Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Zám Tibor: Szőrös talpú kismacska: regényrészlet
ZÁM TIBOR SZŐRÖS TALPÚ KISMACSKA (Regényrészlet) Betájoló az alábbi regényrészietekhez 1968-ban megtörtént a termelőszövetkezetek „nagykorúsítása”: a vállalati gazdálkodásra való áttérés. Az állam olyan ösztönzőket, szabályzókat, pénzügyi intézkedéseket vezetett be, amelyek azt célozták, hogy a téeszek álljanak meg a saját lábukon, éljenek meg a saját kenyerükön: folytassanak bővített újratermelést. A fordulat, ahol azt jól előkészítették, ahol annak megvoltak a dologi, tárgyi és személyi feltételei, nagyobb megrázkódtatás nélkül ment végbe. Ezek hiányában azonban nem kevés, addig erősnek tartott szövetkezet éles konfliktusok közepette csődbe jutott, szanálni kellett. Én szemtanúként láttam és jegyeztem fel az akkori válság valóságát, a kritikus helyzet jellemzőit, amelyeket szociográfiában is megírtam. („Bács-Kiskunból jövök” 196—240 o.) s az alábbi kisregénybe vagy szó szerint vagy értelemszerűen illesztettem be. A keret-történet, az epikus előadásmód a képzelgés műve, de csak annyira, ameny- nyire a valóság anyaga megengedte. Ezért megtörténhet, hogy a kitalált regényalakok egyikében másikában az olvasó magát, vagy korabeli ismerőseit véli felismerni, vagy azt a termelőszövetkezetet, amelyet a kritikus időszakban ismert. Erről azonban nem a szerző tehet, hanem a történelem. Ha Botlik Péter téeszelnök, Lakat Pál főagronómus, Köteles Ádám főkönyvelő, Kaczér Pötyi titkárnő, Balog János falurendőr (körzeti megbízott) és dr. Véges Lajos (a főhatóság magasrangúja) tudták volna, hogy az ember nevében hordja a végzetét (nőmén est omen), talán messze elkerülték volna egymást, vagy minden igyekezetükkel azon lettek volna, hogy ne kerüljenek kapcsolatba, és főleg ne ártsák magukat egymás dolgába. Történetünk szereplőit azonban nem áldotta meg a teremtő a baljós jelek felismerésének képességével, ezért aztán hiába voltak okosak, eszesek, sőt fortélyosak is a maguk módján, amikor érdekeiket egymás ártalmára érvényesíteni törekedtek, a nőmén est omen miatt valamennyien bajba kerültek. Hiba volna azonban a névre szóló bűnhődést és kellemetlenségeket a név-misztikára korlátozni, mert az „érdek” is jelen van; és ez a jelenvalóság olykor-olykor az állam és az egyén számára egyaránt fontos dolgokat fedi fel a történetben, máskor viszont az ellentéteket hordozza; a haszonért és a nyereségért folyó küzdelmet takarja. Az érdekek módosulása és változása köztudott. Ez azonban csak az író mentségére érdemel említést: azért, mert kerekded történet helyett csapongóan, töredékesen mondhatja el a mondandóját. * * * A cselekmény térben-időben hosszú és kacskaringós ágát dr. Véges Lajos és Botlik Péter kapcsolata medresíti. E két férfiú cselekedeteit a későbbiekben inkább jellemezzük, mint lajstromozzuk, de az olvasók betájolása céljából vissza kell tekintenünk a szocializmus hőskorára, amikor legélesebb volt a fények és árnyak kontrasztja, amikor az eredményekkel együtt halmozódtak a hibák, amikor a lenini hármas jelszót és az osztályharc éleződését mindenki betéve tudta, amikor a szavak és tettek a kritika — önkritika liturgikus gyakorlata során sem kerültek szinkronba, amikor a mosdóvizet a gyermekkel együtt kiöntötték, amikor levágták az aranytojást tojó tyúkot, amikor a parasztpolitika úgy megnyomorította a parasztokat adóval, beszolgáltatással, hogy a földmívesek perspektivikusabbnak vélték a földönfutást (az iparba való „átrétegző- dést”), mint a földművelést, ekkor került egymással közelebbi kapcsolatba Véges Lajos 3