Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Hatvani Dániel: Erre csörög a dió: regényrészlet
Elég hamar kiderült, hogy ha Aliz teherbe is esik — ez nem sokkal a házasságkötés után megtörtént —, a korábbi kaparások miatt a magzatot kihordani nem tudja. Elemér ekkoriban még nagyon szerette volna, hogy legyen gyerekük, erről azonban le kellett mondania, így szabad idejének jó részét is pénzkereséssel és a barátinak nevezett, de valójában érdekkapcsolatok ápolásának szentelte. Aliz egy évvel az esküvő után már halálosan unatkozott, boldogtalannak érezte magát, nem lelte örömét a nemi életben, az ivástól — mellyel egy ideig szintén próbálkozott — megundorodott, s öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták. Mígnem egy színházi premier bankettjén összemelegedett azzal színésszel, akit atyja annak idején meghívott arra a bizonyos zsúrra, s aki inkább megnyerte tetszését, mint Elemér; a művész is túl volt már ekkor egy balsikerű házasságon, szívesen belement a kapcsolatba. Néhány hónap múltán a művész urat Aliznak többször ki kellett segítenie pénzzavarából, nem is kevés összeggel, titkon az Elemér által félrerakott pénzhez is hozzá kellett nyúlnia, s tudta, hogy a színész, lévén bohém alkat, megadni nem fogja; és Aliz még ezt is elnézte volna neki, de azt már nem, hogy örökösen a próbákra hivatkozva menekült a nemi kapcsolat elől, melyben addig sem volt túl sok köszönet: a színész már az aktus legkezdetén, olykor még a kezdet előtt kielégült. Az asszony, hogy életundorának valamiképp kifejezést adjon, verseket kezdett írni —előbb a kortársi költők köteteinek százain rágta át magát —, a versek összehozták egy korosztályabéli újságíróval, aki maga is költő volt, méghozzá nem tehetségtelen, országos lapokban is megjelent; mindketten úgy vélték, hogy a viszony kölcsönösen hasznukra válik, a megélés új élményforrásai nyílnak meg számukra; az újságíró szerelmes verseket írt Alizhoz, s azok közül egynéhány meg is jelent, az asszony ezeket kívülről megtanulta, a lapkivágásokat dekorációs kartonra kasírozta, s ruhásszekrénye mélyén őrizgette, de ő maga is sok-sok verstechnikai titkot elsajátított szeretőjétől, aki különben az ágyban is megállta a helyét, s az ilyen helytállásokra leginkább akkor kerülhetett sor, amikor Elemérnek ügyeletet kellett vállalnia. Fél év múltán Aliz már eljutott oda, hogy közölhető verseket írt; leheletfinom, ugyanakkor meghökkentő metaforákkal tűzdelve meg a zaklatott, szabálytalan ritmusú sorokat; a verseket megmutatta Elemérnek is, tudakolván, mit szólna hozzá, ha azokat az újságban látná viszont; Elemér azt felelte, hogy ha a szerkesztők megeszik az ilyen baromságokat, lelkűk rajta, s a szerzőé is; legföljebb rajta, a doktoron röhögnek majd a kollégák az osztályon. Erre Aliz azt válaszolta, hogy nem minden orvos szakbarbár, mint Elemér; igen sok köztük a művészetértő és -pártoló. Kedvesem, ők a sznobok, mondta erre Szikszai, s hozzátette: ha Aliz azt óhajtja, hogy pénzkereset helyett lépést tartson a mai szép- irodalommal, akkor készüljön fel arra, hogy tengerparti nyaralás helyett idehaza fognak szonetteket olvasgatni. Az asszony erre durcásan vállat vont, s a legközelebbi randevú alkalmával kéttucatnyi verset adott át szeretőjének: közöltesse a megyei lap irodalmi mellékletében. Az újságíró, miként korábban, ezúttal is tudatta vele: az irodalmi ügyek nem hozzá tartoznak, ennek ellenére mindent elkövet avégett, hogy jó néhány vers napvilágot lásson. Nagysokára két rövidebbvers meg is jelent, az asszony fogadta a meglepetéssel és irigységgel vegyes gratulációkat, lelki egyensúlya egy időre helyreállt; az újságíróval való összefekvései során két-három alkalommal majdnem sikerült átlendülnie az extázisnak számára addig ismeretlen ormain, amiben része volt annak is, hogy a zsurnaliszta a feleségét és két gyerekét ekkor küldte el háromhetes nyaralásra a falusi rokonokhoz. Az asszony azonban folyton-folyvást a többi vers sorsáról érdeklődött. mire aztán szeretője köntörfalazások közepette visszaadta a kéziratpaksamétát, hozzátéve, hogy a szerkesztő bizottság állásfoglalása szerint a párt lapjában csak olyan verseknek szabad megjelenni, melyeket a harcos optimizmus hat át. Verseivel Aliz inkább az irodalmi folyóiratoknál próbálkozzék. Kapcsolatuk ettől kezdve fokozatosan 19
