Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Köteles Pál: Herkules-fürdői emlék: elbeszélés

— Már úgy értem — dadogta az ügyvéd —, hogy az ember bejön ártatlanul és kimegy bűnösen.

— Az már más — mosolygott diadalmasan a parancsnok. — Ebben a gyerekben nem maradhat kétség afelől, hogy mi is az igazság. — Hallottad, fiam? —fordult vissza a kölyökhöz. — Bejön ártatlanul és kimegy bűnösen. Úgy bizony —fordult meg saját tengelye körül — pedig közben leüli a vétkeit. Bejön ártatlanul — ismételte meg —, leüli a büntetést és mégis bűnös marad, hát ezt a fogas kérdést kellene egyszer tisztába tegyék a nagy okosak. Az olyanok, mint maga, ügyvéd úr, vagy amilyen a pátriárka. Talán ha maguk ketten összefognának, sikerülne: isten szolgája, meg az ördög követe.

— Magának mi a véleménye a dologról, atyám? — állt meg a pap előtt.

— Az ember kint még hiheti, hogy ártatlan, de idebent mindenki rájön, hogy nem így van.

— Príma — futott szét a parancsnok arcán a mosoly, s hogy magasra taksálta a választ, abból is megítélendő volt, hogy leült a pap mellé, s átfogta a vállát: — Na és tovább?!

A pap kissé zavartnak tűnt, de csak egy pillanatig.

— A bűnnek csak egy részére van föloldozás, a legtöbbjét nem lehet leülni: az ember ezért egyszerre bűnös és ártatlan.

— Élete végéig — csattant a parancsnok hangja —, de gondolom, ezzel nem ért egyet ez a lyukas gyomrú, igaz, attól még érvényes marad a tétel — a karját széttárta.

— Mert jól válaszoltak az urak, kérhetnek valami kedvezményt. Mit kívánnak?

— Elégedett vagyok, parancsnok úr — válaszolta az ügyvéd és a pátriárka olyan egyszerre, mintha vezényszóra tették volna, de a habókos most is hallgatott.

— Én meg boldog vagyok, hogy maguk elégedettek — lépett ki az ajtón, nyomában a gumidorongos smasszerral.

A kölyök semmit nem értett ebből a képtelen játékból, de kérdezősködni nem mert. Annyi tapasztalatot szerzett már más zárkákban, hogy tudja: a cellába érkezőnek hallgass a dolga, kérdezni csak a régebbi lakónak van joga.

— A kapzsiság mindent elronthat — jegyezte meg suttogva nagy későn a pátriárka.

— Legjobb nem kérni semmit, úgy talán kaphat is valamit az emberfia.

Megpróbáltak derékszögben ülni. Előírás szerint. A régi lakók tekintetüket mereven

a falra szegezték, s csak nagy ritkán iramodott egy-egy pillantás az ismeretlen messzeségbe. A kölyök viszont egyre sűrűbben járatta körbe a tekintetét, mint aki alaposan szeretné megismerni a helyet, ahová került, de ő is hamar elunta a számbavételt. Egyébként se volt mit leltároznia, a négy betonágyon kívül egy beton asztalka volt még a cellában, semmi egyéb. így aztán egy idő után már mind a négyen egyformán nézték a falat. Néhány óra múltán azonban az ügyvéd megszólalt:

— Orvost kellett volna hívni — motyogta olyan halkan maga elé, hogy alig lehetett hallani a hangját, s a lyukas gyomrú felé pillogott.

— A világ, ügyvéd úr — suttogta válaszként a pátriárka —, nélkülünk is létezett, s az utánunk következő végtelen idő is nélkülünk fog eltelni, így aztán egészen mindegy, mennyi adatik meg nekünk. Mindegy, hogy ötven vagy nyolcvan év.

— Nem az számít, hogy meddig élünk, hanem hogy milyen az emberi magatartás — suttogta nagy késedelemmel az ügyvéd, s szavai mintha finom zizegéssel pattantak volna egyik faltól a másikig.

— Az alázatosságot — válaszolta a pátriárka — a testi szenvedés elodázásáért vállaljuk, a bűnt viszont szabadulásunk reményében vesszük magunkra.

— Ez teljes képtelenség — borzongott a fiú.

16