Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - MŰHELY - Bellon Tibor: Györffy István emlékezete

MŰHELY BELLON TIBOR GYÖRFFY ISTVÁN EMLÉKEZETE Sok jeles ünnepünk között is kiemelkedik ez a centenárium: Györffy István születé­sének századik évfordulója. A miértre így fogalmazhatunk: magunk keresésének sokféle útja közül az egyiket végigjárta, századunk embert próbáló évtizedeiben magyarsá­gunk, kultúránk elevensége, megtartó ereje mellett tett hitet. Nem a gesztus, de a hit íratta le Illyés Gyulával: „A magyar nép tudósa volt. Szeretném így is mondani: a ma­gyar nép lett tudóssá benne.” Ahogyan Móricz Zsigmond a népet emelte fel az iroda­lomba, úgy Györffy ugyanezt a népet felemelte a tudományba. Hasonlításuk nem vélet­len és nem önkényes. Györffy írói erényeket csillogtató stílusa, Móricz néprajzi hite­lességű leírásai rokonítják őket, valamint az elbocsátó közeg, a Tiszántúl protestáns szellemiségű paraszti világa, a nép- és magyarságszemléletük azonos gyökerei. Ki is volt ő, aki egy évszázadnyi távolságból tanít tudományra, népben gondolko­dásra, humánumra? Kíséreljük meg felvázolni életútját, munkásságának állomásait, vegyük számba tudományos teljesítményeit. 1884. február 11-én született Karcagon, egy jellegzetes népi klasszicista stílusban épült parasztházban. Ősei a XVIII. században Erdély északkeleti széléről, a Partiumból vándoroltak be a Nagykunságba. Hegy mi késztette őket a vándorútra nem tudjuk, csak gyanítjuk, hogy rájuk is érvényes egy későbbi megállapítás: életüknek jobb mód­dal való folytatása reményében indultak el a töröktől visszafoglalt, gyéren lakott kun­sági tájak irányába. Többszöri hosszabb-rövidebb megszállás után Karcagon állapodott meg a család, hogy iparosként-parasztként — egyszóval mezővárosi polgárként —vál­jék hasznos tagjává az újjászerveződő jászkun társadalomnak. A XVIII. században mes­terségük után Korsós Györffynek is mondották a családot. A nagyapja a múlt század közepén Debrecenben a szűrszabó mesterséget tanulta meg, hogy aztán a karcagi lakóház műhelynek berendezett szobájában készítse a szebbnél szebb szűröket. Édes­apja a század vége felé már nem versenyezhetett a gyáriparral. A kevéske föld sem men­tette meg a családot az anyagi romlástól. Györffy István szülővárosában járt iskolába, két évig gimnáziumba is. Egyéves kiha­gyás után Késmárkon az Evangélikus Líceumban tanult, itt is érettségizett. Kolozsvá­ron lett földrajz—természetrajz szakos hallgató. Néprajzi ismereteit Herrmann Antal és Erdélyi Pál előadásain, a történeti források, a levéltári kutatás titkait Kelemen Lajos­tól és Veress Endrétől sajátította el. A budapesti egyetemen — ahova átiratkozott — tovább mélyítette tudását. Már középiskolás korában megismerkedett a néprajztudománnyal, egy életre el is jegyezte magát vele. Fiatalon bejárta szinte az egész országot. A tájak, az emberek, a tárgyak személyes ismerősei voltak. Egyetemistaként került a Néprajzi Múzeum mun­katársainak a sorába. Ettől az intézménytől nem is vált meg 1934-ig, egyetemi tanári kinevezéséig. Nem volt szobatudós. Haláláig eleven kapcsolata volt a puszták, falvak, mezővárosok népével. Diákként, kutatóként bejárta a Kárpát-medence nagy részét, eljutott a moldvai csángók közé is. A rokon népek után kutatva Bulgáriában és Török­országban is járt. Mégis igazában az alföldi népélet kutatójaként tartjuk számon, erről tudott és erről írt legtöbbet. A levéltári források segítségével századokra nyújtotta 58

Next

/
Thumbnails
Contents