Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Pavlovits Miklós: "Borivóknak való...": beszélgetés az alföldi szőlészetről, borászatról
PAVLOVITS MIKLÓS „BORIVÓKNAK VALÓ..." Beszélgetés az alföldi szőlészetről, borászatról Pavlovits Miklós (műsorvezető): — Az alkoholizmus ellen küzdők talán csóválják a fejüket, ha elmondom, hogy e beszélgetés bevallott célja nemcsak a szőlészetről való eszmecsere, hanem a borfogyasztás bizonyos népszerűsítése is. Ugyanis vendégeinkkel együtt közösen vallom, hogy a jelenleginél sokrétűbb és olcsóbb borkínálat, valamint a kulturáltabb borfogyasztási szokások kialakulása mérsékelhetné az alkoholizmus terjedését Magyarországon. A beszélgetés résztvevői: Nagy József, a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság igazgatóhelyettese, dr. Zilahi János, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója és Csipkó Sándor, aki a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet elnöke, különben „civilben” maga is szőlőtermelő és borosgazda. Az eszmecsere indításául hadd hívom segítségül a történelmet. Vajon mióta is termelnek szőlőt, illetve bort Magyarország területén? Zilahi J.: — Hazánkban a honfoglaló magyarok már fejlett szőlőkultúrát találtak. A szőlőtermesztés kezdetben a kolostorok környékén volt divatos. Érdekes feljegyzés, hogy Nagy Lajos királyunk alatt a Szabadszállásról származó borok már híres szőlőtermesztésre utalnak. Nagy változást hozott a szőlőtermesztésben a törökdúlás, akkor a vörös szőlőfajták terjedtek el Magyarországon. Újabb nagy határkő a II. ötéves tervi szőlőtelepítési program, amikor a régi hagyományokkal szakítva, általános lett Magyarországon a széles soros szőlőtermesztés. Pavlovits M.: — Azt hiszem, még egy eseményre kellene utalni; nevezetesen a fi- loxéra-járványra. Zilahi J.: — Nem járvány, mert ennek pontos megnevezése filoxéravész. Ez azt jelenti, hogy az akkori, 19. századi négyszázhúszezer hektár szőlőterület 90 százalékát elpusztította ez agyökértetű. Egyedül huszonötezer hektár körüli homoki szőlő maradt meg. A felújításkor így a figyelem érthetően a homok felé fordult. Nagy].: — A homokon nem él meg a filoxéra. Ez lehetővé tette, hogy az alföldi szőlő- termesztés is föllendülhessen. A filoxéravészt követően több mint ötvenezer hektár szőlőt telepítettek a homoki termőtájra. Pavlovits M.: — A köztudatban úgy szerepel, hogy a jó és minőségi borok az úgynevezett történelmi borvidékről származnak, ezek teremnek a hegyen, dombokon, míg az alföldi borok nem „történelmiek”. Akkor ez a hiedelem talán téves? Csipkó S.: — E kérdésben az játszik szerepet, hogy korábban a dombvidéken, hegyvidéken termelt borok fajtaösszetétele a talaj különbözősége miatt más volt. Ebből következik, hogy az ott termelt bor zamata, íze, összetétele jobb volt, mint az Alföldön akkor honos szőlőből termelt borok minősége. Zilahi J.: — Való igaz, ahogy Csipkó Sándor is mondja: a tömegbor kifejezésnek elsődlegesen fajta háttere van. Áz itt termelt hagyományos fajták: Kadarka, Kövidinka, vagy az Izsáki sárfehér beltartalmi értékét tekintve az Olaszrizling, Furmint, Rajnai rizling, a Savignon-al összevetve nyilván más kategóriát képviselnek. De azért ma már nem ez a helyzet az alföldi termesztésben. A szegedi TV-stúdióban 1984 decemberében rögzített műsor kissé rövidített, sajtó alá rendezett szövege. 43
