Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bálint B. András: "Tanító hivatal"
— Beírnám őket. Nem dicsérnének meg, de voltaképp nem én tehetek róla. — Kifejthet propagandát a lelkész a hittanbeíratás érdekében? — A szószékről, istentiszteleten, igen. De tilos házról házra járnia és agitálni. — Miért? — Fogalmam sincs. Tilos. Ennek ellenére van olyan község, ahol a harangozó vagy a takarítónő agitált. Húsz forintot kapott a paptól minden jelentkező után. — Nem nagy összeg. — Tíz éve, amikor az eset történt, még többet ért. — Mit tennének, ha valamelyik felekezet lelkésze — esetleg mindegyikük — bejelentené, hogy az iskolában szeretne jelentkezőket toborozni. Tehát bejönne valamelyik nagyszünetben és... — Ember, hol él maga? Szólnánk a tanácson, s az illetőt vagy az illetőket szépen eligazítanák. A pap csak a templomban toborozhat. A kerületben összesen tízen jelentkeztek iskolai vallásoktatásra; közülük hárman a helybéli református tiszteletes fiai. De természetesen nekik is azt javasolták, hogy odahaza vagy a templomban tanuljanak az édesapjuktól ... A központi plébániához hivatalosan 16 ezer katolikus tartozik. 1978-ban összesen 800-an hallgatták végig a vasárnaponként megtartott hat szentmisét, 80-ban már csaknem 3000-en. A fejlődés oka: új templom igazgató és új káplán került az egyházközség élére, akiknek felkészültsége, mozgékonysága messze meghaladja az elődökét. Azelőtt ebben a körzetben gyakorlatilag nem volt hittanos, most a százat is meghaladja a számuk. — De aki beiratkozik, biztos, hogy kitart, s biztos, hogy komolyan veszi a hittant — állítja a káplán, Csemő Sándor. — Szerintem a srácok is szívesebben jönnek a templomba, itt nem kell tartaniuk a tanárok vagy hitetlen társaik gúnyolódásától. Felszabadulnak. — Helyeselné, ha bevezetnék a kötelező hitoktatást? — Nem. Először is kevés a pap, nem bírnának azzal a rengeteg gyerekkel. Másodszor meg: a hit szabad választás tárgya, nem lehet senkit kötelezni a vallástanulásra. A kényszerű kötelesség épp az ellenkező hatást váltaná ki. — Magyart, fizikát, matematikát is kötelező tanulni. — A hit, az más, nem kizárólag tudomány. Több is, kevesebb is annál. Akinek igénye van rá, tanulja, de akitől távol áll, inkább ne foglalkozzék vele. Meghallgatom a gimnazisták csütörtök esti óráját. Tizennyolcán jöttek el, tizenkét lány és hat fiú. A foglalkozás imával kezdődik, amit — teljesen szabadon — egy csinos leány mond. A káplán rövid bevezetőt tart a hit szerepéről a modern világban, a fiatalok néha közbeszólnak, kérdeznek, nevetgélnek. Eljutnak odáig, hogy az ember elemi szükséglete a hit — nem feltétlenül Istenben, de valamiben. Kicsit vulgáris kérdezz- felelek alakul ki arról, vajon a kommunistáknak az osztálynélküli társadalom eljövetelébe vetett bizodalma is hitnek minősül-e, aztán úgy döntenek, hogy igen. Végül a hitélet közösségi voltára terelődik a szó, a pap Veres Péter egyik írását citálja ezzel kapcsolatban. Kissé meglepődöm: a tizennyolc fiatal közül — akad egy-két egyetemista is — senki nem tudja, ki volt Veres Péter. Egy szemüveges fiú bedobja, hogy ő most a külügyminiszter, de rögtön kiderül, hogy a nevét két s-sel író külkereskedelmi miniszterre gondolt. A káplán szégyenkezik, pedig a hittanosok műveletlensége nem az ő lelkén szárad. — Mi a különbség a filozófia és a vallás között? —teszi föl a következő kérdést. 28
