Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Pavlovits Miklós: "Borivóknak való...": beszélgetés az alföldi szőlészetről, borászatról

termést takarítottunk be. Ma már beálltunk az évi hat millió hektoliter körüli szőlő-, illetve bortermésre.

Pavlovits M.: — Igen ám, de én azt is tudom, hogy Magyarországon szőlőt telepíteni egykor csak a legrosszabb földekre lehetett. S talán így van ez ma is?...

Csipkó S.: — Hát majdnem. Én is híve voltam hosszú ideig annak, hogy nagyon rossz területeket vonjunk be a szőlőtermesztésbe, mert a többi a szántóknak kell. A mi területeink rosszak és hát mindent ki kell használni. A mai termelési költségek viszont már azt mondatják velem, hogy nagyon rossz területekre nem szabad szőlőt telepíteni. A hivatal csupán a negyedosztályú vagy attól rosszabb területre enged szőlőt telepíteni, és akkor a nagyberuházás már óriási kérdőjellé lesz: vajon megéri-e ilyen területeken szőlőt termelni egyáltalán?

Zilahi J.: — Ez a földvédelmi törvény már szinte akadálya a hatékony, eredményes és a minőségi szőlőtermesztésnek. Ugyanis a szőlőt — ahogy mondottuk, háromszáz- ezer—háromszázötvenezer forintba kerül egy hektár beruházása — csak olyan helyre szabad telepíteni, ahol gyorsan megtérül, tehát jó minőség termelhető és megfelelő a termésbiztonság.

Pavlovits M: — Említették, hogy kétszáz hektár körüli területeket telepítenek alkalmanként. Nem túlságosan nagy ez a fajta változatossága szempontjából?

Csipkó S.: — No nem azonos fajták települnek ilyen nagy területre. A mi elgondolásunk, most a gazdaságunkról beszélek, hogy legalább egy-két hónapos lefutású szüretet hozzunk létre, úgy, hogy a ma honos, késői szüretelésű szőlők mellett, korai és középérésű szőlőket telepítsünk. Ezek fajtákban is eltérnek egymástól.

Nagy J.: —A szőlőtermesztésben a termőhelynek nagy jelentősége van. El kell azt is mondani, hogy itt az alföldi négy-öt vagy hatszáz hektáros táblák létrehozása nem volt a legcélszerűbb. Ezeket a területeket úgy kellett volna osztályozni, hogy ha a hatszáz hektárban van kétszáz hektár, amelyik nagyon megfelel a szőlő ökológiájának, akkor csak ezekre a területekre kellett volna telepíteni, mert az Alföldön is vannak nagyon jó fekvésű földek, ahol a szőlő jól díszük, kellő mennyiséget terem, és amellett meghozza a jó minőséget is.

Pavlovits M.: — A Dunántúlon ahány domboldal, szinte annyi szőlősgazda, és annyiféle bor van.

Csipkó S.: — Az egyik idős szőlőtermesztő gazda a környékünkön azt tartja, hogy a szőlő olyan, mint a szerető. Hálás, ha „simogatják”, foglalkoznak vele: többet ad, többet terem. Ez valóban így van, mert az imént, ahogy szó volt a közös területeken és a tagi területeken művelt szőlőről, fölmerülhet a kérdés, hogy a tagi területen vajon miért ad többet? A technológia ugyanaz. Ugyanannyi műtrágyát és ugyanúgy szórnak ki, s azonos tudású agronómusok irányítják mindkét helyen a munkát. Az emberek viselkedése azonban a szőlővel egészen más, itt és ott. Ezt a törődést a szőlő visszaadja.

Pavlovits M.: — Az alföldi, minőségi szőlőtermesztés jelenleg tehát rekonstrukció alatt van?

Zilahi J.: — Igen. A jelenlegi fajtaváltással, a törzsültetvények létesítésével megindul1 és ezzel elérhető, hogy talán az ezredfordulóra az alföldi szőlőtermesztésben is ugyan" olyan részarányban termelünk majd minőséget, kiváló vagy különleges minőségű bo" rókát, mint ahogy ezt az egyéb borvidéken jelenleg is teszik.

Csipkó S.: — Ha a tudomány a homoki, az alföldi szőlészet segítségére jön, akkor nem kell itt megszüntetni a szőlőtermesztést, már csak azért sem, mert az itt élő emberek sokasága szereti a szőlőt. Az Alföld rengeteg borászati objektummal rendelkezik és ezt sem lehet csak úgy máról holnapra itthagyni. Itt a növényt kell hozzáidomítani az éghajlathoz.

45