Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Laczkó András: Szőlővessző és nektár
mind kétlakiak. Ez nem csodálandó, mert ősidők óta így volt. Általában itt Tokaj-Hegy- alján a nemes emberek, a polgárok, a hivatalnokok mind rendelkeztek bizonyos szőlőingatlannal. Jómagam is úgy vagyok, hogy tanár voltam, de volt egy kis szőlőm, illetve most is van. Régen több család élt azért a szőlőművelésből. Azok a kétlakiak bizonyos mértékig profitáltak is a termelésből, mert akkor rentábilis volt. Ma nem az. Sőt, ma ráfizetéses üzemág. Nincs az a gazdaság, amelyik nem deficittel termelné a szőlőt. Nem a bort! Mert a cég, amelyiknek monopóliuma van a borvásárlásra, megszabja az árakat, s természetesen, hogy nyereséges. De aki termeli, mind ráfizet. * # * — A szőlőmet magam művelem. Ez is érdekes dolog. Sokkal komolyabb lenne a termelési kedv, ha lennének kisgépek. Nagyon furcsa szemlélet, és hibáztatom a minisztériumot, hogy kevés a kisgép. Rentábilis lenne a termelés, ha a gazda szerezhetne olyan kisgépeket, amikkel a hegyen is tudná művelni a szőlőt. Olaszországban miért vannak 18 meg 20 kilós motoros rotációs kapák? Miért nincsenek Magyarországon? Van egy olasz rotációs kapám, amelyik 18 kiló. De ezt is hogy vettem? Kéz alatt. Nálunk nem lehet ma egy darabot sem kapni sehol. A 45—50 kilós kapákat a hegyoldalon nem lehet használni. Nem bírja megtartani az ember. Miért nem gyártanak nálunk ilyet? Akkor minden ember megművelné a szőlőt, a hegyi parcellákat sem hagynák ott! Ha lenne pédául olcsó oltvány! De nincs. Próbáljon a Hegyalján venni! Zalából vehetek ugyan oltványt, de az erre a talajra nem megfelelő. Próbáltam, de inkább magam oltok. Erre is a szükség hajt. Mert egyszerűen nem lehet olyan oltványt kapni, amit itt termelnek. Van oltványtermelés, de a maguk szőlőanyagának pótlására, másrészt kivitelre nevelik. Magángazdáknak nem adnak. — 71 éves vagyok, magam dolgozom a szőlőt, említettem; van egy olasz kiskapám, de mindennap rettegek, hogy hátha elromlik és akkor nincs tovább. Az 1100 négyszögölt én még hagyományosan művelem, mert másként nincs értelme. Az én kis rotációs kapám 34 centiméter széles, nagyon szépen elférek. A legnagyobb lombozat mellett is meg tudom kapálni a szőlőt. De nincs kapa, egyszerűen nem lehet kapni! Más is megkapálná. Aranyat adna érte. Hát így ne csodálkozzanak, ha én ott fogom hagyni a hegyet. Ha elromlik a kapám, egyszerűen nem tudok mit csinálni. * * * — A természeti csapásoknál a helyi tapasztalat nagyon sokat számít. Itt már tudjuk azt, hogy milyen dűlőkben szokott jégeső lenni, milyen dűlőkben nem. Ha volt valahol jégeső, akkor mondjuk, hogy a bodrogkeresztúri részt biztos elverte a jég. Ugyanakkor a déli oldalakon nem történik semmi, az szélárnyékban van. A huzatosabb völgyeknél előre felmérik, hogy baj lesz. Ott biztosítással tudnak védekezni. A másik dolog: a talajerózió. Régen törvény volt az, hogy ilyen hegyeken az árkokat tisztán kell tartani és liktor gödröket kell csinálni. Hát ki ellenőrzi most, hogy vannak-e liktor gödrök? S milyenek az utak? Az árkok tiszták-e? Erre semmi gondot nem fordítanak manapság. Régen volt hegybíró, hegyőr. Ma semmi. Egyszerűen közé dobták a gyeplőt a népnek. Ä közigazgatás nem tud mindennel foglalkozni. A gazdák, akik 25—30 vagy 50 évig akarnak termelni, azok törődnek vele. De akik csak 4—5 éves átmeneti időnek vagy meggazdagodási lehetőségnek tekintik, azok nem törődnek vele. * # * 52
