Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - MŰHELY - Szathmári István: Arany János és a magyar nyelvtudomány

illetőleg szövegben vizsgálja, értékeli. Ezúttal csupán arra utalok, hogy Arany milyen szövegstilisztikai jelenségekkel foglalkozik, természetesen más tárgyú, főként verstani dolgozataiban. Magam egy sajtó alatt lévő munkában a szövegstilisztikai eszközöket két csoportba osztottam: a mondaton túlmutató, Deme László műszavával a mondat beszerkesztését biztosító jelenségekre és a szövegegész szintjén jelentkező stíluseszközökre. Megjegyzem, hogy a funkcionális stilisztika szabályainak megfelelően stíluson egyfelől a hangoztatásban, a lexikális síkon és a grammatikai szerkezetben, továbbá a szerkesztésben jelentkező többletet, a nyelvi közlést kísérő második szólamot értem. Illetőleg másfelől a stílust úgy tekintem, mint a nyelvi anyagraktárnak, továbbá a nyelvhasználati szabályoknak, röviden a nyelvi lehetőségeknek — mint variánsoknak — a felhasználását, közelebbről ezek bizonyos meghatározott célú kiválogatásának és elrendezésének az eredményét. Nos Arany Jánosnál az első szövegstilisztikai csoportba tartozó jelenségek közül a következőkkel kapcsolatban találunk — sokszor lényeges — megjegyzéseket: hangzási szint: rím, alliteráció, mondatfonetikai eszközök (különösen a hangsúly és hanglejtés); a szó- és kifejezéskészlet szintje: szinonimák; alak- és mondattani jelenségek: az aktuális tagolás, hiányos mondatok, bizonyos mondatfajták, parallelizmus; stilisztikai alakzatok: ismétlés, fokozás; — a szöveg egészére kiható stiluseszközök közül pedig ezekről olvashatunk Aranynál: hangzási szint: jó- vagy széphangzás, verstani eszközök (különösen a ritmus, a versmérték, a versforma, a sörfajták stb), refrén; továbbá: egyes ízlésirányok, bizonyos műfajok (különösen a próza és vers elkülönítése, I. ÖM. X, 220—21 stb), stílusrétegek és stílusárnyalatok (tömörség, változatosság stb.)

Hogy milyen mértékben és módon érvényesítette Arany a ma szövegtanként nevezett stúdiumnak és a stilisztikának a szempontjait, azt szemléltetően mutatja a Jókai „Szegény gazdagok” című regényéről írt bírálata, ismertetése, amelyről Németh G. Béla joggal állapítja meg a kritikai kiadás jegyzeteiben: „Jókait a legjobb elbeszélő művésznek, a legkitűnőbb stílusú és nyelvű prózaírónak, a népiesség egy válfaja képviselőjének tartotta Arany” (ÖM. XI, 701), és hogy „A mai kritika, irodalomtörténet (I. Barta János, Sőtér István, Nagy Miklós tanulmányait) általában minden ponton egyetért Arannyal, különösen pedig Jókai elbeszélő művészetét, Jókai és a népmese kapcsolatát illetően.” (ÖM. XI. 703.).

Talán azt említem még meg, hogy Arany — Kosztolányihoz, Karinthyhoz vagy Weöres Sándorhoz és sok mai költőhöz hasonlóan — nem vetette meg a nyelvi játékot, illetőleg a szellemes, humoros vagy éppen csípős stílust. Budenzről és Simonyiról például ezt a leoninust írta: „Oh Budencz, Budencz, magad is már mennyire túl- mensz. Nézd fiadat Simonyit! Elhagya, rád se konyít” (MNy. XIII, 157), Mint Ferenczy Géza megjegyzi: „»Budenzhez« írta Arany 1878-ban következő »akadémiai papírszeletét« (akadémiai ülés alatti rögtönzését): »Igazi vasfejű székely a Bálint: Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int« (9:420). Bálint Gábor ugyanis a török rokonság híve volt, s a maga szenvedélyes módján támadta a finnugor rokonság hirdetőit, Hunfalvyt és Budenz Józsefet is” (Nyr. LXXXI, 394). Végül így játszik Arany az ikes-iktelen formákkal: „Akár /szók, akár iszom, mindig iszok, mikor iszom” (idézi Simonyi: NyF. 28. sz. 53).

C) Csak gyönyörűséggel lehet olvasni a nyelvi rétegek közül Az é-t í-re váltó tájszólásról című, sajnos torzóban maradt dolgozatát (ÖM. XI, 556—64). A leíró nyelvtannal kapcsolatban említett és nagyon a ma felé mutató szinkron módszert ez az értekezés talán még hiánytalanabbul megvalósítja, mint A szórend című. De persze Arany itt is utal a történeti előzményekre és az é, illetőleg /' előfordulását végigveszi az egyes szófajokban, a ragokban és képzőkben, valamint a névszói és igei paradigmákban mindig megjelölve a kivételeket. A nyelvi jelenségre az adatokat minél teljesebben ösz65