Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Ármós Erzsébet: Családi kényszerpályák
ként, mert a házaknál fáztam eleget. A 87 esztendős Eszti néni fegyelmezettebb, teherbíróbb nálam. Derűsen, szívesen lát vendégül hideg, rideg, kifejezetten barátságtalan,, takarításra vágyakozó házában, valahol a tanyavilágban. Eszti néni egyedül él, két gyereke van. Az egyik a közeli, a másik a távolabbi nagyközségben él. Azelőtt hetente jöttek a gyerekek, most, hogy egyre inkább rájuk szorul, kevesebbet. — Pedig nyolc napja tartogatom a káposzta torzsáját a fiamnak, mindig annyira szerette — a nagy konyhaasztal közepén három káposztatorzsa várja a hűtlen fiút. — Jó fiaim vannak, hol az egyik hoz tejet, hol a másik egy kis eleséget a tyúkoknak. Forintot nem adnak, de nincs is reá szükségem. A járandóságom 1608 forint. Éltem jobb módban is, igaz. Én kilenc, az uram ugyanannyi hold földdel házasodott. így besoroltak bennünket kuláknak. Pedig már az uram sem élt, meghalt negyvenhétben, így én vonultam be a Rákosi-klubba. Karácsonyra azért hazaengedtek. Nem is lehetett állatorvos a fiam. így lettek parasztok. Mindig úgy sietnek. Folytonosan azt hallom, megyek édesanyám, mert itt csak lopom az időt. Gondoltam, ha a gyerekeimnek a sok munka miatt nehézség kijárni hozzám, veszek ide egy albérlőt. Kedvesem, én nagyon nagyot csalódtam. Mert ő nem szeret beszélgetni énvelem. Pedig igyekszem alkalmazkodni hozzá. Külön épületben vagyunk, nem zavarjuk egymást, igazán nem bántottam soha. Én húsz éve tökéletesen egyedül éltem itt a tanyán, csak a rádió szólt, mert villanyom nincs, meg a tyúkok kotkodáját hallgathattam. Ha valaha bántottam embert, elszoktam én már attól is. Azért nem adom fel, megpróbálom megszerettetni magam ezzel a fiatalasszonnyal. Lehet, hogy nagy bánata van. Főztem finom savanyúkrumpli- levest, majd azt is adok neki. Minden héten majd adok neki valamit, merthogy hetente egyszer főzök. Frici bácsi a maga hetven évéhez képest eléggé elfoglalt ember. Van egy borjú, két anyakoca, 12 malac, 22 tyúk, két macska, egy kutya és tizenkét galamb a tanyáján. Egyedül él a világban, testvérei mind meghaltak, asszonyt nem hozott a házhoz, mert úgysem talált volna jót, olyat, aki ne szekálta volna az anyját, így maradt magára öreg korára. — Sok a rongy ember — ad hangot közérzetének Frici bácsi. Jobb is nekik, hogy messze vagyok tőlük, mert amiket hallani, némelyiküknek vasvillával mennék. Hogy meg ne bolonduljak, vagy a rádió, vagy a tévé ugat, néha áldom a sorsom, hogy kicsit kiszakadtam ebből a keserű világból. Még az egy könyv, amit az ember lelke szívesen befogad. Legutoljára Thomas Manntól olvastam egy könyvet, a címét elfelejtettem. Úgy gondolom, valami csak ragad az emberre, ha más nem, piszok. Piszmogok, kínlódok itt, mint hala szárazon, és életem legnagyobb eredményének azt tartom, hogy megtanultam vén fejjel palacsintát sütni. Mert a meleg étel, az a legfontosabb. Etelka néni viszont, legalább tíz kilométerre Frici bácsi tanyájától azt főzi, amit a kiskutya szeret. Legtöbbször mákos tésztát. Érthető, amióta összeveszett örök időre a testvérnénjével, azóta a kutya az egyetlen társa. — Szegények voltunk, de tizenketten voltunk testvérek. Ketten maradtunk meg. Nekem sajnos mindhárom saját gyerekem meghalt, de még a mostohák is elmentek tüdőgyulladásban. 82-ik évemben jártam, amikor négy éve beteg lettem, a testvérem elvitt a szomszédos tanyájára, mert azt hitte, meghalok. Elvittünk mindent innen, ami értékes. Nekem nem egy-két kiló van lisztből, cukorból, miegymásból, mint neki, hanem tíz, azt mind elvittük, azt felélte egész télen, míg nála betegeskedtem. Mikor látta, hogy nem halok meg, azt mondta, jobb ha visszaköltözöm. Én is úgy gondoltam. De nem adta vissza a jó alsóneműimet, csak a köznapiakat. Mert ő csak inni szeret. A kávét is rummal issza. Etelka néni nénje nem a tanyájához viszonylag közel — másfél kilométerre levő — vegyes boltban szerzi be a rumot, mert ott nincs. Van viszont — s ez a bolt teljes 55
