Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Halász Péter: A mezőgazdasági kistermelés - városi szemmel

javításának szükségességét. Végeredményben azonban a városi lakosság túlnyomó többsége, a válaszolók 85,3%-a nem ért egyet a kistermelők jövedelmének érdemtelen ségére vonatkozó megállapítással.

A kistermelés és az ország élelmiszer-ellátása

Amint várható volt, azzal a megállapítással, hogy „kistermelés nélkül is ilyen jó lenne az ország élelmiszer-ellátása”, valóban csak a legelfogultabb városlakók értettek egyet, számuk alig haladja meg az összes megkérdezett 4%-át. Valóban jókora adag elfogultság kell ehhez az egyetértéshez, hiszen ha azt nem is tudja mindenki, hogy a kistermelés adja a mezőgazdaság összes termelésének nagyjából egyharmadát, annyit mindenesetre tudnia kell, hogy ha valamiből valamennyit elveszünk, akkor az kevesebb lesz, mint volt. Csakhogy most éppen nem „logikus”, hanem „érzelmekre alapozott” válaszokat vártunk, ezért ez a 4,3%-nyi „különvélemény” nagyon tanulságos, s csak sajnálni tudjuk, hogy csekély esetszám miatt igen korlátozottan lehet elemezni. Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy ők azok, akik a szó szoros értelmében „gondolkozás nélkül” ellenzik a kistermelést, mint intézményt. Az átlagosnál jóval több közöttük az alapfokú végzettségű és a fizikai dolgozó.

Tönkreteszi-e magát a kistermelő?

A közvéleménynek az a része, amely valamilyen ok miatt nincs kibékülve a mezőgazdasági kistermeléssel, még kevésbé a kistermelőkkel, szívesen hangoztatja, hogy a kistermelő túlhajtja, tönkreteszi, elemészti magát, megnyomorítja a családját. Van ebben némi szemforgatás is: úgy fejezi ki a kistermeléssel szembeni rosszallását, mintha valóságosan aggódna a kistermelő testi-lelki épségéért. Pedig rendszerint valami egyéb ok miatt elfogult, esetleg csak a jövedelmére irigykedik. Természetesen van a kérdésnek reális vonatkozása is, hiszen aki gazdálkodik, az nyilván nem, vagy sokkal kevesebbet tud pihenni, üdülni, szórakozni, és a kistermelést valóban „túl lehet hajtani” az ésszerűség és a teherbíró képesség határán. Annál is inkább, mert a mezőgazdasági kistermelés alapja a az egyéni és családi munkaerő, amelynek értékét nem számolják a gazdasági tevékenység jövedelmezőségének becslésekor, s amelyből minél többet kell felhasználni, mert az 1 munkaórával elérhető jövedelem viszonylag alacsony. Egy-egy kistermeléssel foglalkozó családtag a háztájiban átlagosan 5,1 órát, a kisegítő gazdaságban pedig 3,7 órát dolgozik naponta7, természetesen a „főfoglalkozású” munkaidőn kívül. „Kétségtelen, hogy az ilyen hosszú munkaidő hátráltatja, hogy a falusi lakosság intenzívebben művelődjék, mivel egyrészt alig van úgynevezett szabad ideje, másrészt az a kevés idő, amikor nem dolgozik, feltétlenül szükséges a munka okozta fáradtság kipihenésére.”8 Mindez azonban a dolog racionális része. Azok, akik fölmérésünkben egyetértettek azzal, hogy a kistermelők tönkreteszik magukat, aligha ezekre a szélsőséges esetekre gondoltak, hanem átvettek egy gyakran hangoztatott sztereotípiát, s ezzel pótolták a kérdéssel kapcsolatos konkrét ismereteiket.

Természetesen nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy a kistermelőkért aggódok között teljesen őszinte és jóhiszemű vélemények is szerepelnek, hiszen a válaszolóknak viszonylag jelentős része, mintegy 35%-a azonosul a „kistermelő tönkreteszi magát” véleménnyel.

Ha megvizsgáljuk, mely társadalmi rétegekből való ez a 35%, azt kell tapasztalnunk, hogy mind a kor, mind a végzettség, mind pedig a foglalkozás tekintetében szinte teljesen megegyeznek a vizsgálatba vont teljes népesség összetételével. Csupán a kistermelő rokonokkal rendelkezőknél tűnik fel, hogy kevesebben hisznek ebben a tönk42