Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Köteles Pál: Herkules-fürdői emlék: elbeszélés

— Maradék, edd meg — tolta a fiú elé.

A kínálásnak most se tudott ellenállni, mohón falta be a töpörtőt, s a jókora darab törökmézet is. A nyomozó mindaddig zörögve lapozott a vallomások között, míg a fiú le nem nyelte az utolsó falatot is, csak aztán szólalt meg.

— Mi tudjuk, hogy bűnös vagy, de tőled is hallani akarjuk. Azt akarjuk, hogy leírd. A szabadulásnak nincs más módja . . .

— Ártatlan vagyok — ismételgette makacson a kölyök, mint annyiszor már —, semmit se csináltam.

— Ide csak bűnösöket hoznak — csukta össze a dossziét a tiszt —, kizárólag. Itt addig kell ülnie a delikvensnek, míg eszébe nem jut a bűn. Ez egy új Herkules-fürdő, épp csak hosszabbra szabottak a nyaralások. Igaz, a nagyurak ott is hetekig-hónapokig tartózkodtak, a nagyapám meg éppen hogy megfordult, de megeshet, hogy ő többet mesélt a meg se élt dolgokról, mint a grófok, hercegek. Egy évig volt mit mesélnie arról, amiben része se volt. Ez most a te Herkules-fürdőd — ereszkedett kissé lejjebb a székben —, a bűnt le kell vetkőzni, minél előbb, annál jobb . ..

Farkasszemet néztek egymással. A tiszt megint felhúzódzkodott a székbe, s kissé előrehajolt. A tekintete elviselhetetlenül szúrós volt, de a fiú már megszokta. Olyan érzéketlenül várakozott, mint a célkorong, ha szembekerül a puskacsővel. Hosszan meredtek így egymásra, s amikor a tiszt belátta, hogy ez a játék se használ, hirtelen taktikát változtatott. Az arcán mosoly futott szét, a karjait keresztbe fonta, s váratlanul megkérdezte:

— Egy forradalom jó vagy rossz? —fordult el a puskacső a célkorongról.

„A csapda” villant át a fiú agyán, mert képtelen volt eldönteni, hogy mi lenne a tiszt számára az elfogadható válasz. De a felelet elől hiába szeretett volna, képtelen volt ki- siklani, a tiszt nem tágított.

— A győztes forradalmak jók, a bukottak rosszak.

— Ahá — borult el hirtelen a nyomozó arca, mert egy pillanatig úgy érezte, hogy az egér kiszökik a csapdából. — Szóval a győzelem adja meg mindenre a fölmentést? — kérdezte kisvártatva.

— Ilyesmit akartam mondani — bólintott a kölyök.

— Jól van — mosolygott továbbra is a tiszt, s a dossziét bezárta a fiókba. Csak miután a kulcsot is helyére tette, akkor folytatta: — 18/19-ről beszélj — s tekintetét megint élesen szegezte a fiúra. A kölyök homlokán néhány izzadságcsöpp csillant meg. Mennél inkább erőlködött, hogy megoldja a fogas kérdést, annál inkább érezte, hogy gondolatai képtelenül megbicsaklanak, s aztán egészen elmerevednek. Csak annyit tudott egészen bizonyosan, hogy ha azt mondja, szükséges forradalom volt, ahogy az apjától hallotta, akkor bevallja, hogy megveti mindazokat, akik akkor Pest-foglalásra adták a fejüket, s ezzel maga alatt vágja a fát. Ha viszont azt válaszolja, hogy elsietett hebe- hurgyaság jellemezte, mert hadoszlatással („nem akarok több katonát látni”-elvvel) forradalmat nem lehet győzelemre vinni, akkor ellenforradalmárnak nevezhetik.

— Bármit válaszolok — szólalt meg hosszú tépelődés után —, csak a magam kárára tehetem, ezért gondolom bölcsebbnek a hallgatást.

— Csak a bűnösök hallgatnak — rándult meg egy erecske a tiszt jobb szeme alatt.

— Ártatlan vagyok — remegett a fiú ajka.

— Az ártatlanság is lehet bűn. A körülmények döntik el, hogy az-e vagy se. Mert ha például valaki háborúban nem öl, az bűn, békében viszont éppenséggel a gyilkolás számít bűntettnek. A dilemma az, hogy hol a határ béke és háború között — mondta kissé szomorúan, miközben fölemelte a telefont: a kísérőt hívta, hogy vigyék vissza a foglyot a zárkába.

18