Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - DOKUMENTUM - Füzi László: Feljegyzések a századforduló idejéből: elöljáró sorok Németh József Naplójához
A több irányban megmutatkozó hajlam Németh Józsefnél a tanári munkában találta meg érvényesülését: egy idő után nem is akart más lenni, mint tanár. Életelve, alapos képzettsége is segítette tanári munkájában. Németül, franciául, olaszul, angolul, spanyolul olvasott, földrajzi, történelmi tudása a rá emlékezők szerint lenyűgöző volt. Az önmaga számára kialakított harmonikus életrend a századelőn még a tanári munka természetes jellemzője lehetett... Messzire vezetne, ha Németh József életútjának, tanári pályájának alakulását a nagybányai évek után is követnénk. Itt csak a legszükségesebbekre szorítkozhatunk. Nagybányáról — ahogy erről még Napló ja is tudósít — 1903-ban Szolnokra, onnét pedig Budapestre került. Tanári tevékenysége — erről Németh László is beszél — tulajdonképpen itt, a Toldy-reálban bontakozott ki. „Ennek az iskolának olyan tanári kara volt, amelyet ma egy-egy vidéki fakultásra is nehéz összeszedni” — írta Németh László. Németh József ebben az iskolában lett tudós tanárrá, alakja ezektől az évektől vonzza magához az eszményítő fényt. Mert eszményítéssel találkozunk akkor is, ha Németh László írásait olvassuk vele kapcsolatban, és akkor is, ha mások visszaemlékezéseivel találkozunk. Életének tragédiája, hogy amikorra helyét végérvényesen megtalálta, szétesett az a rend, amelynek életét alárendelte. Az első világháborúban népfelkelő hadnagyként harcolt, 1915 februárjában fogságba esett, hét évet töltött Szibériában. Mikorra hazakerült, addigra az ország a forradalmakon és Trianonon is átesett. Érthető hát, ha a hazatérése után már nehezen találta helyét. 1931-ben vonult nyugdíjba. Ekkor írta meg a hadifogságára való visszaemlékezését is, Hét év címmel . .. Még megérte a második világháború végét, 1 946 tavaszán halt meg. Ekkor írta Németh László: „ . . .az utolsó hónapjait szépen élte le az ő Szilasában, az akkor még egészében meglevő családban, amely a hisztérikus feleség és az egyszál, kissé idegen fiú mellett mindig az igazi családja maradt. A teste is oda került a Németh család sírboltjába, az ecetfás, sárgaliliomos temetőbe, apja, anyja, bátyja és sógornője teste mellé. Olyan jó nem volt a közlekedés, hogy a sürgöny után a temetésre odaérjek. De nem is volt értelme. Emlékezetemben van a síremléke. Egy ember, aki nem nagyon szeretett, de nem is akadályozott meg benne, hogy szeressem s tiszteljem.” * ^ * Jogosan merülhet fel a kérdés: a Napló közreadása — azon túl, hogy a századelő fontos dokumentumaként olvashatjuk — segíti-e a Németh László-i világ megismerését? Másképpen fogalmazva meg a kérdést: az irodalomtörténet használhatja-e forrásaként Németh József Naplóját? Minden bizonnyal káros lenne, ha Németh László művét csak a Napló mutatta nézőpontból szemlélnénk. Ismerjük Jung tételét, amely természetesen nemcsak a költőre igaz, hanem valamennyi alkotóművészre: „A költői alkotás feltételeit, anyagát és egyéni felhasználását persze vissza lehet vezetni például a költőnek szüleihez való kapcsolatára, de ebből semmivel sem jutunk közelebb művészetének megértéséhez”. S igaza is van ennek a tételnek: a leszűkítő életrajzi vagy pszichológiai elemzés éppen a műalkotás mibenlétéről mondja a legkevesebbet, hiszen — ugyancsak Jung szavaival — „az analízisnek ez a formája a műalkotást olyan általánosan emberi pszichológia alapján mutatja be, amelyből a műalkotáson kívül még minden más is létrejöhet.” Arra pedig végképp alkalmatlan a megismert szöveg, hogy általa a sajátos Németh László-i gondclatrendszert a maga összetettségében és bonyolultságában akár csak megközelítsük is. Genetikusán s leegyszerűsítve látnánk azt a művet, amely önmagában is gazdag organizmus s így más törvények érvényesülését is mutatja. Mindezek ellenére kísérletet teszünk bizonyos sajátosságok érvényesülésének megmutatására. Az alkatban való gondolkodás ugyanis meghatározó jelentő70
