Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - MŰHELY - Szathmári István: Arany János és a magyar nyelvtudomány

szegyú'jtő, majd tüzetes elemzéssel rendszerező Arany János talán ebben a dolgozatában mutatkozik meg igazán. A sajtó alá rendező joggal jegyezte meg: „ . . . egyes megállapításoktól, magyarázatoktól eltekintve — kiállta a következő század nyelvtudományának kritikáját, s forrásértékűnek számít” (ÖM. XI, 875), én még azt tenném hozzá, hogy bár volna sok — anyagában módszerében, eredményeiben — hasonló feldolgozású értekezésünk!

Azt hiszem, saját költői és prózai művein kívül Arany Jánosnak irodalmi nyelvünk érdekében a legnagyobb tette az volt, hogy egy kissé korábbi műszóval megemen- dálta Madách világirodalmi szintű alkotását, Az ember tragédiáját. Arany egyébként így nyilatkozott egy Madách-hoz küldött levelében saját javítási módjáról: „Engem nem visz rá a lélek, hogy gondolat helyett gondolatot állítsak, mely nem a tied;. . . sok van jegyzeteim közt, hol az én javításom simább, de a te szöveged erősebb. Az ilyeneknél kétszer meggondolom a változtatást... Néhol pedig némi darabosság oly jól áll, hogy sajnálna az ember megválni tőle, mint Bánk bán némely zordságaitól. Mind ezt jó meggondolni a ki javít” (Madách Imre Összes Művei. Sajtó alá rendezte, bevezette és a jegyzeteket írta Halász Gábor, Bp„ 1942. II. 1014—5). Magam kilenc évvel ezelőtt tanulmányoztam Arany javításait és A Tragédia szövegmódosításai és a korabeli irodalmi nyelv című dolgozatomban az elemzés után ilyen eredményre jutottam: „Általában megállapíthatjuk, hogy mind Arany, mind Szász Károly, mind pedig Madách szinte kivétel nélkül a mai nyelvhasználat irányában változtat, azaz a nyelvjárásiastól a köznyelvi, a régiestől az újabb, a szokottól aszokottabb stb. variáns felé.” (It. 1974. 659). Majd ezzel zártam mondanivalómat: „Annyit az előadottak alapján összefoglalásként megállapíthatunk, hogy a magyar irodalmi nyelv normarendszere — kisebb állandóan jelentkező ingadozásokat nem tekintve — szinte teljesen megszilárdult, különösen egy olyan kivételes nyelvérzékű költő ajkán és tollán, mint Arany János” (uo. 662). íme tehát Arany Jánosnak ez a tevékenysége is a ma felé mutat.

Itt jegyzem meg, hogy Arany Jánosnak volt érzéke a nyelv durvább, illetőleg argó jellegő szavai, kifejezései iránt is. Ilyen nyelvi elemekkel él például „Hídavatás” című költeményében, de mint Keresztury Dezső rámutat: a fordítási tevékenységhez „vonz- hatta az a lehetőség is, hogy az újra elfinomodó ízléssel szembefordulva értékesítse nyelvünknek a magas költészetből kizárt nyersebb rétegeit, amelyeket a Shakespeare- fordításokkal kapcsolatban is védelmébe vett” (i.m. 217).

D) Arany — mint már jeleztem többször — a történetiség híve volt, a nyelvi-stilisztikai jelenségek vizsgálatában, megítélésében is. De e tekintetben szintén a realitás talaján állt. Mint emlékeztettem rá, a leíró jellegű dolgozataiban ott is annyira taglalja a történeti hátteret, ahol és amennyire szükséges a leíró rendszerezés és a kivételek megértéséhez—valamiképpen úgy, ahogy az egyetemi reform során a leíró és a történeti nyelvészet „összeházasítását” elképzeljük, csak persze Arany eljárása bizonyítottan sikeres volt, a mienk viszont — legalábbis egyelőre — még bizonytalan. Vannak azonban Aranynak történeti jellegű fejtegetései is. Bár a túlzott etimologizálást hol keményen, csípős éllel, hol tréfásan elítélte, szófejtő dolgozataiban arról tett tanúbizonyságot, hogy ehhez is volt érzéke. Simonyival szemben ma is helytálló érvekkel bizonyította be például, hogy eper szavunk nem származhat a német Erdbeer-bői (ÖM. XI, 532).

Ide iktatom még említett nyelvjárási dolgozatának a kezdő sorait, amelyek mutatják, mennyire felismerte Arany a történeti-összehasonlító módszer jelentőségét: „Nem lehet a magyar nyelvészet körében napról-napra élénkülő mozgalmat öröm nélkül szemlélni. A nyelvészet, mely Révaiig, úgyszólva, bölcsejében volt s ő utána sem fejlett oly arányban, mint a hatalmas kezdet után várni lehetett, mind nagyobb tért foglal el. Amaz önkényes szóboncolás, mely boldog-boldogtalan által, a nyelv múltjának és

66