Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Leskó László: Hochzeit: regényrészlet

tői hirtelen könnyűnek érezte magát, kacagni lett volna kedve. Már nem gondolt arra a holnap délelőtti gonosz játékra, amely előre megborzongatta: amikor a legénykék bekötött szemmel karóval igyekeznek majd eltalálni a földbe ásott kakas taréjas fejét, így volt ez minden lakodalom másnapján. És a Három libát is eljátszották a fiatalok. A verssor végén a középen állónak ki kellett innia a poharát, és az utolsó szót — a puff! — már a többiekkel pöffenteni.

Bolond Gedi ott lábatlankodott a pörköltet felszolgáló asszonyok között, neki is köténye volt, már tereptarkán virított a kilötykölt levestől. Az erdősi lakodalmak legjobb szakácsnéjának, Schönlébernének a fia, hibás szegény. Mindig megviccelik a legénykék. Éva sohasem engedte ezt az öccsének, Szeplben talán hajlam sem volt arra, hogy berúgassa, kenderáztatóba küldje ott nem honos pontyok reményében. Éva szeretettel nyugtatta meg tekintetét pörköltet viliázó öccsén. Milyen sógorok lesznek Hanssal?

Nem evett sokat, pedig az ura biztatta, hogy étlen-szomjan nem bírja másként az egyvégtében játszott tíz-tizenöt polkát táncos lábbal. Rá vár még az éjfél utáni ajándéktánc, miután a tizenkét strófás szép menyasszonyi énekben a lakodalmi sereglet tisztességre, egymás becsülésére, szerénységre, hűségre és a parancsolatok megtartására inti az ifjú párt. S aztán lekerül a fejéről a gyöngykoszorú örökre: „Piros répa, zöld levelű kapor, I Keresztlányunk eddig volt menyasszony. / Félre a koszorút, ide a neccet! / Félre a koszorút, ide a neccet!"

Az a gyöngyös főkötő jelképezi, hogy a lány immár asszonysorba lépett.

ÖREG FÉRFI

11