Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 7. szám - Kovács István: "Kultúrájában él az ember": beszélgetés Ryszard Kapuścińskival

Ezek azok a dolgok, amelyek egyre sorsdöntőbbek a világban. Nem véletlen, hogy a megvalósulandónak mondott társadalom új típusát a világban információs társadalomnak nevezik. Tehát hirtelenjében támad egy olyan tényező, mint az információ, olyasmi, ami valamiképpen behatárolja az adott társadalom kultúráját. De máris felvetődik a kérdés; mi az információ? Miként győződhetünk meg arról, hogy a szóban forgó információ valós igazságot tartalmaz? Ezek a kérdések voltak azok, amelyek engem mindig is foglalkoztattak, izgalommal töltöttek el. Számomra: az információ nemcsak számadatokból, nemcsak puszta közgazdasági vagy politikai tényekből, adalékokból áll. Számomra az információ fogalmába az emberek közérzete is belefér. Annak megérzése, hogy az emberek elégedettek-e helyzetükkel. Az, hogy a város, az utca, az otthon klímája elégedettséget, örömet sugall-e, számomra információ. Vagy hogy a pozitív közgazdasági mutatók ellenére, miért nyomott mégis az emberek hangulata, mi elégedetlenségük, hiányérzetük forrása. Én ezekről igyekeztem írni.

— A nyugat-európai — részben — „jóléti terrorizmus” jelezheti azt, hogy a viszonylagos gazdasági jólét még nem jelenti automatikusan az emberi pszichikum pozitív feltöltődését. Az ember több anyagi elégedettségénél. E jólét egy részét talán fel kellene, ki kellene cserélni valami mással, ahhoz, hogy igazán jól érezhesse magát az ember... Ezt a valami mást a terrorizmus extrém módon jelzi.

— A terrorizmus bizonyos társadalmi körülmények között a patológia körébe tartozik, de a patológia szervi bajt jelöl. A terrorizmus olyan társadalmi patológia, amely bizonyos elégedetlenséget, csalódottságot fejez ki. A terrorizmus egyéni szembefordulás a fennálló renddel, de az egyéni szembefordulás is csak akkor lehet eredményes, ha össztársadalmi jellege van. Érdemes destruktív erejének okán elgondolkodni. Elkerülhetetlenül fel kell tenni a kérdést, mi szülte, mi táplálja a terrorizmust, hol támadt fel, mi tartja életben. És mi rejlik a terrorizmus mögött. Én többször írtam a föntebb fölvetett kérdésekről, mivel igyekeztem eljutni a terrorizmus forrásához. Több embert ismertem, akiket terroristának tartottak, közülük nem egyet, mint terroristát öltek meg. Igyekeztem felfedni, hogy a kérdéses személyiség miért vállalta a magatartásnak ezt a formáját. Mert túlzott leegyszerűsítésnek érzem azt, amikor, mint olyanokról beszélnek róluk, akiknek cselekedetét anyagi vagy más hasonló „földi” célok motiválták ... A terrorizmus végül is olyan kórtan, amely arra kellene késztessen bennünket, hogy kritikával közelítsünk, kritikával elemezzünk bizonyos társadalmi jelenségeket, problémákat. Csak így fedhetjük fel a terrorizmus valós okait.

— Az Ön riportjaiban, könyveiben fellépő katonák mindig ijesztően durvák, brutálisak. Jóllehet Ön mégis a katonáknak köszönheti az életét. Hiszen, amikor géppisztolyuk elé került, ők voltak, akik mégsem húzták meg a ravaszt. Hogyan menekült meg többször is? Ön volt rokonszenves a katonáknak vagy mégiscsak akadnak rokonszenves katonák is? Alert az, aki Önt életben hagyta, biztos, hogy rokonszenves Önnek . . .

— Olyan témakört, történetsort érint a kérdése, amelyet éppenséggel a közeljövőben szándékozom megírni, következő könyvemben, amelynek címe feltehetően így hangzik majd: Az arc lefegyverzése. Ha az ember drámaian éles helyzetbe kerül, akkor a hatalom, a rend vagy az álrend képviselője mindig fenyegető, borús, szigorú vagyis ijesztő arccal fordul feléje. De ez is csak póz, amely bizonytalanságok egész sorát álcázza. Azok szorulnak leginkább álcázásra, akiket mások elpusztítására vagy arra nevelnek, hogy hatalmukkal mások fölött terpeszkedjenek. Az ilyen embereket vak

[ölettel itatják át, s azt sulykolják beléjük, hogy a körülöttük levők mind az ő vérüket, életüket akarják. Csak így lehet közönséges halandót arra kényszeríteni, hogy szemrebbenés nélkül öljön. Be kell neki beszélni, hogy a vele szemben álló embertársa

47