Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - MŰHELY - Lengyel András: Müller Miklós és a Szegedi Fiatalok
Orosháza közt ugyanis a határ akkor összefüggő, egységes, saját külön karakterű paraszti világot mutatott. Figyelme e paraszti világra önkéntelenül, természetesen fordulhatott. Annál inkább, mert akkor már rendszeresen fotózott a Színházi Élet pályázatán nyert kis géppel. Ő ugyan — Albertini Bélának adott interjújában — csak az órák alatt, titokban készített ún. candid camera fotókat emlegeti föl, bizonyos azonban, hogy szociofotói élményalapja is — ha gimnazista éveiben nem is csinált még ily jellegű képeket — mindenképpen itt fogant meg. Kiforrott, elméletileg is megalapozott fotós törekvései persze, ekkor még aligha lehettek; életkora is, előképzettsége esetlegessége is erre vall. S közvetve ezt erősíti műfordítói ambíciója megléte is. A gimnázium Petőfi Önképzőkörének 1930/31. évi pályadíját ugyanis német műfordításból még ő nyerte el. (Értesítő, 1930/31: 27.) Méghozzá viszonylag erős önképzőkörben; a diáktitkár éppen osztálytársa, Sipka Sándor volt, aki később a szegedi egyetem docense lett, az egyik jegyzői tisztet pedig Kárász József töltötte be, aki mint író később a népi mozgalomnak is részese lett. (Uo.) Vásárhelyen 1931 nyaráig maradt. Az 1930/31. tanév végén érettségizett. Az írásbelikre 1931. május 15-én, 16-án és 18-án került sor, a szóbelit a június 17., 18., 19., 20-i vizsganapok valamelyikén tette le. Eredménye ekkor is csak jó lett, bár a legjobb iskolai eredményeket éppen ebben az utolsó tanévben érte el; ekkor egyetlen hármasa sem lett, s még magyarból is kettest kapott. Ez az eredménye az érvényben volt numerus clausus miatt nem tette volna lehetővé továbbtanulását.„...én a középiskolában nem voltam «jeles»tanuló,csak<< jól »érettségiztem—vallotta meg később—,ha az apám nem lett volna <scméltóságos úrs>, a numerus clausus miatt nem vettek volna fel az egyetemre, nem lehettem volna az apám «utóda» sem az irodájában, sem pedig az Orosházi Takarékpénztárnál”. (Fotóművészet, 1983. 4. sz. 3.) A kormányfőtanácsos apa tekintélye azonban végül is elégnek bizonyult; Müller Miklós az 1931 /32. tanévtől a szegedi egyetem állam- és jogtudományi karának hallgatója lett. Ez fontos eseménye életének, jóllehet, amennyire megállapítható, a jogi stúdiumok különösebben nem foglalkoztatták. ,,. . . az egyetemi stúdiumokhoz nem is nagyon fűlt a foga. Inkább fényképezett, már akkor ez volt a szenvedélye” — írta róla később Ortutay Gyula is. Adatok híján sajnos nem tudjuk, mikortól lett számára igazán fontos a fényképezés. Annyi bizonyos csak, hogy Szegeden érdeklődése végképp a fényképezés, sőt a művészi igényű fényképezés felé fordult, s amikor Ortutay megismerte (valamikor 1933 folyamán, esetleg valamivel előbb), ő már úgy látta: Müller „tudta, ez [tudniillik a fényképezés] lesz életének tartalma”. (Fotóművészet, 1983. 4. sz. 3.) Szociofotós érdeklődését erősíthették otthoni — orosházi — tapasztalatai is. Apját, a gyakorló ügyvédet ugyanis ez időben többször elkísérte a gazdasági válság nyomán gyakorivá lett árverezésekre, s ezek a sok emberi nyomorúságot, szenvedést mutató „hivatali eljárások” mély élményt jelentettek számára. A szociofotó gondolata benne ilyen alkalmakkor merült föl. Szerencséjére pályája igazában mindmáig föltáratlan alakulástörténetében — a belső fejlődésen túl — ekkortól egy lényeges külső lendítőerő is csatlakozott: Szegedre kerülve megismerkedett a Szegedi Fiatalokkal. 2 Mikor történhetett a megismerkedés? Pontosan nem tudjuk. Amikor Szegedre került, a Szegedi Fiatalok éppen saját sturm und drang korszakukat élték, a munkásotthonba jártak, s mindinkább kinőttek már a hagyományos diákpolitikából. A Művészeti 69
