Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Kovács István: "Kultúrájában él az ember": beszélgetés Ryszard Kapuścińskival
KOVÁCS ISTVÁN „KULTÚRÁJÁBAN ÉL AZ EMBER" Beszélgetés Ryszard Kapuscinskival Ryszard Kapuscinski 1932-ben született. Filozófia szakon végzett a varsói egyetemen és egy ideig filozófiát is tanított. 1956-ban járt először külföldön és ettől kezdve közel három évtizedet töltött —főként —a harmadik világ országaiban. Már első — egy kivétellel — lengyel témájú riportokat tartalmazó könyve, az 1968-ban megjelent A bush lengyelül (Busz po polsku) című kötete nagy feltűnést és kritikai visszhangot keltett. Az igazi sikert azonban A császár (Cesarz) című könyve hozta meg számára, amelyben az etiópjai forradalmat mutatta be rendkívül szuggesztív, eredeti módon. A könyv világsikert aratott, különféle folyóiratok (pl. a Time) népszerűségi listáin előkelő helyet foglalt el. Az iráni forradalomról Kapuscinski a Sahinsah (Szachinszach) című művében írt. E könyv a nyár folyamán az Európa Kiadó gondozásában magyarul is megjelenik. Trilógiájának harmadik „darabját” Idi Aminról Kapuscinski jelenleg írja. — Öt esztendővel ezelőtt ismertem meg Önt — egy véletlen varsói beszélgetés során. Barátom, Jerzy Snopek, a kiváló fiatal irodalomtörténész beszélt munkatársának egy sajátosan magával ragadó kötetről. Egy kötetről, amely riportokat tartalmaz, és mégis költé- tészet. Költészet — hangsúlyozta az, aki két évszázad távolából is személyes ismerője a lengyel felvilágosodás költőinek. Akiről tudtam, hogy lelkesedésének aranyfedezete van. így jutottam — irodalomtörténész barátom révén — birtokába az Ön Futballháború című kötetének, amelyet valóban költészetként olvastam. Kérdésem, hogy helyesen tettem-e, illetve, hogy életében, alkotásában milyen helyet foglal el, tölt be a költészet? — Költőnek indultam. A költészet bocsátott szellemi utamra, igaz, egy idő után cserben hagyott. Pedig középiskolás diákként még némi sikerrel is dicsekedhettem. Egy versemet megjelentette az akkori leghíresebb irodalmi lap az „Odrodzenie”. Persze, az igazat megvallva, azok a serdülőkori versek meglehetősen gyengécskék voltak, de azért költői fantázia és becsvágy termékei. Néhány esztendő múltán, túljutva költői sikereim csúcspontján, abba is hagytam a versírást. .. — Miért? A sztálinizmus éveiben indult valamennyi kortársamhoz hasonlóan, én sem vonhattam ki magamat Majakovszkij nyomasztó hatása alól. Mivel ő egy költői irányzat csúcsát képviselte, túlszárnyalni lehetetlen volt. Nem maradt más, mint ilyen vagy olyan színvonalon utánozni, epigonának lenni. Akkoriban már egy ifjúsági napilap, a,,Sztandar Mlodych” szerkesztőségében dolgoztam. Egy alkalommal Julian Tuwim, a korabeli lengyel költészet egyik vezéralakja meghívott magához. Nagy lámpalázasan jelentem meg a lakásán. Témáról témára csapongva beszélt. Akkortájt látott napvilágot Puskin Anyeginje Adam Wazyk fordításában. Tuwim első hozzám intézett kérdése a csodálkozó emberé volt: „Miként lehetséges az, hogy akadt valaki, aki lefordította az Anyegint, amikor én tízegynéhány szakasz után feladtam? Számomra ez hihetetlen . . Kételkedett Wazyk teljesítményének színvonalában. De az egész lengyel költészet színvonalában kételkedett — 1950-et írtunk akkoriban, s Tuwim rendkívül gyatrának tartotta költészetünket. Miért? A kérdésre ő maga adta meg a választ. Ahogy Adam Mickiewicz 43
