Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - MŰHELY - Szathmári István: Arany János és a magyar nyelvtudomány
jelenének kellő ismerete nélkül űzve, képtelen eredményekhez jutott, napjainkban a nevetséges ritkaságok közé tartozik. A hasonlító nyelvészet, a helyett hogy a sémi nyelvek felé kacsingatna s bibliai reminiscentiák ködében tapogatóznék, meglelte természetesen medrét: az altáji nyelvzömöt.” (ÖM. XI. 556.) E) Hogy Arany szú'kebb értelemben vett nyelvművelő munkálkodása szintén mennyire napjaink — és azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk: a holnap —felé mutat, azt igazolta Lőrincze Lajos A nyelvművelő Arany János időszerűsége című nemrég megjelent dolgozatában (NyéK. 47. sz. 12—9). A tényeknek nagyon megfelelően írja Lőrincze: „A nyelvművész Arany mellett a nyelvművelő Arany is példa és tekintély számunkra, s a nyelvművelés mai munkásai állandóan és haszonnal forgatják Arany nyelvművelő írásait, mert elvi alapjaira ma is bátran lehet építeni, nyelvművelő gyakorlatának tanulságait ma is igen jól lehet hasznosítani.” (I. h. 12.) F) Arany János még nagykőrösi tanárkodása idején két tanulmányban tárgyalja a magyar verstan kérdéseit: Valami az asszonáncról (MÖ. X, 231—7) és A magyar nemzeti versirodalomról (uo. 218—58), és ehhez csatlakozik A rímezett versalakokról című töredék (uo. 259—63). Ezekre égető szükség volt, ahogy Szilágyi Domokos írja: „ .. . hogy végre meg lehessen zabolázni a költészet útonállóit”(7.m. 115.) Arany valóban — mondhatjuk, nálunk elsőként — meghatározza és rendszerezi a verstani alapfogalmakat, mégpedig annyira előremutatva, hogy „Horváth János az egész újabbkori kutatás ősforrásaként tiszteli” (ÖM. X, 605). Úgy látszik azonban, hogy e tanulmányokban még más is a ma felé mutat. Szabó Zoltán A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai című munkájában (Kolozsvár-Napoca, 1977.) ugyanis Horváth Ivánnak A grammatikai szemlélet kezdetei a magyar verselméletben című dolgozatára hivatkozva (Itk. 1972. 3.) arra utal, hogy „Arany János verselméletében van néhány generatív vonás. A költemények verstani szerkezetében bizonyos szabályok rejtett működését feltételezte, s ezek ösz- szességét indulatnak nevezte, ami Horváth szerint a közlés közben működő versritmust, hangritmust létrehozó mentális automatizmusok elnevezése. Mindennek forrása feltehetőleg a generatív grammatika egyik úttörőjének számító Humboldt nyelvelmélete. Erre utal például az, hogy Aranynál is kimutatható a nyelv energiaként, produkcióként való felfogása” (165). Majd így folytatja: „Mintha ugyanennek a generatív felfogásnak másféle megnyilvánulásait fedné fel Szépe György is Arany asszonánc-el- méletének nyelvtudományi megvilágításában (Nyr. XCIII, 1—32), különösen abban, amit Arany az ideális forma megvalósulásáról és a grammatikaiitással összefüggő licenciák fokozatairól mond.” (uo.) 7. Végezetül és összegezésként: van hát mit tanulnunk Arany Jánostól, közvetve és közvetlenül, és van folytatnivalónk is bőséggel. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS SÜMEGI GYÖRGY ZÁM TIBOR 67
