Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Leskó László: Hochzeit: regényrészlet

kenyeret harapva hozzá. Nyáron csak este ettek főttet. Bár a falu bel- és külterülete csak 4000 kataszteri hold volt, az erdősi emberek 7000 holdat műveltek.

Mayer Nikolaus a három holdjával sem versenyezhetett hétholdas Langékkal. Éva tudta, hogy keserves lesz a menyecskevizsgája: a gyomra remegett, ha arra gondolt, anyósa milyen árgus szemekkel lesi majd minden mozdulatát az első hetekben. Félsszel engedte házasságba az anyja is; Mayer Nikolausné mindenre tudott legalább egy rossz példát — valahogy benne volt a rettegés minden változás iránt —, a jegyesség idején egyre Braun Rézit emlegette, aki víznek ment, annyit szekírozta anyósa amiatt a három hold különbség miatt, ami a két család birtoka között volt. Miért van az, hogy az emberek inkább elrettentik egymást a bekövetkezendő lehetőségétől, mintsem vigasztalva bátorítanák?

Talán igaz, talán nem —a lánybarátnék beszélték —, hogy amikor a jegyezkedésük végbement, Neitzer Lizi buta magyar módi szerint felszedte Hans lábanyomát a sárral és zacskóban kéményfüstre akasztotta, hogy visszabűbájoskodja vele, de hiába . .. Hans sohasem biztatta reménységgel, a fonóházban sem tőle kért csókot, ha fordulj bolhát játszottak. Évával esztendeig jártak jegyben. Elegendő idő a vőlegényi kötény slingeléséhez, hímzéséhez. Az erdősi lakodalomban mindenki kötényt visel, a legkisebb gyerek is. Amikor három hete feliratkoztak Erős plébánosnál, már öccse, Joseph köténye is készen volt. Ez a három hét úgy röppent el, mint három madár az ágról. Három vasárnap hallgathatta nyakig pirulva, hogy a szószékről hirdetik egybekelési szándékukat, s szólítják fel az egybegyűlteket, ha valaki tudna valamit házasságuk ellen, az jelentse. így volt szokás, mégis fájt neki ez a felhívás. Nem is tudott jó szívvel válaszolgat- ni a papnak, amikor kétszer-háromszor is be kellett menniük a plébániahivatalba az igét tanulni: mit mond a hatodik parancsolat, egy istenben hány személy van, mi a szeplőtelen fogantatás, ki volt Krisztus urunk anyja, meg effélék. Viasz volt az én agyam mindig is — gondolta sokszor jó érzéssel —, Tillmann tanító úr nem hiába mondogatta anyámnak, hogy kár a tehetségemet úgy elpotyogtatni a legelőn, mint a libának a zöld trottyantását. Meg tudott válaszolni a pap kérdéseire, jobban, mint Hans.

A Binder banda vérpezsdítő kreispolkát játszott; szépen csörrent a pengő a tányérjukba a déli menyasszonytánckor, amikor mindenki pördüit egyet Évával. Minden szokást betartottak, csak így válhatott teljessé az örömünnep.

Két héttel a nagy nap előtt a jegyespár vendéghívóba indult: a lányokat edényt és tejet hordani, az asszonyokat kalácsot sütni, baromfit kopasztani invitálták. Egy hete pedig az eskü rokoni hivatalviselői, a keresztapák járták be Erdőst, hogy ékesszólással bírják rá a falubelieket a vendégségre: „Menyasszony és vőlegény küldöttei vagyunk, / Legyenek a vendégeink, ez az óhajunk!" Akkor már el volt határozva, hány szárnyas és szárnyatlan jószág látja kárát az eskü napjának.

A házi kemencékben pirult a kalács: diós, mákos és piros bélű kuglóf. A lányok a lakodalom előtt díszített kosárral járták a rokonságot edényért, evőeszközért; ki-ki annyit adott, ahány személlyel hivatalos volt. Az üsző, a hízó levágva, a baromfi meg- kopasztva. AJáksic kocsmájánál fűtöttek az üstházakba a kondérok alá. Ott gyülekeztek a vendégek is. Reggeli után a keresztapák — immár násznagyok — elindultak a vőfélyekkel, koszorúslányokkal a vőlegény, majd a menyasszony házáho?. Az első vőfély versben búcsúztatta a vőlegényt, ő kérte ki a menyasszonyt is. Ez sohasem múlt el nevetés nélkül. Menyasszony helyett először egy kislányt akartak rátukmálni a kikérőkre, majd fogatlan öregasszonyt, csak ezután jelent meg a hívó szóra az igazi mátka. Akkor aztán felujjongtak a trombiták, a legénykék pedig lőporral dugaszolt kulcsokkal durrogtattak.

9