Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Köteles Pál: Herkules-fürdői emlék: elbeszélés

— Először is ne mozogj — suttogta intőn a pap —, másodszor csak akkor nevezz valamit képtelenségnek, ha valóban meggyőződtél róla, hogy az ... Várd meg például az első találkozást az angyalkáddal — vetette tekintetét a magasba.

Egymás között mindenütt csak angyalkának becézték az előzetesek a nyomozókat, talán mert egészen ki voltak szolgáltatva szeszélyeiknek. Nem a föltételezett bűn súlya számított, hanem csak az, hogy milyen a nyomozó hangulata, hogy belefáradt-e már az érdemek szerzésébe vagy éppenséggel a buzgólkodás minden egyéb szándékot és érzést elfojtott benne.

Hosszú hónapok után a fiú is kezdte belátni, hogy a sorsa egészen az angyalkáktól függ. Főleg, amióta a pátriárka olyan meggyőzően magyarázta újra meg újra: semmit nem számít, hogy bűnös-e vagy se. Már csak abban reménykedett, hogy az új zárkából jó angyalka szólítja magához, hogy kegyes lesz és megértő. Szinte türelmetlenül várta, hogy találkozzon az ismeretlen sorssal. Azt remélte, hogy „ügye” olyan tiszt kezébe került, aki hamar véget vet több mint tizenhárom hónapja tartó kálváriájának. A várakozás buzgalma csak akkor csappant meg benne, amikor kinyílt a cellaajtó, s őt szólították. Kívánsága, hogy minél előbb kihallgatásra vigyék, hirtelen elszállt, s már szorongva lépdelt a zegzugos folyosókon a kihallgató szoba felé. Egyszerre félni kezdett a szembesüléstől, attól, hogy olyan feleletet várnak tőle, amire képtelen. A félelme csak akkor oldódott, amikor csupa rutinkérdésre kellett válaszolnia. A tiszt ugyanis csak a sokadik napon próbálta kifürkészni a fiú gondolatvilágát, igaz a hetekig tartó próbálkozással nem sokra jutott, a kölyök makacson egyre csak azt ismételgette: nem tudom, nem ismerem, ártatlan vagyok. Ez viszont csöppet se tetszett a nyomozónak, sőt egy idő után már határozottan felbőszítette a fiú hajthatatlan makacssága.

— A nagyapám mindig Herkules-fürdőn nyaralt — mondta fa arccal a tiszt a fiú ottlétének hetvenedik napján. A frissiben írt legújabb nyilatkozatot anélkül, hogy elolvasta volna, letette az asztalra, a székben hátradőlt és hosszan nézte a legény se gyereket. Kíváncsi volt a kölyök jellemére. Mindaz, amit szóban elmondott vagy írásban megvallott, nem túlságosan érdekelte, a láthatatlant szerette volna földeríteni, a fiú leikébe, a gondolataiba szeretett volna behatolni, s bár addig kudarcot vallott, még se adta föl. Úgy vizslatta a kölyköt, mint a nyomozókutya az áldozatát. Csakhogy amit kiszemezett a lassan duzzadó aktacsomóból, alig volt több a semminél, csak egy-két színfolt egy olyan képhez, amely elveszítette színeit s kontúrjait. Igazában szánta a kölyköt, s szeretett volna minél előbb túl lenni az ügyön, épp csak a módját nem találta még a szabadításnak. — A nagyapám mindig Herkules-fürdőn nyaralt — ismételte meg —, egyszer engem is magával vitt. A béke utolsó éve volt, talán 13-ban vagy 14- ben. Leszálltunk a vonatról, megmártóztunk a vízben, megebédeltünk. Aztán templomba mentünk, s délután indultunk haza. Kisbíró volt az öreg, s a tekintélyt ezekkel a nyaralásokkal szerezte magának. Amikor hivatalosságok jöttek a faluba, a főjegyző rábökött az öregre, s olyanokat mondott, hogy ez egy olyan falu, hogy még a kisbíró is Herkules-fürdőn nyaral. S ha a társaság jó kedvében volt, az öreg mindjárt öntötte magából a kitalált történeteket, hogy mit mondott neki Ferenc Jóska, meg ilyeneket. Nagyot mondó volt, még az is lehet, hogy nagy költő — tette hozzá elgondolkozva.

Szerette volna tudni, hogy mit gondol a Herkules-fürdői nyarakról a kölyök, de hiába fürkészte a fiú arcát. Ezúttal még az újság utolsó oldalára se vetett pillantást, pedig az úgy volt odakészítve, hogy olvashassa, ha kedve van hozzá. Hogy megtudhassa, mi történt a nagyvilágban. Legfőképp az bosszantotta, hogy a fogoly nem méltányolja jóságos engedékenységét. Hiába remélte, hogy valami érzelmet kivált a kölyökből legalább a Koreával kapcsolatos Truman-nyilatkozat. A kudarc annyira fölbőszítette, hogy csak nehezen sikerült palástolnia dühét. Kis idő múltán kihúzta a fiókot, s egy csomagot tett az asztalra.

17