Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - MŰHELY - Szathmári István: Arany János és a magyar nyelvtudomány
MŰHELY SZATHMÁRI ISTVÁN ARANY DÁNOS ÉS A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY 1. Németh G. Béla — a ma felől visszatekintve Arany János költői pályájára — a következőket állapítja meg Az el nem ért bizonyosság. Elemzések. Arany lírájának első szakaszából című tanulmánygyűjtemény (ßp., 1972.) előszavában (7): „Arany epikai törekvéseinek korszerűségéről sok vita folyt, kivált 1849 utáni törekvéseiről. Akármiként válaszoltak is azonban a kérdezők, abban megegyeztek, hogy oly irodalmi jelenség áll itt előttünk, amely lezárása volt egy fejlődésmenetnek . . . Arany János lírája azonban nem lezárás. Vagy ha az, épp annyira folytatás, átformálás és kezdeményezés is. Ez a líra nemcsak hogy szervesen illeszkedett bele a magyar líra változásrendjébe, nemcsak hogy fontos láncszeme volt annak, de egyszersmind egy döntő fordulópontja is. Egyetlen Arany-verset sem lehet összetéveszteni elődei műveivel, vagy elődei életművébe besorolni. Sok elődjétől tanult, de egyiket sem követte. Ő meg viszont szinte minden utódjára hatott. . Talán nem is egészen reális, ennélfogva túl merész és szokatlan a párhuzam, mégis azt mondom: Arany János — a mai, szélesebb értelemben vett nyelvtudomány felől nézve — nyelvünk működésében olyan jelenségeket látott meg, írt le és nemegyszer rendszerezett, továbbá olyan megjegyzéseket tett a magyar nyelv, benne irodalmi nyelvünk és szépirodalmi stílusunk alakulására és alakítására vonatkozólag, ami lírájához hasonlóan szintén nem lezárás volt, hanem nyitás, nyitás a későbbiek, sőt a ma, illetőleg bizonyos fokig a holnap felé. És ebben szintén nem kis mértékben megmutatkozik Arany János nagysága, időszerűsége . . . 2. Mint ismeretes, Arany nem tartotta magát tudósnak, nyelvtudósnak. így nyilatkozott többek között, amikor Mátyás Flórián Nyelvtörténeti szótárának II. füzetéről értekezett: „ .. . bár szaktudósnak e sorok írója magát nem tartja, vagy kilenc évig ő is forgatta nyelvemlékeinket s régibb íróinkat, nagy részöket el is olvasta, legalább a mi nyomtatva megjelent; és így ha talán nem ért is, de sejt a dologhoz valamit”. (Arany János Összes Müvei. Kritikai kiadás XI. Szerk. Keresztury Dezső, sajtó alá rendezte Németh G. Béla. Bp., 1968. 566.) Való igaz, hogy az irodalmunk történetét ismerők napjainkig költőként tartják számon, és a nyelvtudomány is csak nagyon ritkán hivatkozik eredményeire. Pedig már saját kora látta benne a tudóst. Csengery Antal például ezt írta Gyulai Pálnak 1860 augusztusában, amikor Arany azon töprengett, hogy elvállalja-e a Szépirodalmi Figyelő szerkesztését: „Aranyban roppant hatású irodalmi központot nyerünk irodalmunk székhelyén, s lapja által azon kényszerűségbe lesz hozva, hogy elmondja lassanként nézeteit.” (idézi Gelencsér Károly: Arany János folyóiratai. Bp., 1936. 8.). Simonyi Zsigmond meg a következőt jegyezte meg Aranynak „Az »Aki« az akadémiában” című cikkével kapcsolatban 1916-ban: „Ez a remek kis értekezés igazán perdöntő, benne Arany a szófejtésben túltett a nyelvészeken” (Nyr. XLV, 3.). De igazában most ismerjük — ismerhetjük — fel Arany nyelvészeti jellegű írásainak a jelentőségét, mert ha ez irányú munkásságával rendszeresen nem fogta is át a teljes nyelvtudományt, kezdeményezései, részösszefoglalásai, alkalmi megnyilat58
