Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Ármós Erzsébet: Családi kényszerpályák

meszes kezét érintsem. A fiatalabb férfi biccent a fejével, s indul az udvari kúthoz, mosakodni.

— Kávé van? — kérdi F. az asszonyt. F.-né egy kétdecis pohár kávét nyújt férje felé. Nem állhatom meg, megkérdezem, mennyi kávét iszik naponta.

— Úgy egy litert — hangzik a válasz.

Azt a munkát, életmódot, ahogyan az F. házaspár évtizedek óta él, tényleg nem lehet kibírni, csak egy liter kávéval. Korán kelnek, későn fekszenek. Pékek mindketten. Ha reggelesek, egykor kelnek, mert két órakor kezdés a pékségben. 11—12 óra körül hazaérnek. Az asszony főz, mos, a családnak — Piroskának — segít. A férfi elindul, építeni Piroska házát. A Pali fiúé lassan már készen van, két unoka szaladgál majd benne. Este hat órakor lefekszenek, csak az a baj, hogy rossz alvók, így általában nem hét órát alszanak naponta, hanem kettőt-hármat.

— Délutános műszakba jobban szeretek járni, mert csak délután háromtól este 11—12-ig dolgozom, így többet tudok itthon elvégezni — mondja F.-né.

Rövidesen költöznek Paliék a háztól — övék a szülői ház egyik szobája. Piroskáék házán a tetőtérbeépítés folyik. Az alsó szint négy szobája, konyhája, étkezője, fürdőszobája nagyjából kész.

— Egyelőre nemigen van alkalom arra, hogy nappal pihenjünk — magyarázza F.-né. — Mindig nagy a zaj.

A két sovány, törékeny ember ül egymás mellett, hátukat a hófehér sparherdnak vetik. Bejön Piroska magyar férje — Pali is magyar lányt vett feleségül — s leül közénk. Felesége szó nélkül nyújtja felé a kávét. A két férfi hallgatja egy ideig F.-né emlékezéseit, aztán a fiatalabb elsomfordál.

— Képzelje el — csodálkozik magán F.-né — cigány vagyok, s kijártam a nyolc osztályt. Az uramnak csak négy iskolája van, de nem ő tehet róla. Mindig okos ember volt, jól is tanult. Az én szüleim napszámba jártak, anyám mosott, tollat válogatott, de apám, anyám azon volt, hogy kijárjam az iskolát. Az uram apja-anyja cselédkedett. Szegénynek az apja odaveszett a háborúban. Az anyja csak akkor ment újra férjhez, mikor felnevelte a három gyereket. Mi egy homokba játszottunk az urammal, pici gyerekkorunktól kezdve együtt voltunk, igazi szerelmi házasság volt a miénk. Mi akkor is bizakodtunk, amikor kukoricakásán éltünk. Felépítettük két kezünkkel a házat, a fiunk technikus, a lány már mérlegképes könyvelői iskolába készül. Mindkét gyermekünket kíméltük, csak a tanulás volt a dolguk. Az uram világéletében zenélni szeretett volna, de a több pénzért, a gyerekek házáért, hogy ne lássanak szükséget, arról is lemondott. Mióta a 12 ezer forintot megkeressük ketten havonta, azóta szótlanabb lett.

A három család élelmezését kizárólag F. és F.-né fizeti évek óta. A gyerekek a legszükségesebb ruházkodáson kívül minden fillért a lakásra tettek félre. A fiúnak ott áll a szülői ház portáján a Dacia.

— Elégedett vagyok, igen. — F.-né föláll, arrébb teszi tíz centivel a mosófazekat a tűzhelyen. — Tavaly már nyaralni is voltunk. Egy napra elvittek bennünket a Balatonra. Nekem igazából csak egy nagy vágyam van. Szeretnék elmenni színházba, mert még sosem voltam. Moziban már voltam, még egészen fiatal házasok voltunk, amikor az urammal elmentünk egy moziba. Igenis elégedett vagyok — ismétli, s egészen váratlanul elönti szemét, arcát a könny. S hogy a kötény sarka csak fokozza a könnypatakot, kiszalad a kúthoz, hadd hűsítse a kút hideg vize indulatait.

— Látja milyen bolond az ember — jön vissza nevetve — a jódolgán is csak sír.

Piroska megígéri az anyjának, hogy elviszik Kecskemétre, a színházba.

F.-éknél jártamkor még ragyogott a tavaszi nap, másnap hideg eső kísért végig néhány lajosmizsei öreg tanyán. A következő napokban sem lett emberibb az idő, lajos- mizsei szállásomon inkább szagoltam a rendetlenkedő olajkályha bűzös szagát esten54