Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - MŰVÉSZET - Gergely Mihály: Fejes István feltámasztásáért
MŰVÉSZET FEJES ISTVÁN FELTÁMASZTÁSÁÉRT Tragikus volt élete és művészete. Pályája sikertelenségébe, negyvenkét évesen történt önpusztításába akár bele is nyugodhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a sorstragédiák végzetszerűségében az ókori görögök óta olyan mértékben hittek egyre kevésbé az emberek, amilyen mértékben megismerték önmagukat és világukat. Thomas Mann mondja Lotte Weimarban című művében, Goethével kapcsolatban: „A költő élete és műve oly mélységesen egy, hogy szorosan véve csak az egyiket kell megnevezni, és a műről, mint az életéről, s az életéről, mint művéről lehetne beszélni.” Fejes István festészete volt olyan jelentőségű, hogy terjedelmesebb tanulmányt érdemelne, okulásunkra; kortársak és utódok lelkiismeretvizsgálatára. # * * A művészi karrier feltételei? — Tehetség és tanultság, szorgalom és szerencse. Akármelyiknek hiánya kivédhetetlen vergődéshez, bukáshoz vezet; művészi, emberi drámába torkollik. Fejes István 1940. május 22-én született a Heves megyei Csány községben dolgozó tanító és óvónő első gyermekeként. (Őt 1941-ben Márton, 1943-ban Imre követte.) Tehetségdajkáló volt a szülői otthon, az embermeleg fészket biztosító, dalszerető anya és a hivatástudattal nevelő, kedvvel harmóniumozó, hegedülő néptanító közössége. A tehetséget gyors érlelődésre serkentő, ösztökélő a kor, a második világháború ideje s a következő évek. A festészetre szóló tehetségről hitelesen tanúskodnak a hátramaradt életműben megőrzött gyermekkori rajzok. A munka ünnepe feliratot viseli a legrégebbi, a színes ceruzával megjelenített felvonulás. A zászlókat lengető férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel, teherautóval éppen olyan iskolai dolgozat, amilyen lehetett 1949. május 2-án Baján, Vaskúton a harmadikos általános iskolai osztályban a többi kilenc éves gyereké. A hamarosan kibomló talentumra utaló egyetlen vonást sem fedezhet fel ezen a könyvoldalnyi papíron a kutató szem. Pedig mindössze egy év telik el, s 1950. június 5-én lerajzolja fiatalabb öccsét, Imrét, a vaskúti állomásfőnök Fejes-nagyapa vasutassapkájában. Gyermekrajz ez is, de már a tehetség kiütköző jegyeivel. Ahogyan előttünk áll a nyári inges gyerek a fülére, nyakára csúszott, mulatságosan nagy egyensapkával, s néz maga elé elrévedőn, kezét lelógatva: egy fiú és egy élethelyzet beszédes pillanatképe. Még egy év, és 1951-ből itt az előző évben fiatalon, szívizomgyulladásban meghalt édesanyját helyettesítő, a három félárva fiút nevelő vaskúti nagymama szemüveges, munkában elmerülő képe, valamint egy önportré a szomorkás tekintetű, szép fiúarcról. Aztán 1954-ből egy sorozatnyi rajz, akvarell a néptanítóról, a drámai élethelyzetekben őrlődő, bukdácsoló apáról, és egy másik: önmagáról. Olyan művek, amelyeket témákban gazdagodva, árnyalatokban kiteljesedve követnek a képzőművészeti közép- iskolás, a főiskolás, majd a diplomás festőművész rajzai, akvarelljei, rézkarcai, festményei. 87
