Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - DOKUMENTUM - Füzi László: Feljegyzések a századforduló idejéből: elöljáró sorok Németh József Naplójához
mét hirdette, s ennek kapcsán személyes ambícióját is megfogalmazta. Ez az ambíció a többnemzetiségű Nagybányán erőteljesen érvényesülhetett. „Egy tősgyökeres magyar város engem hamar elpusztított volna, mert ambíciómnak megfelelő tér nem nyílik. Míg itt, ha csak 1—2 román ifjút veszek ki az agitátorok karmai közül, s nyerek meg az állameszmének, ki leszek elégítve” — írja az egyik feljegyzésben. A történeti, politikai kérdésekkel kapcsolatos feljegyzések fontos részei a Naplónak, ám ezeknél is érdekesebbek azok a töprengések, amelyekben Németh József önmaga helyét, szerepét kutatja. Abból, amit a társaságbeli kapcsolatairól, vagy akár házasságáról ír, abból az is kiderül, hogy gondolkodása egészében csak a Napló lapjain mutatkozik meg. Ezért is rejthette a Naplót felesége elől, bár nem nehéz észrevennünk azt sem, hogy írásakor az „utókorra” is gondolt. Mindezzel együtt: „elrejtett gondolkodása”, sajátos mentalitása árulkodóbban beszél arról a korról, melyben ez a Napló íródott, mint a közvetlen történeti adatok. S ha ez így van, az Németh József kivételes önelemző hajlamának és őszinteségének is tulajdonítható. A kiegyensúlyozottságot, magabiztosságot hirdető életelvek mögött ugyanis elfojtott feszültségek érződnek. Érdemes pár sajátosságot sorra venni: házasságát tervezi, de már az esküvő előtt döntése elhibázottságán gondolkodik; tudományos terveit újabb és újabb vázlatokban rögzíti — így tanulmányokat tervez a nemzetiségi kérdésről, aztán Thökölyről, Rákócziról, Mátyásról, a honfoglalókról, Szent Istvánról —, de ezeket a tanulmányokat nem írja meg, s végül a tudósi törekvések helyett a tanári munkában találja meg a maga örömét. Egyik jegyzetében sorra veszi valamikori elképzeléseit. Romantikus túlzással második Petőfinek, majd a kereszténység támadójának képzelte magát, tanárjelöltként pedig történész akart lenni. Törekvéseit, terveit azonban sorra elfojtotta magában. A tervek megvalósulatlanságával ő maga is szembenézett: „Most belenyugszom, ha nem leszek a világ, sőt akár a hazai történelem nagy alakja sem, hanem csak egyszerű munkás méh, aki családjának élve sohasem téveszti szem elől hazáját, az emberiség általános erényeit. így aztán rendes munkáim végzése után, ha marad kedv és idő, akkor még a hazai történetből, a jelen korból olvasgatok egyet-mást. Hogy alkotok-e valamit, azt majd e lapokon látni fogjuk” — írja 1900. február 15-i jegyzetében. A tervekkel — s tegyük hozzá: számos más hajlandóságával — való leszámolást aligha magyarázhatjuk mással, mint azzal, hogy a kornak megfelelő magatartást kereste, s azon az eszményen, melyet önmaga számára kialakított, nem tudott — s talán nem is akart — túllépni. Németh László pontosan fogalmazott, amikor apja magatartását jellemezte: „...magának a kornak is volt a reformkor s a deáki, Arany János-i idők emlékeit leszűrt képe a jellemről, amelyhez az annyira mássá vált századvégen egy-egy jobb értelmiségi, főként tanár, író idomítani próbálta magát. Ebbe nőtt bele ő is, a szilasi parasztfiú”. A biztosnak hitt eszmény mögött állandónak, szilárdnak vélt világ állt, ezért aligha tűnhetett fel bárkinek is az, hogy ez a szerep miképpen korlátozta egy-egy ember hajlandóságát. S szinte természetes, hogy az önmagát a társadalom elvárása szerint korlátozó egyéniség a magánéletébe, házasságába plántálta át azokat a feszültségeket, melyekről a társadalomnak még csak tudomása sem lehetett. „Nem eredményre tört, hanem harmóniára” — írta Németh László, s ha helytálló ez a jellemzés, akkor a harmónia egy kor képe volt önmagáról... A napi híreknek, a házastársi veszekedéseknek, iskolai történeteknek a leírását voltaképpen a harmónia álarca mögé rejtőző feszültséggócok feltárása teszi hitelessé. A magánélet szférájával ma még alig foglalkoznak a történeti elemzések, forrásokat is alig ismerünk ezzel kapcsolatban — Németh József Napló ja ezért is fontos kordokumentum. Juhász Gyula Orbán lelke című kisregényének párját láthatjuk benne — természetesen más színekkel, kontúrokkal... 69
