Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bálint B. András: "Tanító hivatal"
— A huszonöt évből húszat vidéken töltöttem, méghozzá a jó palócok között, ott mindenképp nagyobb a hitoktatás jelentősége, mint Pesten. Sokkal több gyerek vesz részt benne, az iskolai tanulóknak legalább nyolcvan százaléka. Ez országosan nem így van, de odafönt Nógrádban még tartják a hitüket az emberek. A tanítás az iskolában zajlik, templomban csak az elsőáldozásra előkészítő tanfolyamot rendezik. Városban, ugye, más a helyzet. A hatvanas évek elején-közepén olyan nyomás nehezedett a szülőkre, hogy az iskolai hitoktatás szinte egyik évről a másikra megszűnt, mindenki félt beíratni a kislányát vagy a kisfiát. Érdekes, hogy ez nem az ötvenes években, a személyi kultusz idején alakult így, bár akkor is voltak bizonyos retorziók a beíratott gyermekek szüleivel szemben. Ötvenhat után ugrásszerűen megnőtt a hitoktatásra jelentkezők száma, s ez nem vetett jó fényt a materialista szellemű közoktatásra; valamit tenni kellett. A módszerek mindenütt mások voltak. Hallottam esetet, hogy az igazgató nem is hirdette meg a törvényesen előírt hittanbeíratási napot. Máshol meghirdették ugyan, de ott ült valamelyik politikailag megbízható tanár, s olyasmivel igyekezett lebeszélni a szülőket, hogy a továbbtanulás szempontjából ez nagy hátrány lehet. Sokan bedőltek. Falun is előfordult, hogy a téesz dolgozóinak egésznapos munkát adtak a hittanbeiratás napján, és óránként jelentkezniük kellett az irodán. Ahol én szolgáltam, ott is megesett, hogy az iskola jelentette az állami gazdaság vezetőinek, ki íratta be a gyermekét, a párttitkár meg igyekezett rávenni a szülőket, hogy érvénytelenítsék a beíratást. A férfiak általában az asszonyokra hárították a felelősséget, az asszonyok viszont, buzgó katolikusok, nem engedtek. Az egyik hittanosom édesapja elég magas rangú katonatiszt volt, párttag, előzetesen nem is tudott róla, hogy a kisfiát az asszony beíratta. A gyerek egyébként sok-sok meddőségi vizsgálat meg kezelés után jött világra, mindketten nagyon várták. A feleség megmondta: ha a férjének nem tetszik, hogy ő vallásosan neveli a gyereket, el is mehet. A tiszt őszintén beszámolt a felettesének, mint áll a helyzet, nem is szóltak neki semmit, belátták, hogy a család egysége a legfontosabb. De nem mindenütt voltak ilyen toleránsak. Az óvodai dolgozókat például erősen megfélemlítették, sírva jöttek hozzám, hogy mit tegyenek; Nem az óvónők, hanem a konyhalányok meg a szárazdadák. Természetesen, aki mégis beíratta a gyermekét, annak nem lett semmi baja, hiába volt a fenyegetőzés ... Ha egyszer az állam magánügynek tekinti a vallásgyakorlást, miért kér statisztikát a hittanosokról? Mert ez az egésznek a rákfenéje: a bürokrácia. Az iskolavezetést letolják, ha egyik évben több a hittanos, mint az előzőben volt; nevetséges, de itt is, mint a gazdaságban, az oly sokat kárhoztatott bázis-szemlélet a mérvadó. így aztán a templomi oktatásra került a hangsúly, ott senki nem nézi, ki jár, a gyerekeket sem piszkálják a tanárok, a szülőt sem, mindenki elégedett lehet. Csak . .. veszítettünk egy csatát, kiszorultunk egy fontos területről, legalábbis a városokban. — Kihez hasonlít az ember lelke? — kérdezte a tisztelendő úr a következő órán. — Az ember lelke Istenhez hasonlít. — Miben hasonlít a lelkünk Istenhez? — Lelkünk abban hasonlít Istenhez, hogy értelme és szabad akarata van. Egy júniusi délelőtt, a hittanbeiratás napján beültem a kerület egyik általános iskolájának tanári szobájába. Ketten jöttek mindössze, az ügyeletes pedagógus — a direktor egyik helyettese — lelkiismeretesen beírta őket. — S ketten fognak hitoktatásra járni? — Dehogy fognak. Mi beküldjük a jelentkezési ívet a kerületi tanács művelődési osztályára, ők majd javasolják a plébánosnak, hogy irányítsa át a nebulókat a templomi csoportba. így megoldódik a gond. — S ha most netán egyszerre jönne harminc szülő? 27
