjai e lehetőségnek vagy ettől függetlenedve elégíthetik ki igényeiket. A helyszínt mindenki a művelődési házba teszi, főszereplőnek a ház igazgatóját tekintik. Az épület a könyvtár mögötti udvarról közelíthető meg, s bár Lajosmizse központjában van, esténként akkor sincs vonzó fényáradatban, ha odabenn rendezvény van. Ide nem lehet csak úgy betévedni. Az első helyiség a büfé játékokkal, azaz kocsma. Az első 53
