Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám - MŰHELY - Lengyel András: Müller Miklós és a Szegedi Fiatalok

képezőgépet”, s e gépet már használta is, mert valamivel később, a Színházi Élet egyik fotópályázatán már a gépével készített képeivel nyert egy újabb gépet, „egy egész kis méretű 3x3 cm-es, elég fényerős lencsével ellátott gépet”. Fényképész ambíciója kiteljesedése azonban nem itt, hanem Hódmezővásárhelyen következett be. A gimnáziumi fölsőbb osztályokat ugyanis ismét Vásárhelyen végezte, mert Szegeden nem érezte jól magát.

A vásárhelyi gimnáziumba 1927 őszétől 1931 nyaráig járt. Itt sem igazán jó tanuló; 1927/28-ban négy egyese, s három kettese mellett három hármasa is akadt, s az évek során ezen alig javított valamit. A vallás és magaviselet kettesből ugyan idővel egyes lett, beilleszkedése, ill. a helyi normához való hozzáilleszkedése tehát megtörtént. Igazán jó azonban csak németből, természetrajzból, mennyiségtanból, s (nyolcadikban) filozófiából volt — a magyar végig gyöngéjének számított.

Helyzetét könnyítette, de kivételezettséget azért nem jelentett számára, hogy apja a gimnázium rendszeres adományozója volt. Müller Jenő az 1927/28. tanévben 1 db 20 koronás és 1 db 10 koronás aranyat adományozott a jól tanuló diákoknak, 1928/29- ben 100 pengőt a tanulók betegsegélyezésére, s 4 dollárt a „magyar irodalomban legjobb diáknak”, 1929/30-ban pedig a kirándulási alapot növelte némi pénzzel. Az 1928/ 29-es tanévben maga Müller Miklós is ajándékozó lett; ő „vegyszereket és üvegeket” (valószínűleg kémcsöveket, lombikokat) ajándékozott a természetrajzi szertár számára.

Az iskola nagymúltú, jó hírű gimnázium volt az időben is. Alapos iskolatörténeti földolgozás híján azonban szinte lehetetlen megmondani, mi minden „ragadt” itt rá, mi minden épült be innen eszmélésébe. Azt tudjuk, a korszakra jellemző „nevelési” elvek itt is érték; március 15., a reformáció, s Horthy Miklós megünneplése minden évben napirenden volt, s mindjárt 1927/28-ban tüntetni is elvitték. 1928. május 28-án a fölsős diákok tanáraik vezetésével Szegedre rándultak át, „hogy lord Rothermere fiának, Esmond Harmsworth angol képviselőnek látogatása alkalmával tüntessenek <5=Trianon«ellen, s az integer Magyarország mellett.” (Értesítő, 1927/28:18.) Az igazán meghatározónak azonban (márcsak családi indíttatásai miatt is) nem az intézményes oktatás, s nem is az iskolai direkt nevelés bizonyult: a szemléletformáló maga a város lett.

Hódmezővásárhelyét ugyanis különleges hely illeti meg a magyar településrendszerben. Nagy alföldi parasztváros ez, melyet egyként karakterizált kiterjedt határa, fejlett és rétegezett paraszttársadalma, mely már a századvégen egyszerre termelte ki magából a nincstelen agrárproletárck, kubikosok rétegét (s mozgalmát), s a parasztpolgárok öntudatos rétegét, termelési kultúrát is teremtő szakértelmét. Bezdán Sándor és Hajdú Géza kutatásaiból tudjuk, a parasztság művelődési mozgalma e tájon már korán virágzásnak indult; a határból tucatjával nőttek ki az olvasókörök, egyletek. A határban élénk művelődési élet folyt; Ady, igaz, korábbi szakaszra, joggal mondhatta: „valóságos paraszt-Párizs” ez a város. Müller Miklós egyik tanára, a történelmet oktató idősebb Tölcséry István maga is lelkes „népművelő” volt, az évi értesítők rendre regisztrálják népfőiskolái, olvasóköri ismeretterjesztő előadásait — az értelmiségben benne élt a parasztság helyzetének tudata. A város, aligha véletlenül, a harmincas évek végén majd a népi mozgalom egyik bázisa lett.

Müller Miklósnak mindezt látnia, tapasztalnia kellett. Akkor, amikor az osztály kora őszönként magyarórán kiment a határba, hogy megírhassa majd magyardolgozatát e tájról; akkor, amikor mint internátusi növendék (1929/30-ban) a gimnázium újonnan létesített internátusában lakott, s akkor is, amikor óra után naponta kiment az utcára. S egy sajátos paraszti világ tárult eléje akkor is, amikor — valahányszor — Vásárhelyről Orosházára hazafelé vonatozva kinézett a vonat ablakán. Vásárhely és

68