Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Kovács István: "Kultúrájában él az ember": beszélgetés Ryszard Kapuścińskival
a maga lehengerlő tehetségével és költői teljesítményével letaglózta a XIX. századi lengyel költészetet, úgy lépett Majakovszkij is a szocialista költészet csúcsára. Mindenkit beárnyékolt. . . így én is abbahagytam a versírást, de a kényszerűen elvetélt költőből azért csak maradt bennem valami. Valamilyen erecske, forrás, ami alig észrevehetően sodort oda, hogy ismét tollat fogjak .. . — Mi ösztökélte ismét az írásra, de immáron nem a versírásra? ... Egy bizonyos elégedetlenség, hiányérzet... Hosszú éveken át a lengyel távirati iroda sajtótudósítója voltam. Elsősorban a harmadik világ országait jártam . . . — Mettől fogva? Először 1956-ban indultam el... Összesen közel harminc évet töltöttem külföldön, s életem másfél évtizedét a harmadik világ országaiban. A harminc év utazgatás egyben nap mint nap robotot is jelentett. .. Mert mindent összevetve, nem különösebben irigylésreméltó a sajtótudósító sorsa. Mindennap írni kell valamit, hosszabb-rövidebb szöveget, s a szövegbe ágyazott hírt, tudósítási anyagot, információt össze kell gyűjteni, meg kell vagy be kell szerezni... Nem mondom, győztem leadható anyaggal. Nem egy olyan esemény volt, amelyről a világ eredendően az én híradásomból szerzett tudomást. De idővel rá kellett jönnöm, hogy az, amit a világ különféle szegleteiből rövidhírként, közleményként, információként, tudósításként leadok, hogy így vagy úgy nyomtatásban megjelenjék, az voltaképpen mind semmitmondó laposság, lényegtelen semmiség; egy nagy nulla. Hosszabb-rövidebb időre hazatérve azt írtam meg, amit tudósítóként elmulasztottam megírni... És az így támadt elégedetlenség, hiányérzet légkörében egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy nem azt továbbítom tudósítóként az olvasónak, amit voltaképpen a tudomására szeretnék hozni. Az igazi tényeket. De ezzel egyidejűleg szembe kellett néznem azzal a kérdéssel, meghatározással; mi is voltaképpen a tény, mi a tényirodalom? A köztudatban ugyanis a tény nem más, mint időben és térben pontosan körülhatárolt esemény. Rendszerint valamiféle politikai helyzetet jelző esemény; államfői látogatás egy másik államban; egy ország hadserege megtámadja a szomszédos országot; ilyen vagy olyan társadalmi, gazdasági esemény, tény következik be. . . . Én azonban arra a meggyőződésre jutottam, hogy az általam tudósított államfői látogatások, fegyveres támadások, társadalmi események stb., az égvilágon semmit, semmiféle lényeges és valóságos tudnivalót nem közölnek a világról. El kell gondolkodnunk azon, mi lenne a lényeges tudnivaló .. . s mindenekelőtt; mi a tény? A felelet szerfelett egyszerűnek tetszhet. Számomra menthetetlenül ténnyé váltak az olyan dolgok is, mint például a szag . . . Egy tér szaga, nem sokkal a tüntetés szétverése után .. . Egy sorsdöntő nap klímája, egy város hangulata mi más lenne, ha nem tény? Rádöbbentem, hogy a tényekről ilyen értelemben kell írnom. Mert az, amit egyébként ténynek tartunk, egy-kettőre elmúlik, de egy másik világ, másik embercsoport, nép, egy másik helyzet megértése azon múlik, hogy annak hangulatát, gondolkodását, érzésmódját, létezésének, mindennapjainak klímáját érzékeljük közvetítsük. Tehát arra jutottam, hogy a tényt másként kell meghatározni, s a világot másként kell leírni. A tömegkommunikációs eszközök nap mint nap tények ezreit zúdítják a ma emberére. Például, hogy Togo köztársaságban X ezredes államcsínyt követett el, s Y ezredest felváltotta az elnöki székben. Kezdjük azzal, hogy egy átlagos halandónak fogalma sincs róla, hol van Togó, még kevésbé, hogy jó vagy rossz-e az, hogy Y ezredest X ezredes váltotta fel az államvezetésben. Természetesen a bekövetkezett eseménysor indítóokát se tudja. így az ezt jelző információból semmit, de semmit se ért. E közlemény keresztülfut rajta, anélkül, hogy belőle bármi is leszűrődne benne . 44
