Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Leskó László: Hochzeit: regényrészlet
LESKÓ LÁSZLÓ HOCHZEIT* (regényrészlet) Binder Willy kirázta trombitájából a nyálat. Rázendített egy ländlerre, a Mariannára. Kezdett emelkedni a hangulat Jáksic kocsmájában, ahol a lakodalmat tartották. Az öblösebb sárgaréz hangszerek rakták ki azt a dallamutcát, amelyen játékosan szökdécseltek a visítós klarinét hangjai. Resch Péter úgy is hintáztatta a száján a soklyukú fekete zeneszerszámot, mintha a Marianne magasba pattanó, majd alábucskázó hangjai rántanák magukkal a hangszerét. Évának Resch Péterről meg a klarinétjáról a mese szerencsétlen szegényembere jutott eszébe, akinek kolbász nőtt az orrára. A klarinét fekete kolbász, amely valami félreértés okán ragadt Péter szájára. Hans rögtön letükrözte Éva arcáról a mosolyt a magáéra. — Min mulatsz? Áruld el, Eva Lang asszony — kérlelte. Egymást ragyogták a szemek. Olyan fényes rézhangok szárnyaltak fel a hangszerekből! Az ütemet az a vastag sárga perec, a basszustuba bufogta, mely Binder Hermann nyakát hurkolta össze a hóna aljával. A négy Binder-gyerek, Resch Péter és Knoll Nikolaus minden erdősi lakodalomba hivatalos volt; gyakran küldtek a zenekarért Szülőkből, Bőszénfáról, Szentlászlóról is. Ilyen szívhezszólóan ländlert, röptetően valcert, frissen polkát még az ecsenyi német fúvósok sem játszottak, pedig azok sem szűkölködtek lakodalmi meghívásokban. Mayer Éva — reggel óta: Lang Jánosné — boldog volt. Már nem tövisezte Neitzer Lizinek az a fülébe jutott mondása, hogy minden fazék megtalálja a födelét.** Az irigység sárga lova rúgkapált lánybarátnéjában. A szelíd Stagl Marianne bezzeg rögtön meggratulálta, amikor a jegyességük Hanssal napvilágra derült. De Marianne nem is ácsingózott az ő Hansa után, mint a Lizi! Na hiszen: hiábavaló volt az a sok csípőriszálás, szemérmetlen kaccantás, mindent Ígérő pillantás . .. Neki nem volt természete ezekhez, mégis őt gyűrűzte el Hans Lang. Csak Éva tudta sokáig, hogy a legények templomi állóhelyéről az a barna szempár nem az izgő-mozgó Neitzer Liszkát vadássza, pedig nem is válaszolta meg azt a pillantást akkor még. A templomban mindenkinek kijelölte a helyét a vagyon: a nixbrotiaknak az utolsó sorok jutottak, hiába hirdették az igét, hogy isten előtt mindenki egyenlő. Talán még a menyországban is vastagabb felhőpárnát kap a feje alá szent Pétertől az, akinek idelent egész libafalkából fosztották a cihábavalót. Nem tudta, hogyan sikerült Hansnak kiviaskodnia ezt a házasságot az öregekkel. Évát sohasem traktálta a részletekkel. Erdősön a házasság józan megfontolás dolga volt, nem a szerelemé, mintha nem is a legény házasodott volna a lánnyal, hanem két nagyjából egyforma földterület. A szerelem majd megjön, oktatgatták az anyák a lányokat. Mayer Nikolausnak azt a két nyomorult holdat tavaly sikerült eggyel megpótolnia. Az erdősi ember vérében van a szorgalom, a takarékosság. Kisdobszára, Istvándiba is eljártak felesben művelni a földeket. Hajnali háromkor keltek, amikor még a madarak sem csicsergik elő a hajnalt, a virradat már a mezőn találta őket. Disznóöléskor zsír helyett szalonnát hagytak, ez táplálta munkára őket: sütötték vagy nyersen falatozták, * Menyegző. ** Német szólásmondás. 8
