Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Halász Péter: "Hogyan ment ki tátám a nyomorúságból?"

vai magyarok nyelvének — régi magyar nyelvünk —legszebb kristályai is. Nyugodtan írom le és közlöm Kaszap István történetét; több mint két esztendeje elköltözött ebből a világból, feleségével, Nyica nénivel együtt.

Idézze ez az írás az O emléküket!

*

Az egyesülés után Cuza fejedelem fölszabadította és megföldesítette a jobádzsokat.4 Münk es 1864-ben lettünk megföldesítve, 80 gazda kapott akkor földet Pusztinában. A gyalogosoknak a kezüktől kellett kifizessék az árát, ők 3 fálcsát5 kaptak. A kétökrös gazdák 4 fálcsát, a négyökrösök 5 fálcsát, a hatökrösök 6 fálcsát részeltek. Azok a ökrösök úgy fizették le a földet, hogy télbe sót hordtak Galacra, s nyárba szabadok voltak, élték a földet. De a másik, amelyiknek gyalogrésze volt, az egész télen ült otthon, még éhezett is, s mikor nem volt mit egyék, akkor vett a bojértől párát.6 Nyárba pedig dolgozhatott a bojárnak, s az övé maradott gondozatlan, míg végre el kellett adja. Eladták, elvesztegették. Bizony, mikor megföldesítették apómékat, az egy rend embernek gazdaság lett, s egy rend ember attól hótt meg! Mert akkor váltott ki az, hogy a szegényekből még szegényebb, s a gazdából még gazdább lett!

Az én apóm szegény ember volt. Télbe elvette a bojártól a párát,7 s aztán nyárba ki kellett dolgozza. Mikor kitavaszodott, nem győzte számba venni: én menek ennek, én menek annak . . . mert mindenütt adós volt. A bojérnak es adós volt, de még a falusiaknak is, a gazdáknak. Volt itt egy Pál nevű nagygazda — sok johuja8 volt — annak is adós volt apóm. Egyszer aztán azt mondja tátám: én megyek Pálnak! Tátám gyermek volt, s azt számította magában, hogy Pálnál bár enni adnak, de ha elmennek a bojárhoz, ott elvesznek étien. Mert a bojár azt mondta: kapáld ki, mert meg van fizetve!

Apóm elment dolgozni egy komájának, Laci Péter bának, tátám elment Pálnak, a testvérei — két leánka s egy gyermek, küssebbek vótak mint tátám — elmentek a bojérhoz. De étien! Dolgoztak ott a bojér fölgyin. Akkor odament a vityil9 lóháton, s aszondja:

— Hát tátátok hol van?

Azok megmondták, hogy elvan Laci Péterkének.

— Tyár10 a nagyobb testvéred hol van?

— S az elvan Pálnak.

S akkor a vityil a segítségével — egy Barta nevezetű volt, magyar — elment oda. Mikor jöttek a mezőn, tátámék éppen leültek vót enni, s akkor bémutitotta a vatáb11 a vityilnek:

— Ni, itt van — aszondja.

Akkor a vityil bément a ló hátán a földre, a lovat megsarkalta, melléje hajtotta, s a korbácsval tátámat vágni kezdte.

— Te! Télen megettétek, s most mécc másnak kapálni? Oda menny ki né, ahol a testvéreid vannak, s ott kapálj né? Mert azt a pénzt télen elvettétek s a télen megettétek!

De azt nem tudta, hogy itt es el volt véve, ettül es meg volt éve. S tátámat étien elhajtotta. Kiment a testvéreihez, s azok bőgtek.

— Etteteke valamit, te?

— Jánosunk! Te bár értél enni, de műnk12 vesszünk el étien.

S akkor tátám azt mondta:

— Ne, én sem ettem. Métt mondtátok meg hol vagyok? Ettem lenne,13 mert éppen le akartunk ülni. De megmondtátok hol vagyok, s ne: kivertek, s én sem ettem.

81