Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - MŰHELY - Ohati Nagy László: Muharay Elemér életútja
megfelelő helyes politikai nézeteket vallották és a dolgozók érdekében cselekedtek, írásaikban, verseikben, beszédeikben a demokráciáért, a független, szabad Magyar- országért harcoltak.” S ennek folyományaként Kövesi Sándor akkori ifjúmunkás, a leventeegyüttes tagja, későbbi ellenálló harcos közlése szerint Muharay 1942-ben kapcsolódott szorosabban a Békepárthoz. Ugyancsak 1942-ben az együttes — Gidófalvy hathatós közreműködésével — Levente Központi Színjátszó Csoport lett. Helyi, angyalföldi jellege így hivatalosan is föloldódott. Másrészt ez jócskán megnövelte lehetőségeit. Györffysták, kabaysok, egyetemi, főiskolai hallgatók részben már addig is tagjai voltak, de új munkás- és értelmiségi fiatalok is nőttek föl, csatlakoztak hozzá, közöttük Kaposi Edit, Meskő Sándor, Papp Oszkár, Vitányi Iván, Zimányi Tibor. A budapesti ifjúság színe-javának egyik táborozó helye lett. AZ ÍRÁS MEGMARAD Szó esett a Kelet Népe és — egy mondat erejéig — a Szabad Szó szerepéről Muharay életében. Cikkeinek repertóriuma az esedékes, módszeres Muharay-kutatás keretében születhet meg. A népi színjátszás ügyét meghatározó jelentőségű volt, hogy a KÁLÓT 1940-ben kiadta könyvecskéjét, a Magyar Játékszínt. Tizenhat mese és ballada szerepel benne, részletes rendezői, színpadtechnikai utasításokkal, rajzokkal. Megjelenésétől kezdve a muharaysták napi elemózsiájához tartozott. Sikerét is, fontosságát is mutatja, hogy Püski Sándor új, bővített kiadását jelentette meg, Szabó Iván illusztrációival. Ez már csak 1944-ben kerülhetett a kezekbe, akkor pedig már csak nagyon kevés fiatal kéz nyúlhatott érte. — 1941-ben, a közben fölgyülemlett tapasztalatok alapján külön Útmutató jelent meg a könyv „játékainak és előadószámainak bemutatásához”. Ugyancsak a KÁLÓT adta ki 1943-ban a csupán 78 oldalas, de programadó Hagyományunk, műveltségünk, életünk című könyvét. — „Mind a népi, mind a megújulás gondolata tiszta, emberi és becsületes — írja benne. — A múlt elferdült, igazságtalan és fejlődést akadályozó tormáit akarja emberséges és erkölcsös formákkal felcserélni. A dolgozó társadalmak eddig sok tekintetben elkallódott szellemi, társadalmi és gazdasági erőit akarja kifejleszteni és a magyar és emberi haladás, fejlődés szolgálatába állítani.” — Ennél előbbremutató célt akkor, egyházi helybenhagyással aligha fogalmazhatott volna meg. Könyvében fölvázolja az akkori élet súlyos problémáit, keresi múltbeli magyarázatukat, és Új szellem, új élet fejezetcím alatt igyekszik kibontani az idézetben foglaltakat. Abban az esztendőben Kolozsvárt, katonai kiadásban jelenteti meg zsebkönyvecskéjét, Az ifjúvezető kultúrmunkája címmel. Cserkész-levente füzet ez, gyakorlati tanácsokat ad a műkedvelő tevékenység szervezőinek. Megállapításai tükrözik széles látókörét, másrészt azt, hogy a leventeintézmény hivatalos célkitűzéseihez — a katonás- diztató drillhez, a háborút magasztaló silány propagandához — semmi köze nem volt. Hangsúlyozza, hogy hagyományos értékeinkkel a falunak és a városnak egyaránt élnie kell. „A jól vezetett városi diák- és munkásénekkarok ma már inkább vállalják a népdalt — írja — mint a legtöbb faluban a magárahagyott falusi ifjúság.” S hogy mennyire nem valamiféle retrográd parasztromantika vezette törekvéseit, a következő mondatok is mutatják: „... Tudomásul kell vennünk, hogy a helyes irányú polgáriasodás fejlődést jelent. Azt is tudnunk kell, hogy alapjában a népi ember is a polgárosodástól várja társadalmi és szellemi felemelkedését, és emberi elismertetését 58
