Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - MŰHELY - Szathmári István: Arany János és a magyar nyelvtudomány

mint A magyar jelentő mondatról, uo. 583—6). A kommunikáció fontos tényezőit — mint amilyen a hangsúly, az állítás és tagadás vagy tiltás — figyelembevéve írja le az úgynevezett összefoglaló és kirekesztő szórend törvényszerűségeit. Közben—szintén a ma felé mutatva—még ábrát,ahogy ő nevezi :schemát, illetőleg képletet is alkalmaz (7.h. 528, 563), bemutatja például a parancs nyomatékosításának eszközeit, és kiemeli a stílus létrejöttének egyik fontos esetét, amikor tudniillik kérdő-tagadó formát használunk nyomatékos állításra, azaz, ha egy bizonyos grammatikai formával élünk egy másiknak a szerepében. Meg kell jegyeznünk, hogy bár a szövegtan napjainkban ismét előtérbe állította a szórend vizsgálatát, teljesnek mondható szórendleírásunk ma sincs, olyan munkát például, amely egy magyarul tanuló és már jobban tudó külföldit eligazítana szórendünk szabályait illetően, nemigen tudunk kézbe adni. Egyébként, hogy Arany János milyen súlyt fektetett egy-egy nyelvi jelenség teljes számbavételére, azt igazolja a következő megjegyzése: ,,... mennyire kiáltó szükség egybegyűjteni a szókötési árnyalatokat — hová az igeidők használata is tartozik — az összes élő magyar nyelvből; mert csak azok nyomán lehet a tempusokra végérvénnyel határozni” (ÖM. XI, 251).

Aranynak az inkább alaktani jelenségeket tárgyaló dolgozatai közül kiemelem mint tipikusát ,,Az »Aki« az akadémiában” címűt (ÖM. XI, 512—6), jóllehet nem minden állításával érthetünk egyet. Jellemző, hogy először is rendszerszerűen együtt tárgyalja az a mutatószócskát, a határozott névelőt és az aki vonatkozó névmást. Visszatekint az eredetükre, hoz példákat régi íróktól is, de csak annyiban, amennyiben mai jellemzőket, főként helyesírási módjukat megvilágítják. Mint mindig, számos népnyelvi példát említ, ezek — megfelelő körültekintéssel — perdöntőek a számára. Arany sokoldalúságát jelzi, hogy — igen helyesen — a vizsgált elemek kiejtését is tanulmányozta, és ezúttal sem marad el az idegen: francia, angol megfelelőkkel való egybevetés.

Hogy az egyes nyelvtani kategóriák funkcióit is nagy figyelemmel kísérte, mutatja a Magyar részesítő című kis cikke (ÖM, XI, 591). Ebben felsorolja, hogy a mosó melléknévi igenév mi mindent jelenthet. Példával igazolja, hogy lehet az cselekvő személy, a cselekvés helye, továbbá eszköze, valamint anyaga és szenvedő tárgy.

És hogy a jelentésvizsgálathoz is volt érzéke Aranynak, azt többek között a — mai megnevezéssel — jelentéssűrítő összetételnek mondott stíluseszköz találó leírásával igazolja, amikor is Brassaival szemben helyesen megvédi a hattyúnyak, darázsderék típusú, gyakran szóképet, teljes metaforát tartalmazó alakulatokat. (Brassai tudniillik csak a házfedél típusú összetételeket helyesli, amelyeknek a jelentése egyenlő a két tag összegével.). Arany ezt írja: „A képzelem és felindulás nyelvének megvan azon szabadalma, hogy oly viszonyban helyezi a szavakat egymással, mely a nyelvtan szoros és száraz logicája szerint talán gáncsolandónak tetszik ... A hevült képzelem villámsebességgel keresi fel a tárgyat, melyhez valamit például hasonlónak talál, egymás mellé helyezi a két nevet, a nélkül, hogy ráérne a köztük levő viszonyt egész pontossággal kijelölni. így származik a képes kifejezés több fajta trópus”. (ÖM. XI, 238, I. még uo. 234—40).

Egyébként a mondattan és az alaktan területéről Arany még a következő jelenségekről értekezik hasonló módon: az igeidők, az igemódok, a szenvedő szerkezet, az igenevek, egyes névmások, egyes ragok és névutók, továbbá bizonyos kötőszók. (Részletesen I. Ferenczy Géza: Nyr. LXXXII. 133—49.)

B) Arany külön stilisztikai vagy szövegtani jelenséget tárgyaló cikket nemigen írt, de a tárgyalt jelenségek stilisztikai szerepére — mint az eddigiekben is láthattunk — szinte mindig kitér, és a szövegszemlélet is állandóan ott érződik valamennyi nyelvészeti és irodalmi értekezése mögött, tudniillik irodalmi művet mindig az egész felől elindulva elemez, és az egyes jelenségeket sem elszigetelve, hanem az adott műfajban.

64