Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - MŰHELY - Szekér Endre: A szociográfikus megközelítés stílusproblémái

a szociográfusra — állapítja meg Kiss Ferenc —, mint a költőre, aki benső fájdalmát, panaszait megvallva megszabadul ettől a benső feszültségtől. Illyés Gyula verse is azt fejtegeti, hogy nem elfödni kell a bajt, hanem kimondani, megvallani, s így könnyebbül meg az író.

Erdei Ferenc a Város és vidéke című szociográfiai művének utószavában világosan megfogalmazza a műfaj kettős arculatát, szubjektív és objektív elemeinek egymással való vitatkozását: „Szándékom szerint a tudományos és a nem tudományos megközelítési módszerek egész sorát igyekeztem hasznosítani, de a hitelt végsőleg együttesen sem ezek adják. írói hitel? Ez esetben ez sem segít, mert nem szubjektív írói megközelítésről és valaminek a megírásáról van szó. Nem a megírás, hanem a való felismerése az, amit a lényegnek tartok, és aminek a kifejezésére törekedtem. A munka hitele tehát végeredményben annyi, amennyit a szerző szubjektivitása és objektív vizsgálati módszerei együttesen garantálni tudnak.” Pomogáts Béla Az újabb magyar irodalom (1945—1981) című könyvében idézi Erdei vallomását, majd a szociográfiai műfaj szubjektív és objektív megközelítésének kettősségéről és szerves egységéről szól. Ezt lényegében a műfaj két klasszikus alkotásával tudjuk a legszemléletesebben bemutatni. Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiája egyértelműen életrajzi, személyes, vallomáserejű mű, a maga dunántúli uradalmi zsellér-őseit, környezetét mutatja be. A műben érvényesül az írói vallomás személyessége és az adatszerű hitelességre törekvés pontossága. De a felszínen jelentkező tárgyilagosság itt is igen könnyen átvált a személyes szenvedély kifejezésébe. Az író indulatait elfedi a kijelentő mondat. A Puszták népe nyolcadik fejezetét így kezdi: „Arculcsapásban a pusztai 30—35 éves koráig részesül. Azután rendszerint csak hátulról kap a tarkóra vagy a nyakba, de leginkább csak egyet.” A tapasztalatok objektív rögzítése után pontos törvényekre hivatkozik. Az 1907. XLV. törvénycikk 3. paragrafusának utolsó bekezdése szerint a kiskorú cseléd tizennyolc éves koráig a gazda „házi fegyelme alatt” áll. Illyés később ebben a fejezetben részletesen foglalkozik e törvénnyel, idéz belőle. Hitelességre törekszik. És amikor a mű zárófejezetében Illyés összegzi tapasztalatait, az úgynevezett költői kérdések mellett elég rövid kijelentő mondatokban fogalmaz. „Látom a baj nagyságát, előre látom következményeit is. Egy nép élete forog kockán.” A költő Illyés Gyula nem él nagy szavakkal, hatásos hasonlatokkal, metaforákkal. A visszafojtott gőz ereje nagy, a visszafojtott indulat feszültsége jobban érződik. „Egy nép élete forog kockán”, állapította meg Illyés a harmincas években.

A műfaj másik klasszikusa Nagy Lajos. Az író szülőföldjéről, Apostagról és környékéről számol be a Kiskunhalom című szociográfiájában. Roger Martin du Gard Vén Európájá-hoz hasonlóan mozaikszerűen illeszti össze a falusi jeleneteket, melyekben fel-feltűnik egy-egy szereplő, majd eltűnik, és újabb jelenik meg. A hagyományos értelemben vett regényhős itt elhomályosul, alakja jelentéktelenné válik. Nagy Lajos objektív szemlélete mögé rejti szülőföld-ábrázolását. Az „én” háttérben marad. Fontossá válik a környezetrajz, a jelentéktelennek látszó epizód, mert ezekből áll össze az egész, az egész falu képe. Sokat idézzük a Kiskunhalom bevezető sorait, sajátos objektív leíró részét. „Kiskunhalom nagyközség Budapesttől délre a Duna mellett fekszik, a folyamtól körülbelül egy kilométernyire. A fővárosból vonattal, mégpedig a fővonalról átszállással a vicinálisra, nem egészen három óra alatt érhető el.” Később a földrajzi helyzet után pontos időpontra figyelmeztet („Augusztus tizenhetedikén szerdai napon a nap 4 óra 58 perckor kel”), majd közelít a faluhoz és az emberekhez. Például elmondja a fiatal Julis cselédsorsát, akit a gazdasszonya, Fleischerné nyaggat állandóan. Nagy Lajos híres higgadtsága, sokat emlegetett hűvössége, tárgyilagossága — látszat. Csaknem valamennyi epizód benső drámát rejt, társadalmi ellentéteket bont ki. Itt Fleischerné és a cselédlány ellentétét. Az asszony dühös a lányra, mert „lopja a cukrot!”;

69